Egyéb történetek - 58.oldal

Nem egy egyszerű út vezetett a boldogsághoz, fiatal korom ellenére értek meglepő dolgok, egyik zavaros kapcsolat a másik után, volt szerencsétlen, agresszív és kihűlt kapcsolatom, próbálkozások, vergődések sokasága szerencsétlen botorkálások...

Sok szeretettel a legszelídebb Farkas-nak (mert sosem tudhatod, mi születhet egy elejtett mondatból)…

Hirtelen mintha megszűnt volna a kinti forgatag zaja, vagy csak úgy tűnt, miközben csendben hallgattam, ahogy kisebb fejmosást tartottak nekem az öltözőben.

- Figyelj, én megértem, hogy kisebb mazochizmus van benned, hogy szeretsz szenvedni, de abbahagyhatnád végre ezt a vergődést. Érted miről beszélek?

Sokszor fekszem a sötétben, miközben forró, sós könnyek mardossák az arcomat, és Rá gondolok. Bőrömön érzem forró leheletét, és látom, ahogy szürke, apró szemei fürkészően járnak körbe a testemen. Szája fölényes mosolyra húzódik, és miközben fölém hajol, érzem, hogy arra gondol, amire én. Kezével beletúr hosszú, barna tincseimbe, és egyre csak mosolyog ezen a naiv kis hölgyeményen, aki egyetlen szép szavától képes a mennyben érezni magát...

Emlékszem nagyon jól még arra a reggelre, akkor még álomtól voltak ködösek az utak előttünk, és esők szaggatták a levegőnek csúfolt méreggel teletömött felhőt körülöttünk. Ugyanolyan nap volt, mint a többi. Ugyanúgy váltottak át a lámpák pirosról zöldre, zöldről pirosra. Záródtak, és nyíltak ki ajtók. Hulltak porba álmok, mint az eső, és szálltak fel az égbe, mint egy-egy kósza tekintet reményeket keresve. Ugyan… a remény is fogytán van. Elfogyott a könnyekkel együtt...

Jó, oké, elcseszett egy ötlet volt…
Pedig jónak tűnt.
Az egész azzal kezdődött, hogy elültem magam. Mindennap ugyanaz a rutin: nyolc órás meló után további éjszakába nyúló ücsörgés a gép előtt … elfáradtam na. Testem-lelkem szomjazott egy kis napsütés után, nem csak a válogatott zenék monoton hangját akartam hallani a fülembe dugott fülhallgatón keresztül, igazi hangokat akartam, zajt, mozgalmasságot, életet...

Ez a történet a nyolcvanas évek végére nyúlik vissza. Talán egy picit korábbra. Nem voltam egy átlagos gyerek, de ki az? Különleges adottságom abban állt, hogy bármibe belekezdtem mindig rosszul, jöttem ki belőle. Még akkor is, ha a jó szándék vezérelt. Megbocsáthatatlan dolgaim nem voltak, de nem könnyítettem meg édesanyám és tanáraim dolgát...

Sziasztok!
Megint írok ide, igen megint az élettel, életemmel kapcsolatos, de remélem senki nem haragszik ezért meg...

- Köszönöm szépen mindannyiuknak, hogy segítettek nekem! Ígérem, nem leszek hálátlan –fogadkozott a lány. Az öreg pedig a segédlegényt alaposan megijesztette, mert kijelentette, hogy ha csak egy ujjal is megpróbál ehhez az új kislányhoz hozzányúlni, szíjat hasít a hátából. A legény tudta, hogy nem viccel az öregember, noha még sosem bántott senkit a cselédek közül, csakhogy számtalanszor, amikor az erdőt védte, bebizonyította, hogy keményfából faragták, és még mindig igen erős. Jobbnak...

Egy estén, miközben búsan mered a semmibe, véletlenül elbotlik egy pénztárosnőben, aki a megszólalásig hasonlít a bizánci császár lányára. Ottóban feltolulnak az emlékek, felgyújtja az áruházat, és a hölgyet maga elé kapva lóháton elvágtázik az új pirkadat fényeiben – de aztán elüti őket egy kombájn. III. Ottó a saját korában riad fel. Rádöbbenve, hogy mivé lesz a távoli jövőben a világ, nem tud tovább élni, és szándékosan megfertőzi magát maláriával...