Vakrandi 7. rész

Ha eddig nem találtad a szerelmet, lehet rossz helyen keresed.

Írta: YKN4949
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. augusztus 14.

*******************************************************************

Amikor másnap reggel kinyíltak a szemeim, napfény tűzött be az ablakon. Úgy ragyogott, ahogy még soha azelőtt. Az első pillanatokban elképzelésem sem volt, hogy lehetek, vagy mit csinálhatok ott. Enyhe fájdalom hasított a fejembe és különös érzés töltötte el a számat. Emlékeztem, hogy ittam előző este, aztán sorban három felismerés hasított belém egymás után.
Először bevillant, kivel töltöttem az estét. Aztán kitisztult a tekintetem és megláttam a mellettem alvó Riley-t. Harmadszor pedig megéreztem hozzám simuló testét. Egymás karjaiban töltöttük az éjszakát.
Egy pillanatra fagyos pánik kerített hatalmába. Mit tettünk? Az éjszaka egyáltalán nem éreztem, hogy ittas lettem volna, de most, a nap fényénél hatalmába kerített a fejfájás és a lány jelenléte, akit alig ismertem. Rájöttem, hogy egy sor meggondolatlan döntést hoztam. Mielőtt pedig végiggondolhattam volna, az első villanás az volt az agyamban, hogy el kell tűnnöm innen. Egyedül akartam lenni. Egyedül a saját lakásomban, hogy gondolkozhassak. De még mielőtt megmozdulhattam volna, rájöttem, hogy Riley gyakorlatilag rajtam fekszik. Lehetetlen lett volna felkelni anélkül, hogy felébresszem. Visszahajtottam a fejem az ágyra és az agyam hevesen zakatolni kezdett.
Azon kaptam magam, hogy Riley békésen szendergő arcát figyelem. Most már emlékeztem a pillantására az előző estéről. Emlékeztem a mindenünket elöntő vágyra. Magam előtt pedig egy ártatlanul szendergő arcot láttam.
Átléptem néhány határt az előző este, de most már lehetetlen lett volna letagadni, hogy vonzódom Riley-hoz. És a nőkhöz is, úgy általában. Nem tagadhattam le, hogy leszbikus vagyok. Olyan gyönyörű volt, a teste pedig... olyan jó érzés volt, ahogy hozzám simult! Most már tudtam, ez az igazság. Most már, józanon, ez a felismerés még furcsább volt, mint előző este.
Azonban fogalmam sem volt, hogyan tovább, amikor Riley szemei végül lassan kinyíltak. Valamilyen okból kifolyólag teljesen hatalmába kerített a félelem. Nem tudtam, mire számítsak. Talán dühös lesz, vagy szégyelli majd magát. Az egyetemi barátját is ellökte egy részeg éjszaka mámorában elkövetett meggondolatlanságok után. Talán velem is ez lesz.
Aztán Riley gyönyörű szemei végül rám emelkedtek és álmos pillantásában ugyanolyan zavart láttam, amit én is éreztem.
– Ööö... jó reggelt! – motyogta, majd zavartan felnevetett.
– Neked is jó reggelt! – válaszoltam.
Elfordult tőlem. Nem tudott a szemembe nézni. És egyikünk se mert megmozdulni. Meztelen testünk egymáshoz simult és éreztem, ahogy az izmai megfeszülnek. Majd, néhány pillanat múlva, Riley ismét felnézett rám.
– Sajnálom. Csak... nem szoktam még hozzá.
Megvontam a vállamat.
– Ahhoz, hogy egy nővel ébredj?
– Nos... igen. De arra értettem, hogy egy részeg este után reggel a partneremmel együtt ébredjek. Ez... kicsit furcsa...
– Nos, ez is mutatja, mennyire különböznek a férfiak a nőktől. Eszembe se jutott volna csak úgy itt hagyni téged.
– Úgyse tudtál volna kimászni alólam, nem? – mosolygott Riley.
– Ha meg sem próbálom, akkor biztosan nem – válaszoltam, amire már felnevetett, ezúttal mindenfajta feszültség nélkül. Jól esett ez a hang.
Riley a mellettem nyugvó párnára hajtotta a fejét és érdeklődve nézett rám.
– Szóval... mi történt? – kérdezte, hosszúra nyúlt csend után. Egyszerű kérdésnek tűnt, de mégsem volt az. Én viszont csak egy egyszerű választ adtam rá.
– Lefeküdtünk egymással.
Riley arca grimaszba rándult.
– Nos... igen. De, én úgy értem... mi történt? Az egyik pillanatban még iszogattunk és barátkoztunk, a következőben kiteregettük minden mocskos szexuális szennyesünket, a rákövetkezőben pedig már meztelenül henteregtünk az ágyban.
Elpirultam a tömör leírás hallatán, de végül is igaza volt. Minden olyan gyorsan történt.
– Nem tudom – válaszoltam őszintén, de minél többet gondolkodtam rajta, most már józanul, annál több értelme lett. – Szerintem a közös barátaink észrevették, hogy valami olyasmire vágyunk, amit magunk elől is eltitkolunk és tegnap este, egy váratlan pillanatban, mindkettőnkből előbukott. Mindketten, legalábbis erre az éjszakára, elfogadtuk, mit akarunk, és épp ott voltunk egymásnak. Mindketten tudtuk szavak nélkül is, hogy ha itt most visszakozunk... akkor talán örökre eltemetjük ezt magunkban.
– Köszönöm – szólalt meg Riley egy perc hallgatás után.
– De mit?
– Azt hiszem, igazad van. És nem hiszem, hogy képes lettem volna rá nélküled. És nem csak arra értem, hogy nyilván nem tudtam volna szexelni egyedül. Úgy értem, nem hiszem, hogy meg tudtam volna tenni bárki mással. Csak olyasvalakivel, aki pontosan ugyanúgy érez, mint én.
– Nos, ha így áll a dolog, akkor én is köszönöm neked. Mert én is így érzek. – Előre hajoltam és gyengéden megcsókoltam Riley száját. Ez volt az egyetlen dolog, ami ebben a helyzetben helyesnek tűnt. Mindketten lehunytuk a szemünket. Olyan volt, mintha most csókolóznánk először. Éreztem, hogy a testem azonnal reagál rá, ahogy Riley-jé is. Aztán lassan eltávolodtunk egymástól és ismét csendbe burkolóztunk. Úgy éreztük magunkat, mint két kiskamasz, akik először szerelmesek.
– És ez mit jelent? Úgy értem... nekünk – szólalt meg végül Riley.
Halkan sóhajtottam.
– Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy nekem azt jelenti, hogy többé nem hazudhatok magamnak. Most már tudom, hogy leszbikus vagyok és azt is, hogy ezzel nincs semmi baj. – Riley elpirult és bólintott. – De azt is megtanultam a múlt éjszaka, hogy a legjobb barátommal is komplikált a kapcsolatunk és talán sosem fogok ezzel zöld ágra vergődni. De azt is tudom, hogy ezzel semmit sem fogok elérni. Kim nem leszbikus. De most már, hogy felismertem ezeket az érzéseket, meg kell találnom a módját, hogy kezeljem őket. Azt nem tudom, hogy ez a kettőnk számára mit jelent... – Nehéz volt kimondani. Szerettem volna csak simán elmondani Riley-nak, hogy szeretem őt és boldogan élni vele, amíg világ a világ, de az élet sajnos nem ilyen egyszerű. Bár csak egy éjszaka volt, tényleg kötődtem Riley-hoz. Olyan kötelék fűzött össze minket, ami még soha senkivel azelőtt. Még Kimmel sem. De ennél többet én se tudtam. Még ezt a lányt is alig ismertem magam mellett.
– Még mindig nem tudom, mit reagálna erre az anyám, ha megtudná – törte meg Riley a csendet. Ekkor döbbentem rá, hogy az ő élete se egyszerűbb, mint az enyém. Gyengéden megsimogattam a karját. – Tudom, hogy nem kerülök ezért a Pokolra. Tudom, hogy nincs lángoló tenget meg ehhez hasonlók. Nem kerülhetek ilyen helyre, amiért ilyen természetes dolgot csináltam. De nehéz csak úgy félredobni ezt az egészet. Úgy értem, olyan sokáig hhitem ebben!
Éreztem, hogy mondani akar valamit és úgy döntöttem, segítek neki.
– Túl korai még, hogy biztosra menj. Az én életem is teljesen megváltozott az elmúlt tizenkét órában.
Riley rám nézett és elmosolyodott.
– És akkor most mit csináljunk? Egész életemben azt tettem, amit mondtak nekem. Hogy élhetnék úgy, hogy nincs többé előttem az anyám példája?
Én is ezen gondolkoztam. Hogy élhetnék tovább anélkül a kép nélkül, amit egészen eddig normalitásnak hittem? De, különös módon, ez a gondolat megnyugtató volt. Szabadságot éreztem és olyasmit, amit nem tudok szavakba önteni. Az életem, ahogy Riley anyjának élete is, távolinak és helytelennek tűnt. Bármit is teszünk most, azt nekünk kell eldöntenünk.
– Nos – mosolyodtam el – talán csak éljünk úgy ma is, mint múlt éjjel! Ne tervezzünk semmit! Csak tegyük azt ma, amit helyesnek érzünk és meglátjuk, mit hoz majd a holnap.
Ez volt az egyetlen lehetséges út, ami helyesnek tűnt és Riley is bólintott.
– És ebben a pillanatban mi tűnik jónak? – kérdezte és közben hozzám simult. A testem megborzongott puha bőre érintésétől. Halkan felnyögtem és rá néztem. Olyan gyönyörű volt és egy pillanat alatt megrohantak az előző éjszaka emlékei is. Ebben a pillanatban ő volt az egyetlen ember a világon, aki tudta, ki is vagyok valójában.
– Nem akarok semmit se mondani, ami túlmutat a jelen pillanaton – mondtam gondolkodás nélkül. – Nem akarom megtervezni a jövőt. De annyit mondhatok, hogy most, ebben a pillanatban, szeretlek téged. És ami helyesnek tűnik ebben a pillanatban, az az, hogy kimutassam a szeretetemet – hajoltam előre és lehunyt szemmel megcsókoltam Riley arcát. Éreztem puha bőrét az ajkaim alatt és hallottam, ahogy felsóhajt.
– Én is szeretlek téged – suttogta, majd felém fordította az arcát. A következő pillanatban a szemeink lecsukódtak és az ajkaink találkoztak.
Ellentétben az első csókunkkal, vagy bármelyik másik későbbivel, ez a csók valami más volt. Eltöltötte a gyengéd törődés. Átöleltem őt és gyengéden magamhoz szorítottam.
Pár percig csak feküdtünk ott meztelenül egymás karjaiban és ajkaink egymáshoz nyomódtak. Néha kinyitottam számat és a nyelve utat talált magának. De eközben is arra gondoltam, mennyire más érzés megcsókolni Riley-t józanul. De így is tudtam, hogy ez az, amit akarok. Valahol még jobb is volt, mint az előző éjszaka.
Éreztem, ahogy a testem reagál a teste érintésére és a csókunkra. Bár már nyugodtabbak és higgadtabbak voltunk, a csók semmivel nem volt kevésbé izgató. Sőt, ettől a szerelmes öleléstől csak még jobban forrni kezdett a vérem. Nedvességet éreztem a combjaim mögött és Riley-éi között is, ahogy ágyéka a lábamhoz simult. A testünk pedig hamarosan már valami többre vágyott. A hátamra fordultam, Riley pedig követte a mozdulatomat. Talpra húztam az egyik lábam. Hogy combomhoz dörgölhesse ágyékát, ő pedig az én lábaim közé térdelt, bőrét az én bejáratomhoz simítva. Közben pedig csókunk egyre jobban elmélyült.
Szavak nélkül is értettük egymást, ahogy egyszerre kezdtünk mozogni. Nem gondoltunk semmire, csak engedtünk a testünk vágyainak. Hangosan Riley szájába nyögtem, ahogy élveztem testünk egymásnak feszülését. Megtaláltuk a közös ritmust és együtt dörgöltük ágyékunkat a másik lábához.
Minél tovább folytattuk, annál hangosabban ziháltunk. És még a hangja is felizgatott, ahogy az illat is, ami betöltötte az orromat. Testünk teljesen összeolvadt. Tudtam, mit érez, mert én is azt éreztem. Tudtam, mit gondol, mert én is azt gondoltam. És tudtam, mire vágyik, mert én is arra vágytam. Abban a pillanatban megértettem, mit akart mondani Kim azzal, hogy valami másra vágyok. Valamire, amit nem is értek. Nem csak a szexről volt szó, hanem a teljes együttlétről. A lelkünk teljes összeolvadásáról.
Hangosan nyögtem Riley szájába és a tökéletesség érzete elöntötte a lelkemet. És ahogy eljutottam ehhez a felismeréshez, rám tört a végtelen gyönyör. Éreztem, hogy Riley is reszket és tudtam, ő is ugyanezt éli át. A testünk egymásnak feszült és hallottam, ahogy felsikolt a gyönyörtől.
Én is éreztem a szenvedélyét. Hitelen egyé váltunk. Egyszerre vert a szívünk és kettő helyett éreztünk, miközben mindkettőnkre rátört a közös gyönyör.
Végül Riley hozzám simult, ahogy elernyedt. Mindketten hevesen ziháltunk, miközben arcár melleim közé fúrta, én pedig köré fontam karjaimat.
Egy ideig csak feküdtünk ott együtt és pihegtünk az orgazmus utóhatásaitól. Gyengéden játszottam a hajával, miközben a percek hosszúra nyúltak, de többé nem volt szükség köztünk szavakra. Minden tökéletes volt.
Úgy fél óra múlva már majdnem elaludtam, amikor Riley megszólalt.
– Azt hiszem, jobb lesz felkelni harapni valamit. – Azonban egyikünk se mozdult. – Gyerünk már! Csinálok reggelit.
Még egyszer megcsókoltam őt, mielőtt legördült rólam. Felállt és átsétált a szobán, én pedig gyönyörködtem meztelen teste látványában.
Én is felültem és a telefonomért nyúltam. Nem hívtak a munkahelyemről, és elgondolkoztam rajta, vajon bajban vagyok-e. Mondhatnám, hogy megbetegedtem.
Aztán észrevettem, hogy van egy darab üzenetem. Kimtől jött. Gyorsan megnyitottam és elolvastam.
– A fenébe! – nyögtem fel. – Ezt neked is hallanod kell.
Riley már épp kilépett volna az ajtón, de visszafordult.
– Mi az?
– Kim írt. „Mi reggel megnéztem a számlámat. A kis vacsorátok 421 dollárunkba és 74 centünkbe került Erickel. Nagyon ajánlom, hogy kitarts amellett a lány mellett.”
Felnéztem a telefonból Riley-ra, akinek elkerekedtek a szemei, majd mindketten nevetésben törtünk ki. Mennyibe kerülhettek azok a borok? Végül a nevetés elhalt és Riley megrázta a fejét.
– Sosem hittem volna, hogy ez lesz a vége – mondta, én pedig elmosolyodtam azon az enyhe nemtörődöm-hozzáálláson, ami a szavaiban csengett. Persze, hogy nem számított rá. Hiszen ő ilyen volt. – Ugye tudod, hogy vissza kell nekik fizetnünk? – mosolyodott el csintalanul.
– Nem hiszem, hogy valaha is tudnánk – mondtam, majd felkeltem, hogy megreggelizzek a vakrandi-partneremmel. A többi problémánk még várhat.

Vége