Vonzásban-1.fejezet

Első
Csörög az ébresztőm, és én rögtön kipattanok az ágyból. A számon vigyor van, mert tudom, hogy újra fogok találkozni a barátaimmal. Megkezdődik a második év a gimnáziumban, és minden jó lesz. Bementem a fürdőszobába, és villámgyorsan fogat mostam. Nem éreztem semmi fáradtságot, amit akkor szoktam, ha korán kelek. Aztán felvettem egy kék kockás inget és egy farmert, majd egy fehér zoknit. Megigazítottam az ingem gallérját, belenéztem utoljára a tükörbe, megigazítottam a borzasztó átlagos barna hajamat, ami általában mindig elágazódik más irányba, és indultam egyenesen a konyha felé. A szüleim még alszanak-gondoltam. Kinyitottam a hűtőt, és kivettem egy almát az alsó fiókból. A szép piros gyümölcs ragyogott a lámpa fényében, de nem sokáig, mert én egy hatalmasat beleharaptam. Mindig is szerettem almát enni, az olyan üdítő. A reggeli után felhúztam a cipőmet, és kinyitottam a bejárati ajtót, majd becsuktam magam után, és szépen lassan kulcsra zártam. Az arcomon még mindig ott virítottak a gödröcskék, egyszerűen fantasztikus érzés. A buszmegálló öt percre volt, és én addig bedugtam a fülembe a fülhallgatót, és hallgattam a zenét. Útközben dúdolásztam, bár az lehet inkább már más volt, mert nem hallottam milyen hangerővel csinálom.
Florida egy elbűvölő hely, szinte állandóan meleg van itt. Itt lakok Sunsetben. Egy átlagos város, viszont a tengerpartja nagyon szép. Mit meg nem adnék, hogy a vízben lehessek, természetesen víziszonyom van, így még egyszer sem voltam benne, csak megérintettem a lábammal, és aztán gyorsan elfutottam. Vicces lehet, aki ezt látja, de nagyon nem az. Számomra a tengervíz egyenes út a halálba. Hogy miért? Mert hatalmas, és egyszerűen le vagy láncolva. Örök rejtély számomra miért élvezik annyian, mikor az életedet kockáztathatod. Inkább megvagyok az én hobbimmal, a versírással. Igen, verseket írok, és valahogy ez nyugtat meg. Valaki naplót ír, én verseket. Pár sort majdnem minden nap, különálló címmel, és azután bedugom a füzetem az ágyam alá.
A megállóba csupa ismerős arcokat villantok meg, és köztük az egyik legjobb barátomat Gwenny-t. Szép fekete vállig érő haját egyből felismertem. Ő egy átlagos lány, átlagos tulajdonsággal. Pont ezt szeretem benne. Az anyja felszolgáló a Starbucksban, az apja meg valami igazgató, egy ruhacégnél. Még az első évben ismertem meg, és valahogy egyből megszerettem. Emlékszem ő volt az a lány, aki szinte elveszve érezte magát az ebédlőben, és én úgy színt. Így hát leültem, és elkezdtünk beszélgetni, már fogalmam sincs, hogy miről.
- Szia Gwenny! Istenem, végre elkezdődött! El sem hiszem. –Átöleltem, és egy puszit nyomtam az arcára. –Eszméletlenül festesz, az első nap mi? Be kell vágódni!
Nevettünk, és jó érzés volt, hogy újra így együtt leszünk egy éven át, persze a nyári szünetben is együtt voltunk, de az más.
- Eric, ugye az órarendedben ott van a földrajz nevezetű tantárgy?
Természetesen megvicceltem, hogy nincs benne, aminek egyből bedőlt. Már hogy ne lenne! Ki nem hagynám! Eközben csak gyűlt a tömeg, és gyűlt, nekem meg a szám egyre jobban mosolyra virradt. Majd meghallottunk, hogy érkezik a busz, és izgalommal néztük Gwennel, ahogy közeleg. Felszállás közben köszöntünk a buszsofőrnek, és a barátommal hátrarohantunk. Természetesen ott volt a szabad ülés, ami mindig is a miénk volt, csakis a miénk. Útközben csak beszélgettünk, mint, ahogy mindenki más. Hatalmas zaj hallatszódott, szerintem a buszsofőrt kicsit idegesítette, bár már hozzá szokott.
Az iskola neve Sunset Gimnázium, egy teljesen nem elit iskola, egy totál „tömegsuli”. Ötszáz gyerek jár ide, de nem látszik annyinak. A pletykák azok, amik ebben a suliban a legtöbb van. Mindenki pletykál mindenről.
- Lola!
Villámgyorsan rohantunk Gwennel Lola karjaiba.
Lola, az a lány, aki egy kis színt visz belénk. Még egy focimeccsen ismertük meg, ahogy szurkolt a barátjának, aki mellesleg most lett végzős. Elképzelni sem tudom, hogy hogy ismerték meg egymást, de mindenesetre rettentően boldogok.
Végre együtt vagyunk hárman. Együtt ebédelünk, az óráink majdnem ugyanazok, hála Istennek. Miközben sétáltunk, Lola összefutott Troyal a barátjával. A vörös göndör haja csak úgy lobogott a szélben, amikor szaladt oda a pasijához. A másik barátommal csak figyeltük, és közben jót nevettünk, ahogyan majdnem elesett Lola Troy előtt.  Gwenny mindig is szeretett volna egy olyan fiút, mint Troy, bevallom én sem hátráltam meg volna tőle. Sose érdekeltek a lányok, csak a fiúk. Szerencsére a barátaim elfogadták a másságomat, aminek nagyon örültem. Egyetlen egy barátom sem volt, egy csókot sem ejtettem, így az is kiderült, hogy még szűz vagyok. Talán büszke is vagyok magamra, hogy eddig nem történt semmi. Majd egy olyan pasit szeretnék, akivel sokáig húzzuk. Igen, tudom ez annyira kislányos, de álmodozni még lehet.
Troy tipikusan az a tömeg fiú volt, aki focizik, akinek marha sok barátja van, aki „menő”. De tudom, hogy egy jó ember, és tudom, hogy jó helyen van Lola mellette. 
Majd becsengettek, és villámgyorsan rohantunk mind a hárman geometriára. Mr.Joseph már várt minket nagy szeretettel. Hatalmas szája mosolyra villant át, és ez minket is átvetett az öröm hangulatába. Mindig is szerettem a matematikát, egy teljesen más világba repített át. Talán egy kicsit ki is kapcsolta az agyamat, persze volt, amikor teljesen lefárasztott.
Gwen és Lola egymás mellett ültek az egyszemélyes padokban, én pedig előttük ültem. A mellettem lévő pad üres volt. Vajon ki ül majd ide? Általában az összes pad foglalt, szóval ide kell ülnie valakinek. Kíváncsian vártam. De mire is várok most igazán? Egy gyönyörű fiúra, aki talán, esetleg meleg? A nagy franckarikát, ilyen sose fog megtörténni. Mr.Joseph elkezdte az órát, elsőnek is kiosztotta a tankönyveket, ami legalább ezer oldalas. Majd elkezdte a beszédet, hogy milyen jó, hogy megint elkezdődött egy újabb tanév. Én is örülök neki, viszont ő még jobban örülhet, mivel ezért pénzt is kap. Hallottam, hogy a barátaim a hátam mögött vihorásznak, és olyan irigy voltam rájuk. Mr.Joseph mindig is szerette az ülésrendet, ezt tavaly rendelte el, azóta nem változott semmit. Pedig változhatna…
Az óra felénél járt az idő, én meg csak hallgattam a tanár beszédét. Az első nap általában semmit sem tanulunk, ezért is szerettem annyira az első napot. Persze szeretek tanulni, de azért lazulni az órán, csak jobb. Nézem a vörös ajtót, és látom, hogy a kilincs megmozdul, és bejön egy fiú. Tátott szájjal meredek rá. Hosszú felállított fekete haja, kiválóan illik a fehér bőréhez. Szeme zöld, és nekem meg csorog a nyálam.
- Oh Nicholas! Üdv köztünk! Srácok, bemutatom Nicholast, aki egy új tanuló - mosolyogva mondta ki a mondatokat a tanár.
- Inkább csak Nick - mondta teljesen flegmán a srác, rágóval a szájában.
Nekem valahogy mosoly húzódik a számra, mert tudom, hogy ide fog ülni.
- Kérlek, ülj az egyetlen szabad helyre! – és még jobban elkezdek mosolyogni.
Uram isten, ahogy sétál az asztal felé, és a csípője mozog, eláll a lélegzetem. Gyorsan rájövök, hogy csak őt nézem, és gyorsan elfordítom a fejem. Remélem nem vett észre semmit. Nick ledobja magát a padra, és kibámul az ablakon. Nem tudom megállítani magam, hogy ránézzek. A kopott kék farmerja és a kék v kivágású pólója tökéletesen illik a testére. Teljesen elpirulok, és gyorsan ledobom a fejem az asztalra, hogy észre ne vegye. Valahogy érzem, hogy mindenki engem néz, ahogy koppant egy hatalmasat a fejem az asztalba. Teljesen kizárom a fejemből az összes tekintetet, és csaknem meghalok a kínos dologban. Teljesen beégtem, és az oka ez a fiú. Menj a picsába, miért kell ilyen szexinek lenned?! Hallom, hogy Gwen és Lola sugdolóznak, és hallom az én nevemet is, ami miatt érzem, hogy még jobban elpirulok. Nem merem felhajtani a fejem, mert tudom, hogy akkor ránéznék erre a fiúra. És egyszer érzem, hogy valaki megböki a vállamat. Két nagy bökést éreztem, ami nem éppen volt kellemes érzés.  Gyorsan felhajtom a fejemet, és látom, hogy Ő volt az.
- Hé, a tanár kérdezett tőled valamit!
Egy pillanatra lefagyok, ahogy látom, hogy belenéz a szemembe. Azok a briliáns szép zöld szemek belefúródnak az enyémekbe, és mintha hipnotizálnának. Lehunyom a szememet, és egy könnycsepp gurul végig az arcomon, amiért ilyen sokáig hagytam nyitva. A fejemet a tanár felé fordítom, és látom, hogy mozog a szája.
- Jól vagy Eric? – kérdezte már idegesen Mr. Joseph.
Teljesen szégyenlősen mondok egy igent, és az arcom lángokban áll, amikor észreveszem, hogy mindenki röhög rajtam, kivéve Nick. Ő csak rágja a rágóját, és néz egy centiméterrel mellettem. Úristen, most jöttem rá, hogy ez a fiú megszólított, és meg is érintette a vállam. Valahogy olyan érzésem van, hogy, mintha még mindig ott lenne az az ujj, minta tűzben lángoló ujjbegy ért volna hozzám. Végül körülnézek a teremben, hogy nem néz e valaki, és a tekintetem megáll annál a szívdöglesztő pasinál. Csak bámulom, és bámulom, míg megint egy érintés éri a vállamat, és ez biztos, hogy nem Nick volt, sajnos.
- Ne bámuld már olyan feltűnően! – suttogta Lola.
Nem válaszolok semmit, csak elmosolyodok, és a tekintetemet visszateszem oda, ahol az előbb volt. Nézem, és nézem, ahogy firkálja az új füzetét. Gyorsan elfordítom a fejem, míg észre nem veszi, hogy nyál csorgatva bámulom. Majd lehunyom a szemem, és leteszem a fejemet a padra, és várom a kicsengőt.
- Totál bele vagy zúgva Eric – mondták egyszerre a barátaim.
Én elkezdek egy hatalmasat nevetni, és válaszolok.
- Lányok, ez nem igaz! - ellenkezem.
Most ők kezdenek el nevetni, és mondanak egy de-t. Égnek emelem a szemem, és nem mondok semmit. Aztán elválnak útjaink, ugyanis én megyek kémiára, ők pedig biológiára. Ez az egyetlen egy óra, amikor én külön vagyok tőlük. Lola és Gwenny mindig együtt vannak. Viszont én nem szeretem a biológiát, inkább a kémia világa érdekelt. Úristen! Csak, ne hogy Nick ott legyen! Megint elvesztem az agyam!
Szép lassan elkezdek sétálni a kémia terem felé, és elkezdek félni. Mi van, ha ott lesz? Miért nincsenek most itt a barátaim? Ők mindig adnak nekem erőt. De most egyedül vagyok, egymagamban. Majd egy csengőszó üti meg a fülemet, és elkezdek rohanni. Hogy a francba lehettem ilyen lassú? Már szinte mindenki bent van a teremben, és én meg lihegve veszem a levegőt, amint a lépcsőn megyek felfelé. És abban a pillanatban, ahogy felérnék az emeltre, az utolsó lépcsőfokban megbotlok, és szétterülök a padlón. A számon kijön egy bazdmeg, és alig birok mozogni az eséstől. Egyszerűen mindenem fáj. Behunyom a szemem, veszek egy mély levegőt, és próbálok felállni.
- Ne segítsek te szerencsétlen? – kérdezi egy ismerős hang.
Felnézek, és látom, hogy Nick az. Nick az, és szerencsétlennek nevezett!
- Megy egyedül is, köszönöm.
Azzal felállok, és elkezdek sétálni a terem felé. Érzem, hogy követ, és szaporábban kezdem szedni a lábamat. Hallom a cipője koppanását, és ez megzavar. A térdeim még mindig fájnak, de nem veszek rájuk figyelmet, csak próbálok szépen, szabályosan lépegetni, mert tudom, hogy itt van csak nem a hátam mögött, és talán engem néz. Csak megyek, és megyek, mint egy modell a kifutón.
- Nem kémiád van? –kérdezi.
Szélsebesen megállok a képzeletbeli kifutón, és hátrafordulok, a fejem vörös, és elgondolkozok, hogy honnan a francból tudhatja.
- Honnan tudod?
- Mert az ilyenek mind kémiára járnak, és egyébként is elhagytad a termet.
Sétálok oda sértődötten, és megállok előtte. Belenézek a látószervében, és mélyen belefúrom magam. Semmije sem rezzen, egy pislogást sem csinál, csak némán áll, és néz, most még a rágójával sem játszadozik. Hogy lehet ilyen komoly?
- Kösz, hogy szóltál- felelem.
Majd kilépek a látótávolságából, és elindulok az ajtó fele. Elkezdem tolni vérprofin, és nem mozdul semmit sem. Egy pillanatra rájövök, hogy ezt húzni kéne. Hallom, hogy gúnyosan elveti magát, nyilván azért, mert soha sem látott ilyen szerencsétlent. Az arcom már szénné égett. Ez csak is ő miatta van. Hirtelen elkezdem húzni az ajtót, és elkezdek besétálni a termembe, majd érzem, hogy megragadja a becsukódni kívánkozó tárgyat. Na, ne! Ő is kémiára jön?