Macska egér, egyszer elér 5.rész

Pár nappal később
- Most tényleg ezt mondta? Akkor ti most…? – kérdezte Jocelyn a matracon ülve, miközben én a bordásfalon húzódzkodtam a sportcsarnokunkban, immár a rendszer falain belül.
- Aha, dobott, jól látod – mondtam két húzás között összeszorított fogakkal
- Lefeküdtetek és utána fogtad magad és elhúztál? – tudakolta furcsán nézve rám
- Inkább csak felhúztuk egymást, villámgyorsan elélveztem és utána igen, gyakorlatilag igen leléptem, most boldog vagy! – mondtam leugorva és idegesen széttártam a karjaimat
- Ő nem is ment el? – vágott furcsa grimaszt
- Jo, kihozol a béketűrésből! Nem, nem ment el. – feleltem dacosan
- És te csak leléptél miközben ő aludt?
- Jocelyn. – mondtam ki a nevét figyelmeztetően
- Oké, oké nem mondtam semmit – felelte kezeit megadóan a magasba emelve- én csak próbálom összerakni a mozaikdarabkákat.
- És? – kérdeztem az eredményre várva
- Háááát, ha nem lennél a legjobb barátnőm, akkor azt mondanám, hogy nagyon nagy tapló vagy, de végülis az indokod megvan rá, mondjuk várhattál volna egy-két napot. - felelte bocsánatkérően
- A francba – káromkodtam belerúgva egy hatalmasat a matracba
- Nyugi Alex – vigasztalt Jo
- És még csak meg se érte, a kurva életbe – kiáltottam idegesen – Simon teljesen begolyózott, amint kimondtam, hogy a katonai képzést választottam, pisztolyt rántott, nekem meg menekülnöm kellett, a saját öcsém elől, a jó édes…- mondtam teljesen kikelve magamból, miközben a vizes palackomat a falhoz vágtam.
Jocelyn megköszörülte a torkát és az ajtó irányába sandított.
Samanta állt ott karba tett kézzel és komor tekintettel nézett rám.
Felkaptam a táskámat Jo mellől és a kijárat felé indultam, az ajtóban egy pillanatra egymásra pillantottunk, aztán csak kisétáltam a teremből minden szó nélkül.
- Elnézést – hallottam Jocelyn hangját és cipőjének ütemes kopogását
- Mióta állt ott? – kérdeztem útközben Jotól, mintegy mellékesen
- Azt hiszem az elejétől, de gőzöm sincs. – felelte bocsánatkérően
- Remek, ennél jobb már csak nem is lehetne – mérgelődtem tovább
- Mi nem lehetne jobb? – hangzott egy kérdés jobbról
Oldalra pillantva Nikit láttam meg, aki rám mosolygott és közelebb jött hozzánk.
- Sziasztok!
- Szia Niki! – válaszoltuk egyszerre
- Lenne kedved esetleg kicsit beszélgetni – kérdezte rám nézve és az erdő irányába mutatott az ablakon keresztül
- Akkor én nem is zavarok – vigyorgott Jo, majd rám kacsintva el is tűnt a folyosón
- Persze, menjünk – válaszoltam és azon morfondíroztam, vajon Jo, mi a fenéért vigyorgott ennyire.
- Szóval, jól telt a kis kirándulásod – kérdezte mosolyogva
- Hát, nem mondanám – feleltem miközben az erdő irányába sétáltunk
- Nem tudtál találkozni az öcséddel? – kérdezte suttogva
- Nem úgy, ahogy képzeltem. Nem fog csoportot választani – suttogtam vissza ugyanolyan halkan, hogy még csak véletlenül se hallhassa meg senki a beszélgetésünket.
- Sajnálom – fogta meg együttérzése jeléül a kezemet és szomorúan nézett a szemembe
- Köszönöm – mondtam félénken kissé meglepődve a közelségétől
- Tudod, rettentően megijedtem, amikor a „nagy kiképzőfal megmászásánál” majdnem belefulladtál abba a vízcsapdába. Azt hittem, hogy… - nem tudta befejezni a mondatát, mert kissé elcsuklott a hangja
- Nem fulladtam meg Niki, nyugi, semmi bajom nem lett. – mondtam nyugtatóan rámosolyogva
- Tudom – mondta furán nézve rám
Aztán rájöttem miért néz, így, megértettem mit szeretne és miért mosolygott Jo pár pillanattal előbb olyan furcsán. Niki Meg akar csókolni, de nem tudja, hogy szabad e, és kínjában pedig rágni kezdte a szája szélét. Igyekeztem minél előbb megszólalni, hátha valami meggondolatlan dolgot tesz és utána nagyon kellemetlen lesz ez mindkettőnk számára.
- Niki, nézd nagyon gyönyörű lány vagy, és egy percig sem gondolkodnék rajta, hogy megcsókoljalak, ha …
- Ha nem szeretnéd annyira Szamanta Blacket, igaz? – fejezte be a mondatot szomorkás hangsúllyal. Nyugodj meg, nem tudja rajtam kívül senki, én is csak azért vettem észre, mert nagyon figyeltelek, másoknak hidd el fel sem tűnt, hogy néztek egymásra. Szóval nem kell aggódnod, amiatt, hogy eljár a szám, annál jobban beléd szerettem.
- Ne haragudj rám, Nik. – feleltem szomorúan
- Nem haragszom – mondta végigsimítva az arcomon – mások inkább valami indok mögé rejtőztek volna, de te elmondtad az igazat, amiért sokkal jobban becsüllek, mint eddig bárkit.
- Köszönöm – mosolyogtam rá – de remélem, hogy ezután is barátok maradunk.
- Ez csak természetes, most már meg se tudnék lenni nélküled – nevette el magát
Aztán egy ajtó csapódását hallottuk magunk mögött, mert mindezt ez erdő bejárata előtt beszéltük meg, nem messze a kollégium épületétől. Sam elmosódott alakját még ki lehetett venni, ahogy beszáguld az ajtón és felfelé kezd rohanni a lépcsőn.
- Ajaj. – mondta Niki és távolodó Sam irányába nézett
- Aha, ahogy mondod, ez most még nagyobb, ajaj, mint eddig volt, pedig eddig se volt kicsi az az, ajaj. – feleltem elcsüggedve
4 órával később
- Hogy érted, hogy Samet, Olivia Lirent fogja helyettesíteni? – kérdeztem meglepődve
- Úgy, ahogy mondom – mondta Jocelynn – Ma Sam megkérte Oliviát, hogy helyettesítse –tagolta Jo bosszúsan
- Uram isten, én itt fogok meghalni – mondtam kétségbeesetten nézve rá
Az erdő szélén elterülő tóparton állt az egész csapat és érdeklődve figyelte a tóban elhelyezett különböző akadályokat.  Mindenki két másodpercenként felém pillantgatott és várta a műsort, hogy mikor kattanok be, amit őszintén szólva, már elég közel éreztem.
- Nyugi Alex, vegyél mély levegőt, mert nem nézel ki valami jól – mondta Jo, elhúzott szájjal
- Na ne, mond – vágtam rá epésen – az ott egy kurvanagy tó, tele vízzel, amibe tökéletesen bele lehet fulladni.
Cseppet sem nyugodt eszmecserénket Olivia kiképző megjelenése szakította félbe.
- Sziasztok, Olivia Lirent vagyok, és ma én fogom tartani az órátokat. Sok mindent nem tervezek mára, mindössze egy gyors bemelegítést, aztán mindenki végigmegy az akadálypályán és már itt sem vagyunk, rendben? – kérdezte mosolyogva- Megy a kedvenc sorozatom szóval mozgás! – hangzott az utasítás
Helyeslő morgás volt a válaszunk és pár pillanat múlva már ott is állt mindenki az akadálypálya előtt.
- Adott egy mély tó, vékony facölöpök, amiken át kell ugrálni a túlpartra. Ennyi a nagy feladat – ismertette Olivia a történetet – majd intett a kezével, hogy már kezdhetjük is
Egyesével szépen sorjában kezdtek ugrálni a csapattársaim fadarabról-fadarabra, mindenki sikeresen át ért, csak én toporogtam még mindig a parton űzött tekintettel, miközben izzadt tenyeremet nem győztem a nadrágomba törölni.
Csend honolt a túlparton, mindenki várta a kitörést vagy megfutamodást, de nem adtam indokot nekik, hogy pletykálni tudjanak. Remegő lábbal rugaszkodtam el és egyetlen dologra koncentrálva körül sem nézve libbentem át hozzájuk. További mély csönd volt a válasz, melyet Lirent kiképző hangja zavart csak meg.
- Ez jó volt, amíg visszajöttök, azt már nem várom meg, szóval, ha végeztetek, akkor mindenki mehet amerre lát. – mondta azzal elköszönt és már ott sem volt
- Hát ezért meg se érte átöltözni – súgta Jocelyn felém
Ugyanúgy, mint ezelőtt libasorban araszolt a csapat visszafelé a vizes fadarabkánon és meg sem várva a barátokat mindenki szedte a cókmókját. Látszott, hogy már nagyon a hétvégére vannak hangolódva. Csak én remegtem és toporogtam továbbra is a túloldalon, míg Jocelyn már készült volna a bázis irányába, aztán észbe kapott és egyből felém pillantott.
- Nem nézel ki jól – mondta ijedten, míg én az egyik cölöpön egyensúlyoztam
- Az jó, mert nem is érzem úgy magam – mondtam miközben szaporán szedtem a levegőt és csak bámultam a tó feneketlen mélységébe
- Csináld úgy, mint az előbb és már itt is leszel pikk-pakk mellettem. – bíztatott
Egyre jobban remegtem és nem akartak az agytekervényeim forogni, teljesen leblokkoltam, a lábam nem engedelmeskedett az akaratomnak, távolról még hallottam, hogy Jocelyn mond valamit, de ez teljesen beleolvadt a tó mélyéről jövő hangokba. Beszéltek hozzám és azt akarták, hogy ugorja le, de ez ellen minden idegszálam ellenkezett, érthető okokból.
– Nem vagyok normális, hogy azt hiszem, beszél hozzám a tó – suttogtam pánikba esve.
A nyárfalevél remegése hurrikán idején meg se közelítette, azt, ami a testemet rázta, a szívem percek alatt legalább egymilliót vert, a verejték pedig lavina módjára csorgott végig a testemen átáztatva ezzel a fekete pólóm minden egyes négyzetcentiméterét. Hallottam a vér lüktetését a fejemben és tompán még azt is érzékeltem, hogy elveszítve az egyensúlyomat jobbra kezdek el dőlni, de mindezt úgy, mintha egy homályos üvegburán keresztül látnám.
Aztán már csak a jéghideg víz kijózanító valósága maradt, mely megkondította a vészharangot bennem, jelezve, hogy hé, csajszi elfogyott az oxigéned!
Aztán az sem túlzottan tetszett, hogy valaki megragadott és teljes erejéből a partra vonszolt, mikor én már kezdtem olyan jól érezni magam a víz ölelésében.
- Térj már magadhoz! – hallottam egy tompa kiáltást, aztán valaki jól megrázott, mire méltatlankodva nyitottam ki a szememet. Szőke haja volt és vakítóan kék szeme, gyönyörű arca pedig aggodalomról árulkodott.
- Alex, szedd össze magad vagy nem tudom mit csinálok veled! – hangzott ideges hangja
Egy hirtelen jövő elektromos töltés rázta meg a testemet, a szemeim tágra nyíltak és hirtelen jobbra fordulva kezdtem öklendezni, most már teljesen ép ésszel, és a köhögéstől fuldokolva terültem el a füvön.
- A rohadt életbe – nyögtem ki levegő után kapkodva – mi a franc volt ez? – kérdeztem jobbra fordulva, és egyből Samet pillantottam meg, aki mellettem térdelve furcsán nézett rám
- Te meg, hogy kerülsz ide? – csúszott ki a számon
- A lábamon, mivel kedved támadt ismét belefulladni a vízbe. – felelte összehúzott szemöldökkel
- Várj lemaradtam – intettem neki és teljesen elgyengülve tettem le a fejem a homokba
- Jocelyn keresett meg, hogy gáz van veled és jöttem kinyalábolni megint a tóból. – mondta miközben közelebb csúszott hozzám és felülről figyelte minden apró rezdülésem
- Nem számítottam rá, hogy az életemre törsz – lihegtem levegő után kapkodva
- Én meg nem számítottam rá, hogy megpróbálsz megint vízbe fulladni. - Mi a fene nálad ez amúgy? Kezdem azt hinni, hogy fétised a vízbefulladás. Mellesleg nem törtem az életedre.
- Aha, ezt telibe találtad – feleltem epésen, miközben még mindig kissé pihegtem az előbbi attrakciómtól.
- Lesz valaha nyugtom tőled? – kérdezte az égre emelt tekintettel
Tudtam, hogy csak viccelni próbál, de egész lénye olyan mértékű dühöt keltett bennem, amit nem tudtam hova tenni. Akartam őt és elegem volt a játszadozásból, az egymás kerüléséből. Vívódtam, hogy most ő tényleg komolyan kiadta a múltkor az utam vagy csak dühében mondta.
- Mérgesen toltam fel magam ülésbe és mogorván néztem rá
- Ne haragudj, nem direkt volt. Azt hittem nem leszel órán, mert Nikivel az erdő felé indultál. – felelte rám szegezett tekintettel
- Ó szóval innen fúj a szél. Féltékeny vagy valami olyasmire, ami nem is létezik!
- Miről beszélsz? – kérdezte felháborodva
- Semmiről, az égvilágon semmiről nem beszélek! – vágtam a fejéhez, aztán erőtlenül dőltem ismét hátra a homokba
Feladtam, és belefáradt tekintettel néztem rá oldalról.
- Most meg mi van? – lepődött meg hirtelen hangulatváltozásomon
- Elegem van – feleltem lemondóan
- Ezúttal miből van eleged? – húzta fel a szemöldökét
- Ebből az egészből, hogy szeretlek, te meg kerülsz, mint a pestisest. Hogy állandóan vízbe fulladok. Hogy nem mosolyogsz rám a folyosón, nem érintesz meg, nem csókolsz meg. Hogy ennek hatására mindig valami meggondolatlant csinálok. Legszívesebben leüvölteném a fejedet, hogy szeress már te idióta, de nem tehetem, mert még csak beszélni se beszélsz velem, csak akkor, ha valamit csinálok, amibe kis híján belehalok. – hadartam el minden levegővétel nélkül, a végét már-már kiabálva.
Meglepődve pillantott rám, a szemében pedig a megbánás apró szikrája lobbant fel.
- Alex, nekünk ez nem megy – suttogta nagyon halkan
- És ezt mire alapozod? Arra a két órára, amikor minden jó volt az otthonomban.
- Igen, arra! Arra a két órára, miután fogtad magad és otthagytál.
- Hibáztam pontosan tudom. De ettől még nem kellett volna kidobnod!
Megilletődve nézett rám pár percig.
- Miről beszélsz?
- Pontosan tudod, miről beszélek – feleltem mérgesen miközben még mindig nem sikerült a légzésemet a rendes kerékvágásba terelni
- Nem dobtalak ki Alexis, csak olyan dühös voltam rád, hogy mondanom kellett valamit, amivel megbántalak.
- Sikerült. – feleltem, aztán hirtelen a szívembe nyilallt a fájdalom és a homokba markoltam
- Alex, mi történt? – kérdezte Sam rémesen megijedve
Nem válaszoltam, csak letettem a fejem a puha homokra és a szívemre szorított kézzel pihegtem tovább.
- Alex, szólalj már meg. – kiáltotta és maga felé fordította az arcomat, majd a hajamat kezdte simogatni – Nyugodj meg és vegyél mély levegőket. – Lélegezz, hallod?
Nem hallottam én akkor már a szívem ütemtelen dobogásán kívül semmit, csak bumm,bumm csönd, csönd bumm csönd bumm bumm bumm ...