Vérző szerelem

Órák óta vártam, hogy lemenjen a nap, és rám köszöntsön az éjszaka. Feszült vágyakozással telve készültem az ismeretlenre.
Egyetlen szó a telefonom kijelzőjén...Várlak! És nekem indulnom kellett, a vér kötelezett rá!
Fejemben cikáztak a gondolatok, lelkemben a zűrzavar, mindig ez van, ha az Úr látni akar!
Messziről hallja a lépteim, az ajtó nyílik, és egy erős kar azonnal a földre ránt. A félelmemnek ereje van, és elszívja előlem ezt az erőt. A tekintetemet fürkészi, és egy vad csókkal köszönt, végtelen cinikus az arcán a mosoly... szeretem!
Az ágyhoz cipel, és utasít. Nem tűr ellentmondást, én mégis ellenszegülök! Keze már lendül, és a pofon nagyot csattan az arcomon, elvágódom az ágyon.
Újabb utasítás, de még mindig nem engedelmeskedem, arcán látom a dühöt és a vágyat... szereti!

Addig üt, míg végül megadom magam. Nincs több erő a lelkemben. Feladni készülök, de ő jól ismer, a kés pengéje megcsillan a sötétségben. Az életösztönöm keresi az erőt, amivel képes vagyok tovább küzdeni. A végső győzelemre hajt, a mindent elsöprő gyilkos gyalázatra, mikor végleg meghajlok az uralma előtt. Nincs bocsánat, nem válogat az eszközökben, nem kímél.

Hasra fektet az ágyon, lábaimat szétfeszíti, a kezeim már régen bilincsben... esélyem sincs menekülni. Reszketek a félelemtől, de ezzel csak növelem az erejét. Iszonyatos gyalázatot élek át, miközben a tenyere égő lenyomata felperzseli a bőrömet. Sikítanék, de már nem lehet!
Könyörgöm, hogy ne tegye, de csak olajt öntök a tűzre, a hátamon fekszik, egyik kezében a kés, amit a torkomra szorít, másik kezével a lábaimat feszegeti...tudom, mi következik. Még harcolok, de tudom, hogy felesleges, elveszi, ami kell neki!
Remeg a vágytól, amit a nyers erőszak váltott ki belőle, én pedig elcsukló hangon, kegyelemért könyörgök. A nyakamon apró sebből vér csorog, ő pedig kiéli rajtam minden titkos vágyát.

Ilyen ez...egy örökké vérző szerelem!