Egyéb történetek - 74.oldal

- Bearanyoznák azzal a jövőmet, hogy hozzám jössz feleségül? Kipattintva a dobozt egy apró fehérarany gyűrűt fedtem fel.
Felállt és az a kezével felsegített.
- Legalább nem veszünk össze azon, kinek a nevét viselje. Szabad kezével óvatosan megsimogatta a hasát. Tekintetemmel követtem a mozdulatot és egy pillanatig várnom kellett, amíg felfogtam a jelentését.
- Hogy nekünk... mármint Te... és mióta? - eddig jutottam, utána már csak ajkamat tapasztottam az övéhez...

Ülök a parton, és némán hallgatom a csendet. A hajók monoton robajjal haladnak céljuk felé. Köröttem emberek vidám csevelye hallik. Barátok és barátnők, párok és társak, gyerekek és felnőttek, idősek és fiatalok. Csak én ülök a parton, és némán bámulom a vizet. Hallom, ahogyan a madarak szállnak, ahogy a békák félénken kuruttyolnak a rovarok és bogarak kitinvázának súrlódását a természet más erőivel...

Gyenge vagyok! A múlt vétke szívja erőmet. Nem az én vétkem, mégis én szenvedek miatta, immár hosszú-hosszú ideje. Új utat mutattál, és én feltétel nélkül elfogadtam vezetésedet. Kezem adtam és kezem vetted és vezetted. Kevés volt az idő, mit együtt töltöttünk, de az is elég volt rá, hogy elveszítésed kínját oly mélyen magamba temessem, hogy ne tudjam...

És most jöttél, felforgatsz mindent körülöttem, a szerelmemet akarod titkon, én is a tiéd, de nem beszélünk róla. Folyton rá hagyjuk, ahhoz sok idő kell. És tényleg sok idő kell hozzá. Mégis megjelensz a semmiből valahol vártalak, valahol mégse, nem rád számítottam. Tudtam is, hogy jönni fog, mindig jönnie kell valakinek, aki majd ezt mind megteszi. De mégse rád...

Mindkét embertípusnak megvan a maga jó és rossz oldala, hisz az éremnek mindig két oldala van. Szerintem a kettő között nincs átmenet, aki már egy kicsit elrugaszkodik a realitás talajáról az álmodozó, aki viszont mindig ott mozog, az azonnal az ellentét táborába sorolható...

Mert múlnak a napok, múlnak az órák, percek, és egy cseppnyi lelkesedés van csupán, amit jól eltettem, és még él, és azt akarja, hogy jobb legyen, mint van, volt. Aztán már nem is tudom, hogy miféle csoda történt, lett egy kis időm. És gondolkodtam, úgy mindenen. Az élet rejtelmeiről, miért küzdenék még. Majd kutattam a múltban, hogy akkor hogy csináltam olyan jól, hogy sikerült...

Nem szeretnék több elvesztett tollat, vagy akár időt. Olyan kevés van belőle, és olyan kevés is már a toll is. Küzdelem, küzdelem, és folyton csak az. Amiért eddig megtettem, nem a kevés erőm miatt, vagy mert feladtam volna, hanem más erő nem engedte...

Lehetne egy kicsit sötétebb. Még sötétebb. Még, még és még. És akkor most jó. Körbenézek, vagy körbenéznék, mintha vak lennék. Talán ez most erőssé tesz, mert így az akarás is fellobbant. Egyre tisztább hogy mi az. De látni sem akarom, menj el, te rossz érzés, nem akarok szembesülni veled. Az igazság megrémiszt, hisz kegyetlen, és valós...

Leírni egyszerűbb most, mint megcselekedni akkor. Elmentem és én is rendbe hoztam magam. Rossz szokásom szerint mindenfelé, amerre jártam, amennyire csak tudtam, körbe néztem. A lakás rendezettsége semmiben sem különbözött a szobájától. Villanyt nem nagyon kapcsoltam, de amit láttam, azt ind tetszett. Nem tudom mennyi időt voltam távol. Amikor visszatértem, egy székben találtam, amint ugyan azt a könyvet olvassa, amit én.
- Oszd meg velem kedvenc versed! ...

Tom már órák óta vezetett mikor meglátta az elázott lányt az út mellett integetni. Nem gondolkodott, rögtön megállt. A magányos autóút nagyon lehangolta az elmúlt néhány óra alatt lejátszódtak előtte a húsz évvel ezelőtt történtek.
A lány csöpögve ült be mellé és a táskáját a hátsó ülésre dobta.
- Köszi, hogy elvisz. Mit gondol, van még ilyenkor autójavító, ami nyitva van? ...