Minden napra egy mosoly - 4. rész

4. fejezet

Ahogy voltam törölközővel a derekamon kisiettem a fürdőből, kezemben a ruháimmal, miközben reméltem, hogy Brayen nem lát meg. Amit pedig megfogadtam már a legelején, hogy el fogok kerülni, mégis benyitva és a hátam mögött bezárva néztem szembe a hálószobájával. El akartam kerülni, hogy ne talán tán most már tényleg rám nyitva meglásson anyaszült meztelenül. Nem tudtam, hogy mire lenne képes abban a pillanatban velem tenni, de emlékezve a konyhabeli jelenetre már is libabőrös lettem mindenütt és ez teljesen jó értelemben értettem.
Mégis az eszem átvéve az irányítást mindenáron el akartam kerülni a korábbi incidenst legalábbis, míg legalább egy pár réteg anyag kerül rám. Ledobva az ágyára a ruhámat, majd melléjük a törölközőt, elkezdtem felvenni őket. Miközben minden pórusomat elöntötte barátom lélegzetállító illata, amitől valamelyest újra az eddig pihent állapotban lévő testrészem is éledezni kezdett. De gyorsan megrázva a fejemet, inkább az előttem lévő ágyra fordítva a figyelmemet elképzeltem azokat a szerencsés lányokat, akik mellette töltötték az éjszakát, és ha gondolták a reggelt is sokkal színesebbé tették. Még mielőtt Brayen és a nők vonagló testét képzeltem volna el magam előtt, a kezemre fordítva a figyelmemet gomboltam be a farmeremet.
Aminek útjában az ágy szélén heverő lefordított fotókra esett a pillantásom. Egyet megfordítva a szemem elé tárult azon történés, ami miatt most itt is vagyok. Nem tudtam eldönteni, hogy örüljek-e vagy inkább féljek-e ezen kép látványától, színtisztán tükrözve azt, hogy Brayen is talán ezen gondolkodhatott miközben ezt nézhette.
Mire gondolhattam? Bármi is volt a szándékom vele, úgy érzem, most csak még rosszabb lett. Zavarodottan, vágyakozva és némiképp félve attól, hogy mi lesz miután innen kiléptem visszaraktam a többi közé és visszavéve a cipőmet indultam az ajtó felé. De visszanézve a kupacra elmosolyodtam. A gondolat, hogy megtartotta és itt van, némiképp mégis csak reménnyel töltött el. Az pedig, hogy ez most mit is jelent valójában, azt csak együtt találhatjuk ki és, ha végre szembe merek nézni vele.
Kiléptem az ajtón, viszont elmenve a fürdő mellett, egy kisebb rettegés hatolt a szívembe, nem tudva, hogy miközben a fejemben lejátszott jelenetet éltem át mit csinálhattam addig is. De a legfontosabb, hogy mit mondhattam és az ő nevét egyáltalán kimondtam-e? Nem beszélve, hogy mindezt önkielégítésem közepette tettem, ami lehet, hogy kicsit túl hangos is volt. Oh, kérlek Istenem, csak ez ne legyen!
A hálószobából egyenesen a konyha felé vettem az irányt, egy pillantást sem vetve az eddig eltöltött kellemes perceim színhelyére, ami már is sokkal inkább hasonlított a szégyenem okozta jelképes körbe rajzolt krétaalakomra. Brayen az asztalfőn ülve felpillantott rám, ahogy beléptem, majd folytatta tovább az egyik pizza szelet megkaparintását a tányérjára.
Leültem a mellé a másik terítékhez, aztán gyors pillantások után a dobozokra, egy ínycsiklandóan jól megrakott húsos mellett döntöttem. A gyomrom korgását pedig érezve még el sem érve a tányéromat egy jó nagyot haraptam bele. Nagyon finom volt és még nem is hűlt ki annyira, hogy át kellett volna melegíteni, gondoltam miközben egy újabb harapást ejtettem rajta. Kíváncsi lettem volna a nevére a helynek, ahonnan rendelhette, amikor is a mondatát hallva kissé elsápadtam.
- Na és milyen volt a fürdés? Elég kényelmes volt a kádam? – nem is a hangjában rejtőző irónia, sem, mikor ránéztem és láttam az arcán a szétterülő ördögi mosoly miatt, nem tudtam megszólalni, csak attól, hogy éppen félrenyeltem a pizzát.
Köhögésemet és a fájdalomtól eltorzult arcomat látva, közelebb jött, de én már hárítottam is el a segítségét, amikor éreztem, hogy már úton van lefelé, aminek kell.
- Köszi! – vettem egy nagy levegőt. – De már jól vagyok! – már nyúltam volna a pizzáért, amikor inkább a kaparó torkomat érezve valami folyadékra vágytam.
Felálltam és szó nélkül a hűtőhöz lépve, kinyitva benéztem, majd Brayen felé kikiáltottam.
- Kérsz egy sört? – bár, ahogy elnéztem csak azt tudtam volna neki vinni.
- Aha, kösz. – kettő dobozost megfogva és becsukva magam után az ajtót visszaültem hozzá.
Odaadtam neki, közben figyelve, hogy az ujjaink ne érjenek össze. Mert még ebben a pillanatban is éreztem a hatását kettőnk között, ami történt és történhetett volna, ha nem szaladok el.
Persze ennek is meg lett a maga következménye. Kinyitottam és már inni akartam belőle, miközben elkapva Brayen tekintetét, rájöttem, hogy talán még mindig a válaszomra vár. Egy centire az ajkamtól tartva a dobozt végül kinyögtem.
- Jó volt. – kortyoltam egyet és tudva, hogy ez mennyire kevés is volt, még hozzáraktam. – Felfrissültem tőle. – a pillantását elkerülve újra a pizzával kezdtem el foglalkozni, miközben próbáltam nem észrevenni a száján elterülő vigyort.
Valamiért ezt még fokozva a harapás előtt még megemlítettem a telefonbeszélgetésemet az anyámmal.
- Itt aludnék, ha nem baj? – a számban morzsolva a falatot fordultam Brayen felé, aki mint mintha sóbálvánnyá változott volna, úgy le volt meredve az előbbitől. – Csak gondoltam megbeszélhetnénk a továbbiakat. A közös munkánkról, meg a többiről. – értsd ez alatt a mostanit, illetve amit én tettem, rögzítve magamban a tényeket és kaptam be az utolsó falatokat a pizzámból.
Egy újabbat néztem ki, miközben barátom végre megtalálta a hangját.
- Persze, ez jó ötlet. Úgyis van mit megbeszélnünk egymással. – az ujjai kopogtak a doboz oldalán, még mindig érintetlenül hagyva a tartalmát. – Ami az alvást illeti. – hirtelen a levegő sokkal kevesebbnek tűnt a konyhában, mint kéne, éreztem közben, hogy az arcom vörösödik.
A gyomromban lévő éhséggel pedig tovább nem is foglalkozva fordultam Brayen felé. Olyan annyira „nekem aztán mindegy” kifejezést ölteni fel, hogy ne lássa rajtam, mennyire éppen az ellenkezőjét érzem ezzel kapcsolatban.
Nem akartam olyannak tűnni előtte, aki ha csak megemlíti az „alvás”, „ágy”, meg „vele” szavakat, máris automatikusan igen-t mondok rá. De legbelül persze más volt a felállás.
- Nem szokásom vendégeket fogadni, így ha nem gond, akkor aludhatsz az ágyamban, én pedig majd a földön leszek. Ha ez megfelel neked is? – azt vártam volna, hogy vagy vele, vagy senkivel opció elé állít, mégis ez a váratlan nagylelkűsége, még nagyobb örömöt okozott nekem.
- Tökéletesen. – mégis mintha ettől a száján egy apró rándulást, a szemeiben meg némi szomorúságot vettem volna észre.
Ha ő nem alakít ki helyzetet, akkor talán mégis csak nekem kéne.
- De azt sem szeretném, hogy holnapra fájó háttal kelljen ébredned, vagy megfázzál a hideg padlón, így ha nem bánod, hogy osztozkodni kell velem a nagy ágyadon és a fehér takarodón, akkor én benne vagyok. – a mosolya ha lehet egy kicsit is, újra megmutatkozott, ellenben nem csak az előbbi okozta ezt a változást, hanem egy tény, amit jobb lett volna megtartanom.
- Én is benne vagyok. – kicsit jobban felém hajolt, amitől egyből megcsapott a karamell illata, bilincsként fonódva a végtagjaim köré, hogy itt tartsanak vele szemben. –  Szóval jártál a szobámban? – a szemeim a lebukástól kétszer akkorára nyíltak, közben próbáltam valahol a válla fölött elnézni, mégis állandóan beleütköztem kéken csillogó szemeibe.
- Mármint, gondolom, innen tudod, hogy mekkora lehet, meg hogy mi van rajta. Azt azért elárulom, hogy nem olyan nagy, pláne, ha ketten fekszenek benne. – ott ültem mozdulatlanul, miközben a keze már az arcomon simított végig. – Néha pedig át szoktam fordulni a másik oldalra.
A székét közelebb húzva, már a lábai között voltam, miközben a másik kezét a nyakamon futtatta végig. Egy érintése után pedig még többet kívántam és, hogy minden részemet alaposan megismerhesse.
Ahol az ujjai voltak akaratlanul is feléjük mozdítottam a fejem, belesimulva a meleg tenyerébe. Eközben már becsukva a szememet, már csak a hangjára koncentráltam és teljes szívemből vártam.
- Feltérképezem azt, amit először megérintik, olyan annyira, hogy szinte reggelig el sem akarom engedni és minél jobban telik az idő, annál szorosabban ragaszkodom hozzá. Még ez is megfelelne neked? – nagyon közel volt már hozzám, amikor gondolva, hogy éppen meg akart csókolni, a hasam akkorát korgott, hogy kinyitva a szemem Brayen gödröcskéit vettem észre a szája szegletében.
- Úgy hallom még éhes vagy. – már tiltakozni akartam és szinte kérlelve, hogy folytassuk, ahol abbahagytuk, amikor ő felállt.
- Elmegyek én is fürdeni, te meg csak egyél nyugodtan. – de még mielőtt kiment volna, még utánam szólt. – Ha pedig kijöttem ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. – hallottam, ahogy bezáródik az ajtó, majd pár pillanat múlva vízcsobogás ütötte meg a fülemet.
Mindenáron keménynek akartam mutatni magam előtte, mégis egy pár mosoly, meg érintés után, nem sikerül fenntartani a látszatot. Hiába is reménytelen romantikus voltam, aki még mindig az igazira vár. Brayen pedig az lenne? Az igazság az, hogy féltem még a kérdés gondolatától is, tudva, hogy az elválásunkkor mit tett velem. Eleinte nem akartam elhinni, amit mondtak róla, de aztán minden mese véget ér egyszer, a varázslat pedig megtörik, és egyedül maradsz a saját életedbe zárva. Ahogy folytattam az újabb és újabb szeletek eltüntetését, úgy rémlett fel előttem a bulinak a képei, ahova Brayen hívott meg a kocsmázás után. Nem tudtam mire számíthattok, de arra biztosan nem, ami végül történt.

A buli Brayen egyik barátjánál volt. A belvárosban, egy 6 emeletes házban, melybe belépve nem volt nagyon nehéz kideríteni, hogy melyik emeleten is tarthatják az összejövetelt. Csak követnem kellett a zenét. Közben is valamiképp azt vártam, hogy egy lakó, megelégedve az eddigi zenebonát, kilépve a lakásából együtt mentünk volna tovább. Ő dühösen vagdalkozva a kezével egészen az ajtóig rohanna, míg én békésen kutyagolok a háta mögött.
De csak én voltam, meg a szívemben tomboló gyermeki öröm. Most éreztem csak igazán, hogy talán végre magam után tudhattam a csigaházamat és valami sokkal tartalmasabb társadalmi életet fogok megkezdeni. Bár ez csak egy buli volt, mégis sokat számított nekem. Habár az még inkább, hogy Brayen hívott meg. Az ajtóhoz érve letöröltem az arcomról az előbbi gondolattól támadt nevetséges vigyoromat és már kopogni akartam, amikor kinyitva az ajtót egy bikini felsőben és egy rövid farmerben virító hosszú szőke hajú lány visított felém.
- Oh, Istenem! De jó, hogy itt vagy! – a karomat megragadva behúzott a lakásba és be is zárva azt hirtelen megölelt. – Élőben még cukibb vagy, mint a képeken. – mondta, de mielőtt még rákérdezhettem volna elváltunk, ő pedig már is feldobta az új témát.
- Kérsz valamit inni?! – üvöltötte át a zenét, amikor hátulról egy srác átölelte és belecsókolt a nyakába, majd megfordulva elmosolyodott. – Helló bébi! – a kezek megindultak a lány hasán, amik szinte már a gatyájának a szélét érintették.
- Jössz táncolni Kenndy? – bólintott és elindultak befelé, míg én lassan követtem őket, közben feltérképezve a lakást többi részét.
A bejárattól lévő fogasokon át egy terebélyes nappaliba jutottam, ahol a pár becsatlakozott a táncoló tömegbe. Az embereket színes, villogó fények borították be, a lassuló és feszülő mozdulataikat pedig a két hangfal közötti dj szolgáltatta. A helyiségből jobb oldalt volt egy kisebb erkély, balra pedig egy folyosó más szobák felé. A konyha egyenesen a nappaliból nyílt, a kettős bejárata között egy vékony falrész volt, amit átalakítottak pultnak, és amin most rengeteg üres üveg kapott helyett.
Az embereket figyelve, nem tudtam nem észrevenni, hogy egy ismerős arcot sem láttam közülük, ráadásul, ami leginkább aggasztott az a lány üdvözlete felém. Brayen nem beszélt nekem róla, hogy másnak is meg fogja mutatni a képeket, pláne nem itt. Kellett némi magyarázat, de legeslegjobban egy piára volt most szükségem, hogy ellazuljak és, majd a többire ráérek később rákérdezni. A konyhába belépve, viszont egy nem is olyan rég látott személy köszönt vissza, kezében tartva a vodka szódáját.
- Nem hittem volna, hogy ilyen hamar viszont látlak. – mutatta felém a poharát, én pedig bólintva figyeltem, ahogy nekem is összeállít egyet.
- Az érzés kölcsönös. – odaadva egyből kiittam az egészet, majd egy elégedett sóhaj szökött ki belőlem. – Erre már szükségem volt.
- Azt meghiszem. – kiitta ő is a részét, viszont a szemét végig rajtam tartotta, amiről legszívesebben tudomást sem akartam venni.
De a szervezettemben érzett folyékony bátorság folytán nem néztem más fele, a szavak pedig megindultak.
- Jó érzés volt bolondot csinálni belőlem? – nem tudtam kivenni, hogy az arcából, hogy meglepődött-e vagy csupán csak érdeklődőn várja a folytatását, amit mondani készültem még. – Gondolom csak gyakorolni akartál egy szerepre, Brayen pedig megemlített engem és végül összehoztátok. – tapsoltam egyet.
- Bár azt el kell hinnem jól csináltad. Engem megvettél vele. Egy pillanatra elhittem, hogy képes lehetek rá. – a tekintettem az asztalon lévő whisky és kólára terelődött, míg nem a fiú halk káromkodása, sokkal jobban érdekelt.
A hajába túrva rám nézve villantott felém valamiféle félmosolyt, majd a vodkás üvegért nyúlt.
- Számítana valamit, ha azt mondanám, hogy Brayen találta ki az egészet? – öntött magának, közben az enyémet is odatoltam és ezt válaszként véve folytatta. – Bocs, nem lehetne, hogy elölről kezdjük ezt az egészet. A nevem Ian. – átnyújtva a poharat, elvéve újra bemutatkoztam és koccintottunk egyet.
- Örülők, hogy megismerhetlek Ian. Legalább most már tudom Bryan egyik barátjának nevét is. – talán a hangomból kihallatszó szarkazmus miatt vagy talán másért, de a pohár alját szinte odavágta az asztalhoz.
- Én nem nevezném magamat barátnak, vagyis Brayenének biztosan nem. Neki egy sincsen. – aztán egyenesen a szemembe nézett. – Legalábbis eddig ezt tudtam. – nem értettem miért mondja ezt, a zavarom pedig csak tovább fokozódott, ahogy még mindig engem bámult.
Gyorsan valami másra akartam terelni a szót, de mire rájöttem, hogy ezzel még inkább csak a középpontba kerülők, már nem tudtam visszaszívni.
- Ha nem lett volna az egész csak színjáték, akkor oda adtad volna a számodat? – nem is figyelve a szavaim okozta reakcióját újra tölteni kezdtem a poharamat.
- Ki mondta, hogy az egész csak színjáték volt? – a hangja a fülem mellől érkezett, amitől meglepődve pár csepp az asztalra ment. – Vagy te úgy érezted? – felé fordultam, de bárcsak ne tettem volna.
A fejünk szinte egy vonalban volt, aminek következtében nagyon jól ki tudtam venni világos barna szemeit, sima arcbőrét és vékony ajkait. Aztán hümmögve egyet folytattam most már az ő poharával is az öntést.
- Igen. Egy jó színésztől nem is vártam volna mást. – pedig nem, akkor is azt hittem, hogy érdekelhetem, viszont ami most érzek, azt szívesen megváltoztatnám. – Egyébként sem vagyok jó véleményen a szakmabeliekről, legalábbis ezután a nyár után biztosan nem. – átadtam a poharát, ő meg átvette tőlem, miközben még mindig testközelben állt mellettem.
Én inni kezdtem, míg szemeivel követve a mozdulatomat elmosolyodott.
- Szeretném megváltoztatni a véleményedet. – egy szuszra lehajtotta és megnyalta a száját. – Ha adsz rá egy esélyt. – letéve a poharat belenéztem a szemébe és talán az alkohol vagy némiképp, hogy Ian valamiféle kihívást lát bennem a kezemet nyújtottam felé.
- Állok elébe. – vigyorogva elfogadta és erősen megrázta, miközben egy kisebb áramütés-szerű érzés futott végig rajtam.
De még mielőtt még képes lettem volna megfogalmazni számomra is, hogy mi történt, a nappaliból egy sikoly hallatszott, majd dulakodás hangja hasítót végig a tömegen keresztül. A zenét pedig ezzel egy időben, mintha örökre elhallgattatták volna. A ritmust pedig már egészen másféle ütemben folytatták.
Kirohantam és elkezdtem átvágni az emberek között, miközben Ian a hátam mögött jött utánam.
A tömeg széltében kiszélesedett, ahogy a középről hangos ütések hangoztak, melybe egy lány reménytelen jajveszékelései vesztek el. A verekedés színhelyén megállva először nem is akartam hinni a szememnek. Egy nálam legalább két fejjel magasabb és erősebb testalkatú fiú arcát, majd hasát kezdte sorozni Brayen. Miközben egy alacsony szőkés barna hajú lány barátom pólóját hátulról rángatva próbálta elhúzni onnan. Oda akartam már menni, mire Ian előttem kinyújtva a kezét megállított benne és épp ebben a pillanatban elégelte meg Brayen, ami a háta mögött történik.
Megfordult, hogy ellökje magától, mire az eddig vert srác ezt látva teljes erejéből neki ment és a padlón kötött ki. Nem tudtam ki kezdte, vagy, hogy miért, de meg akartam akadályozni, még mielőtt a barátom a kórházban kötne ki törött bordákkal. De mint az előbb Ian megint visszatartott, ránéztem, az arca merev volt, semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni róla, viszont Brayenéről annál inkább. Így durván eltolva magamtól a kezét, kész voltam közéjük állni, amikor a lány megelőzött benne.
- Elég volt! – a fiú már mondani akart volna valamit, minek folytán újra felemelte a hangját. – Vége van! – aztán a barátomra nézett.
- Úgy-e Brayen? – erre nem messze tőlem a földön nevetés tört ki.
- Pedig neked sose volt elég. – megnyalta a száját, mire a lány háta mögül a fiú szemeiből látva legszívesebben a földbe passzírozva, minden csontját darabokra zúzta volna a barátomnak.
De mint az előbb is a lány a tenyerét a mellkasára téve finoman megállította, közben lassan elkezdted felállni. A könyökét fogtam meg éppen, amikor el akarta húzni előlem, míg nem rájöve, hogy ki segédkezik neki végül hagyta, hogy felállítsam.
Az arcán újdonsült zúzódás nyomok voltak, a mozdulatai pedig fájdalomtól terhesek voltak, viszont ami még ennél is meglepőbb volt, hogy csak úgy bűzlött az alkoholtól.
- Látom rövid pórázon tart Andy, csak tudnád, mennyire szereti, ha… - erre a lány egy hatalmas pofont lekevert neki, a tömeg mindeközben is még mindig visszafogott lélegzettel figyelte az eseményeket.
- Takarodj innen! Ne is lássalak többet itt! – barátom az arcán lévő vörös foltot simogatta, míg nem meghúzva a vállát a kijárat felé tartott.
Én még mindig ott álltam és hirtelen, úgy éreztem mindenki engem néz, hogy miért is akartam beleavatkozni az egészbe. Mondani akartam valamit, legalább annyit, hogy bocs, hogy Brayen tönkretette a bulit, vagy ilyesmi, de ehelyett inkább gyors léptékkel én is az ajtó felé vettem az irányt.
A tömeg szétnyílt előttem, láttam, ahogy tárva nyitva volt a bejárat és reméltem, hogy még nem volt messze Brayen. Beszélni akartam vele, mégis legfőképpen az állapota zavart és, hogy ne történjen valami baj. Ian hangja ütötte meg a fülemet, épp miközben mentem ki a lakásból és becsukva magam után az ajtót, nem is fordultam vissza.
Egy estére elég egy problémát megoldani, gondoltam magamban és a lépcsőn lesietve kerestem a szememmel barátom alakját a félhomályban, hát, ha meglátom, mire ő talált meg engem. Már a földszinten voltam, amikor a lépcsőtől induló folyosó egyik falához nyomott valaki. Eleinte még küzdeni akartam, de megpillantva a háborgó kék szemeket, Brayen arca világosodott ki előttem.
- Szia! – csábosan elmosolyodott, de mintha a szája egészen mást akart volna, amitől félig úgy nézett ki, mint ha be akarna kapni valamit. – Jó kis buli volt oda fönn mi? – bólintottam és egy percre mintha a régi önmagát láttam volna benne, míg nem közelebb lépve már hozzám simult a teste.
Ahogy kerestem a tekintetét már nyoma sem volt az előbbi hangulatának, sokkal inkább, mint aki a prédáját nézi, és várja, mikor csaphat le rá. Aztán, hogy még jobban belépjen a személyes terembe, a térdét éreztem meg a lábam belső felén. A keze valahogy a pólóm alá csúszva elindult fölfelé.
Közben a körülöttünk lévő térből, mintha ki szívták volna a levegőt. Annyira nehezen ment minden egyes levegő vétel, amihez még hozzá jött az a rettenetes hőség is. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mindez ő miatta vagy éppen a pia által ütközött ki rajtam, mégis egy halovány futó gondolat során a válasz egyértelmű volt. Brayent okoltam mindezért, ellenben a panaszkodás sose ment olyan könnyedén. Inkább csak hagytam, hogy megtörténjen velem.
De mintha ez nem lenne elég barátom édes illata, még kábítóbbnak hatott, mint eddig. Amikor pedig látva, hogy mire készül gyorsan kiléptem előle. A mozdulat engem is meglepett, de mégsem tehettem ezt. Legalábbis nem ilyen körülmények között, amikor egyikünk sem gondolkodik tisztán. Legyőzve a bennem dúló vágyakat, szembe néztem vele és próbáltam összegyűjteni minden erőmet a következő mondatokhoz. A hangom rekedtnek tűnt a félhomály fedte folyosó falairól visszahangozva, miközben szabadkozni kezdtem a nevében.
- Brayen részeg vagy. – és mintha helyeslést vártam volna bólintottam magamnak. – Gyere, hazaviszlek. – már nyúltam volna a karjáért, amikor elhátrált tőlem.
- Kösz nem. – emelte fel mindkét kezét védekezően. – Egy buzival nem megyek sehova. – próbáltam értetlen arcot vágni, lazán leinteni az egészet, mintha nem is mondaná komolyan, viszont már túl késő volt, a szavai már késként fúródtak a bőröm alá, mégis még menteni akartam, amit lehetett.
- Én nem is… - erre hangosan nevetni kezdett, de nem törődve vele folytattam tovább. – Csak a barátod akartam lenni, semmi többre nem… - a fejét hevesen megrázta, majd elkiáltotta magát, visszahalva, csak remélni tudtam, hogy senki sem hallja, ami itt történik köztünk.
- Azt hitted nem vettem észre, ahogy rám nézel! Ember, te szinte könyörögsz a farkamért. – jelzésképpen pedig még az ágyékára is téve a kezét jól megszorongatta. – Úgy-e? Ne is tagad, hogy erre vágysz éppen. Szeretnéd, ha megforgatnám a szádban, jó alaposan, aztán a falnak döntve seggedbe dugnám és addig kefélnélek, míg el nem megyek benned? – undorodnom kellett volna ettől, mégis ezek a nyers kifejezések nem várt reakciót váltottak ki a testemből.
Próbáltam lecsillapítani magamat és másra gondolni, észre sem véve, hogy Brayen újra veszélyesen közel volt hozzám.
- Beindított mi? – a kezemet rá tette az ágyékára és éreztem, hogy benne is hasonló jelenetek bontakozhattak ki. – Mert engem nagyon. – rám mosolygott, aztán felém kezdett hajolni, míg nem gyorsan kikerülve engem, a bejárati lépcsőre kezdet hányni.