Macska egér, egyszer elér 1.rész

Hatalmas sivító hang hallatszott, melyre mindenki összerázkódott, a gép pedig egy hatalmasat fékezett. Mikor kinyitottam a szemem egy kiálló vasrúd, mindössze három centi távolságra volt a homlokomtól. Egyből halotti csönd telepedett ránk.

-    Hupsz, lehet előbb kellett volna meghúznom a kart – vigyorgott ránk Szamanta alulról. – Elég szarul festetek, ilyen rázós volt az út. Nem gondoltam volna, hogy lejuttok ezzel a masinával, de ezek szerint sikerült.

Mindenki hitetlenkedve fordult feléje, kivéve engemet.  

-    Lefelé! - hangzott egy férfihang Sam mellől, mire mindenki kifelé kezdett mászni a gépből.

A hang Karlé volt, igen azé a Karlé, aki összevarrt. Ő Sam legjobb barátja és kiképzőtársa is. Mellesleg elég bonyolult viszonyt ápol Katevel, de nem árulkodom, mert az én helyzetem sem valami rózsás.

-    Jól vagy? – kérdezte Jack, miközben lefelé másztunk a szerkezetről
-    Nem, egyáltalán nem, kurva közel volt a vasrúd – suttogtam neki
-    Remek, most, hogy mindenki leért, hagy ismertessem a játékszabályokat. – kezdett bele Sam – Két csapatra foglak szedni benneteket, lényegében egymás ellenségei lesztek és az idővel fogtok versenyt futni. Lássuk csak a két csapatot, Jack, Mia, Kate, Jocelyn, Ren, Rincs és Alex, ti tartoztok egy csoportba. Akit nem szólítottam, az pedig a másikba. Pont jó, hogy 14-en vagytok. Nem mondok semmi mást, amíg nem választotok egy-egy csapatkapitányt magatoknak, azzal csak segítenék. Azt azért elmondom, hogy a vezetőtöknek lesz a legnehezebb dolga, szóval válasszatok körültekintően.

A csapat összes tagja, egyszerre, minden egyéb szó nélkül nézett rám.

-    Nem. Halljátok. Nem. – ellenkeztem
-    Jack, ki a csapatkapitányotok? – kérdezte Karl
-    Al – mondta Jack és felém mutatott mosolyogva
-    Cseszd meg – tátogtam neki, mire rám kacsintott.
-    Oké. Nektek Philipp? – kérdezte Sam a másik csapattól. – Én – válaszolta Philipp

-    Ki gondolta volna? – szólalt meg Mia és összemosolyogtunk. Philipp és én, ugyan nem annyira utáltuk egymást, mint Jeremivel, de érezhető a feszültség kettőnk között, mert rettentően nagyképű és arrogáns embernek ismertem meg.
-    Rendben. Akkor Alex és Philipp, menjetek Karllal, én pedig elviszem a többieket. A végén találkozunk – mondta Sam és a csapatom többi tagjával együtt elsétált.

Karl intett nekünk, hogy kövessük és megindult a romok irányába. Tíz perc gyaloglás után végre megállt és szembefordult velünk.

-    Most már elég messze vagyunk a többiektől – kezdte és mindkettőnk kezébe egy-egy kulcscsomót nyomott – Ezek a bilincskulcsok össze vannak keverve, tehát más-más zárat nyitnak.  Elhelyeztük a csapataitok tagjait különböző helyszíneken, valamihez hozzábilincselve. Ismétlem, összekevertem őket, tehát nem biztos, hogy az a kulcs van nálatok, amelyik szükséges a csapattagjaitok kiszabadításához. A feladat egyértelmű, hozzátok az összes csapattársatokat a kijelölt helyre. Itt van térkép hozzá. Jelöltük, mely területekre tilos belépnetek, mert nem biztonságos. Amelyik csapat előbb a kijelölt helyre ér az összes taggal együtt, az kapja a több pontot, számszerűleg 100-at. Be van kamerázva az egész terület, szóval mindent pontosan látni fogunk, tudni fogjuk, merre vagytok, és ha baj van, azonnal ott vagyunk. Bármilyen stratégiát alkalmazhattok, ha valakit kiszabadítottatok, elküldhetitek a kijelölt helyre, vagy akár kereshetitek együtt is a csapattagokat. Nem mondom meg, melyik stratégia választanánk mi, mert erre is pontokat fogtok kapni. Nagyon számít az idő srácok. Amelyik csapat első tagja legelőször ér a kijelölt helyre, szintén pontot kap és nem keveset. Szóval futás teljes gőzzel. Ha közben számolgattatok, rájöhettetek, hogy nem biztos, hogy elég, ha megnyeritek a versenyt és megszerzitek a 100 pontot. Hát lényegében ennyi. Van kérdésetek?

-    Ez nagyon nagy terület! Hogy találjak meg valakit rajta? – kérdezte Philipp
-    Fuss és nézz – válaszolta Karl
-    Óra indul, tiétek a terep! – kiáltotta.

Philipp ész nélkül futásnak indult, én pedig a térképre pillantottam és erősen agyaltam hova tenném én az embereket. Valamilyen épület közelébe. Hát persze. A térképen hozzám legközelebb eső épület felé kezdtem el kocogni a romok között. Mindenhol feltúrt utak, törmelék, vasrudak és összedőlt házak vettek körül. A kiszemelt épülethez érve, egy szuper ötlet jutott az eszembe. Mi öten, ha valami rosszban sántikálunk, mindig őrt állítunk, míg a többiek elintézik a nem legális dolgukat. Ha jön valaki, az őrnek nincs más feladata, mint két huhogást ad le, egymás után. Tehát én is elkezdtem hangosan huhogni hátha valaki észbe kap és visszajelez. Hiába füleltem semmi nem hallatszott sehonnan. Még egyszer próbálkoztam, de újból semmi választ nem kaptam. Harmadszorra is kísérletet tettem, majd füleltem és ekkor egy tompa pontosan olyan huhogás hangzott fel valahonnan az összedőlt épület legmélyéről.  Átverekedtem magam mindenféle törmeléken és egy félig lerombolt lépcsőhöz jutottam, ami egy sötét alagútba vezetett. A huhogás újból felharsant, most már elég hangosan, én pedig gondolkodás nélkül a vaksötét pince felé indultam. Lebotorkáltam a lépcsőn, de a legalján sokkal nagyobb volt a sötétség, mint gondoltam. Áporodott bűz vett körül és gőzöm sem volt merre induljak, mert abbamaradt a huhogás.

-    Hahóóóó – kiáltottam
-    Ne kiabálj, itt vagyok a sarokba te idióta! – hallottam Jack hangját.
-    A fenébe, a frászt hoztad rám – mondtam mérgelődve és feléje botladoztam- Nem látok semmit.
-    Akkor már ketten vagyunk. Még szerencse, hogy engem találtál meg először, nagyon para ez a hely. – felelte Jack
-    Hát igen, csak te vagy akkora barom, hogy hagyd, hogy egy összedőlt épület pincéjébe bilincseljenek meg.
-    Ne dumálj már! Van kulcsod?
-    Van ám, de azzal sok idő elmegy és nem is biztos, hogy nálam van a tied, szóval jobbat találtam ki.  – mondtam és előhúztam a hajamból a hullámcsatomat. A kulcslyukat kitapogatva pár másodperc múlva már szabad is lett Jack.
-    Hullámcsat? Most komolyan? Honnan ismered ezt a trükköt? – kérdezte meglepődve
-    Hosszú történet, most futás, nem vesztegethetünk több időt, mert nem küldelek a kijelölt helyre, hanem velem jössz és tovább keresünk, a huhogásos módszeremmel.
-    Királyul kitaláltad, de ez nem csalás?
-    Nem tudom, azt nem mondták, hogy nem kiabálhatok. – válaszoltam, közben pedig tovább kezdtünk futni.
Nem sokkal később válasz érkezett a huhogásunkra, egy hatalmas daru tetejéről. Már az is kisebb csoda, hogy meghallottuk a válaszhuhogást.
-    Na ne! – mondta Jack felháborodva – És még én vagyok a barom, hogy engedtem magam alagsorba zárni.
-    Hát nem csoda, hogy összeilletek, mert az ott Mia. – mondtam nevetve
-    Bakker. Al, én tériszonyos vagyok. – mondta félénken Jack
-    Tudom, gyorsan leszedem és elküldelek benneteket a táborba. – válaszoltam és felfelé indultam a daru oldalán.
-    Mond, te semmitől nem félsz? Se sötétség, se magasság, te nem is vagy ember! – kiáltotta utánam Jack
-    Dehogynem – mondtam mászás közben.
Felérve Miához, gyorsan megtámasztottam magam, mert egy kis szédülés fogott el a magasságtól.
-    Jól vagy? – kérdezte Mia a daru oldalához bilincselt kézzel
-    Persze – válaszoltam és odakúsztam hozzá.

Kiszabadítottam a hullámcsattal, majd lefelé kezdtünk mászni. Bőven előttem volt, amikor megcsúszott a lábam és hirtelen lefelé kezdtem zuhanni, de ugyanilyen hirtelen kapott el. Rátette a kezem a vasra, hogy kapaszkodni tudjak, majd ijedten fújta ki a levegőt.

-    Ez közel volt – mondtam neki
-    Eléggé – válaszolta
Mikor leértünk Mia, Jack nyakába ugrott és egy puszit nyomott a szájára.
-    Ez meredek volt, ugye tudjátok? – kérdezte Jack
-    Nyomás, mert kellenek a pontok. Jack megjegyezted az útvonalat? – kérdeztem nem is válaszolva
-    Persze. Már itt sem vagyunk, gyűjtsd be a többieket és siessetek.
Azzal futásnak indultak, én pedig az ellenkező irányba kezdtem el kocogni. Nem sokkal később megtaláltam Rent, egy régi kukához bilincselve, majd Rincset is egy aknában, végül pedig Kate is előkerült egy póznáról lógva.
-    Jók vagyunk, már csak Jocelynt kell beszereznem és kész vagyunk – mondtam nekik mosolyogva
-    Veled megyek, már eléggé ki vagy fulladva – felelte Kate
-    Megoldom nyugi, vidd a fiúkat a kijelölt helyre, mert nem néznek ki valami jól és nem akarom őket egyedül elengedni. – reagáltam
-    Tény, hogy pocsékul festenek. Vigyázz magadra! – mondta Kate felhúzott szemöldökkel, majd intett egyet és futásnak eredtek

Minden lehetséges helyet már átfésültem Jocelyn után, kiabáltam a nevét, huhogtam, de egyetlen árva hang sem hallatszott semerre. Újra elővettem a térképet és végignéztem minden egyes lehetséges opciót. Egyetlen lehetőség maradt még ki, a kijelölt terület szélén egy folyót jelzett a térkép és egy hídszerű építményt. Más ötlet híján arra felé kezdtem el futni. Odaérve egy félig leszakadt óriási hidat találtam, alatta pedig úgy zubogott a folyó, mint amit korbáccsal hajtanak.

-    Itt vagyok Alex! – hangzott a híd alól Jocelyn hangja. Lenéztem és egy kis kiszögellésbe ült Jo, a híd lábához láncolva, mellette pedig villámgyorsan morajlott a folyó.
-    Jól vagy? – kiáltottam le hozzá
-    Mi?
-    Jól vagy? – ordítottam újból
-    Jól. Csak már eléggé fázom. – érkezett a válasz
-    Lemászok hozzád – feleltem és a híd oldala felé kezdtem el mászni, amikor zörgő hangot hallottam magam mögött és egyből megperdültem.
Két kitaszított állt pár méterre tőlem és erősen méregettek. Hosszú szakáll, koszos elnyűtt ruha és a rothadás enyhe bűze vette körül őket. Az egyik, a kezében egy összetört borosüveget szorongatott, a másik pedig rám vicsorgott, kivillantva ezzel elrohadt fogait.
-    Jocelyn, van hullámcsatod? – ordítottam, hátra sem fordulva
-    Van, miért? – hallottam a választ
-    Akkor szabadítsd ki magad vele, ahogy mutattam egyik este és azonnal menj végig ezen az úton, míg egy aknához nem érsz, ott fordulj jobbra, mert arra fele van a kijelölt terület.
-    Kész vagyok! –kiáltott fel. De, miért mondod ezt, hisz együtt megyünk. Én nem is gondoltam a hullámcsatra. - mondta Jo, mit sem sejtve.
-    Menj már! – ordítottam teli torokból
Jo, felfelé pillantott és felsikoltott, amikor meglátta a két kitaszítottat.
-    Hozz segítséget, addig én kitartok – mondtam neki és bátornak mutattam magam – Menj már Jo! Nem tudsz feljönni és már meg ne sértődj, de a harc sem a te asztalod, szóval fuss.
-    Nem akarlak itt hagyni – kiáltotta kétségbeesetten
-    Jo, azzal ölsz meg, ha nem indulsz – rivalltam rá, mire szófogadóan elkezdett a part irányába mászni, folyamatosan távolodva tőlünk.
De nem azért küldtem arra, mert ténylegesen ott találja a találkahelyet, hanem mert ott van biztonságban a kitaszítottakkal szemben.
-    De kedves, hogy megmentetted a barátodat, kár, hogy te halott leszel – sziszegte az egyik
-    A kitaszítottak között is kitaszítottak vagyunk, miattatok, ti rohadt rendfenntartók. –hörögte a másik.

Nem vártam meg, míg kibeszélik magukat, hanem gyorsan felfelé kezdtem mászni a híd egyik pillérjén, fel egészen a tetejére. De nem volt szerencsém, mert azonnal észbe kaptak és utánam vetették magukat, felfelé mászva ugyanazon a pilléren. Gondoltam lemászok a másik oldalon, de újabb kitaszítottak jelentek meg ott is. 

-    Szarokba vagy szorítva- sziszegte a rothadt fogú és felkapaszkodott a pillér tetejére.

Mindkét oldalon be voltam kerítve, alattam pedig a folyó hangos zubogása hallatszott. Nem volt igaza Jacknek, amikor, azt mondta én nem félek semmitől. De igenis félek, mégpedig a víztől. Nem is félek, már- már rettegek tőle, de most nincs más választásom, vagy leugrom, vagy a kitaszítottak martalékává válok. Ha leugrom, akkor pedig vagy belefulladok a vízbe, vagy halálra fagyom. Tehát mindegy mit választok, meghalok. Inkább szerettem volna gyorsan meghalni, vagyis ebben az esetben megfulladni, mintsem kivárni, míg megkínoznak és élve esznek meg ezek az élőlények, mert ezek nem emberek, már messziről látszik. Nem volt több gondolkodási időm, mert az egyik kitaszított felém lendült, én pedig elrugaszkodtam a pillértől és a kóborlók hangos hörgése ellenére a vízbe vetettem magamat.

Beleérve, minden testrészem megbénult a jéghideg víz és az erős, fájdalmas érkezés hatására, a sodrás elkapott, majd még mélyebbre lökött alá. Minden levegő kiszaladt belőlem, a karjaim bénultan lógtam mellettem, én pedig beletörődve sorsomba, merültem minél lejjebb. Még egy hatalmasat rántott valami rajtam, aztán a zúgás megszűnt a fejemben és a fülemben is. Éreztem, mindjárt vége lesz mindennek.

Nem sokkal később, keményet éreztem a hátam alatt és a tüdőmben felhalmozódott vizet hangos köhögés és fuldoklás közben oldalra hánytam. Rázkódott mindenem és meg akartam fagyni, annak ellenére, hogy egy vastag lepedőt éreztem magamon, amibe görcsösen kapaszkodtam, miközben valaki átkarolt és egy kocsiba rakott. Tompa hangokat és kiabálást hallottam, majd valaki beszállt mellém a kocsiba és magához húzott. Én, mint egy krumpliszsák dőltem az illető irányába, továbbra is vacogva, félig aléltan. Nem tudtam hol vagyok, csak azt, hogy nagyon hideg van.
-    Említettem már, hogy jól haladsz a stratégiáddal, miszerint elkerülöd, és nem beszélsz vele. Olyannyira jól, hogy ma majdnem háromszor ölte meg magát, bár igaz, hogy abból csak egy volt a te hibád. – felelte valaki és a gázra taposott.
-    Mi a fenét kéne csinálnom? – hallottam Szamanta hangját mellőlem – Ha nem szerettem volna bele, most nem megfagyva feküdne az ölemben, igazad van. Hanem Konor veretné laposra.
-    Ja, mert azzal, hogy elkerülöd, sokkal többet segítesz neki, amikor nyakig szerelmesek vagytok. Tényleg. – válaszolta Karl az első ülésről.
Már kezdtem magamhoz térni és hallottam, ahogy rólam veszekednek.
-    Naa..gyoo..n fá..zom – vacogtam halkan, miközben rázott a hideg és csukódtak le a szemeim.
-    Tarts ki Alex, nem aludhatsz el. – mondta Sam és felhúzott az ölébe, majd átkarolt, hogy némi meleget adjon, bár neki is vizes volt a haja. Nem tudtam összerakni a dolgokat, miért vizes a haja?  Nem volt erőm megtartani magamat, így a vállára döntöttem a fejem.
-    Alex, mesélj valamit, mert el fogsz aludni. – kérte Sam, de nem volt erőm reagálni, ezért felültett az ölében és jól megrázott. Térj magadhoz, hallod? – mondta idegesen
-    Hmmm- hümmögtem és visszadőltem rá. Szétnyitotta a fekete ingemet a mellkasomon és végigtapogatott, majd továbbra is idegesen szólalt meg.
-    Karl, siess, mert alig van magánál és jéghideg.  
-    Négy perc és ott vagyunk, addig tartsd életben. – válaszolta komoran Karl
-    És mégis hogyan? – kérdezte kétségbeesve Sam


Soha nem hallottam még ilyen elkeseredetten beszélni. Éreztem, hogy átölel és ringatni kezd az ölében, majd egy puszit adott a homlokomra és a fülemhez hajolt.

-    Ne add fel, kérlek, még bírd egy picit. Bármint megcsinálok, csak maradj életben Al. Alex hallasz engem? Alexis? – kérdezte rémülten, de én már nem voltam ott.

Annyira jól esett, hogy hozzá bújhatok, a pulóvere puha volt és Sam illatú. Aztán csak  lecsukódtak a szemeim és jóleső sötétség vett körül, ahol már nem éreztem pokoli hidegnek a levegőt. Ám nem sokáig időzhettem el a kényelmes puhaságban, mert hirtelen borzalmas forró lett minden és magamhoz tértem. Egy forró vízzel teli kádban voltam, ahonnan azonnal ki akartam szállni, mert égette minden porcikámat. Heves kibírhatatlan fájdalom járta át a testemet. Ilyen érzés lehet, amikor élve leperzselik valakiről a bőrt. Kapálóztam kifele, azonban Szamanta lefogott és visszanyomott a kádba.

-    Engedj ki, engedj ki, pokoli forró – üvöltöttem, de nem engedett el és rám sem nézett.
-    Nagyon fááááj – kiáltottam és nekiestem Samnek, de mintha meg sem érezte volna.
Rám sem hederített. Pár percig dulakodtunk így, kifröcskölve egy csomó forró vizet, mire elhagyott minden erőm és visszacsúsztam a kád aljára. Sam egyből a felszínre rántott és leült a kád szélére.

Csak ültem ott és bámultam ki a fejemből, talpig fekete rám tapadt ruhában.  Tíz perc eltelte után fázni kezdtem, mire Sam egy kis meleg vizet engedett a csapból. Ezt a folyamatot csináltuk fél órán keresztül, én fázni kezdtem, ő vizet engedett. Mire nagyjából észhez tértem, a víz már kellemes melegen gőzölgött és kezdtek felengedni a testrészeim. Már nem fáztam csak fáradt voltam. Sam még mindig nem nézett rám, csak ült a kád szélén meredten bámulva egy pontot a csempén. Körülnézve láttam, hogy valakinek a fürdőszobájában vagyok. Hát persze hiába vitt volna a gyengélkedőre, ott csak tusoló van és sokra nem mentünk volna vele.

-    Nem volt forró a víz, igaz? – kérdeztem tőle rekedten
Végre rám nézett és megkönnyebbülést tükrözött az arca.
-    Nem, jéghideg volt. – felelte
-    Miért nem néztél rám? – kérdeztem az elázott ingem egy gombját babrálva
-    Mert, ha rád néztem volna, akkor kiengedtelek volna és most halott lennél – válaszolta komoran. Gyere ki kéne szállnod – mondta, majd megfogott és a kád szélére ültetett. Gyorsan egy törölközőt terített rám, míg én igyekeztem megtartani magamat, részleges sikerrel. Kigombolta az ingem és a töröközőtartóra dobta, majd az övemet kezdte el kioldani és lerántotta rólam a fekete vizes farmeromat. Gyorsan áttörölt és a melltartóm pántja felé nyúlt, amikor megfogtam a kezét.
-    Nem. Ez épp elég kellemetlen így is. – mondtam a szemébe nézve
-    Tudom, hogy annak gondolod, de nem az. Csak segíteni akarok. – felelte
-    A maradék önbecsülésemet, hagyd meg kérlek. – mondtam miközben ingattam a fejem, ő pedig elengedte a kezem és a szék felé mutatott.
-    Rendben. Hoztam neked száraz ruhát, próbálj átöltözni, ha nem megy, szólj, kint leszek az ajtó előtt. – mondta és kiment.
Levetettem a vizes alsóneműmet és belebújtam Sam pólójába és melegítőjébe. Pont akkor kopogott, amikor a székre rogytam a fáradtságtól.
-    Megvan. – mondtam
Felsegített és az ágya irányába botorkáltunk. Amint letettem a fejem a párnájára, a kimerültségtő egyből mély álomba zuhantam.
Álmomban furcsa fojtott hangokat hallottam.
-    Szívós ez a lány, minimum halottnak kéne lennie.
-    Hogy mondhatsz ilyet? – kérdezte valaki felháborodva
-    Miért, szerinted, ha valaki leugrik egy kurva nagy híd pillérjéről és jéghideg vízbe érkezik, akkor utána egy nappal békésen szunyókál az ágyadban? Hát nem.
-    Nem hívtalak volna ide, ha békésen aludna, te seggfej. Gőzöm sincs, hol sérült meg és hogy lábra tud-e majd állni, vagy, hogy képes lesz e megszólalni.
-    Ezt én sem tudom megmondani, míg fel nem ébred, nincs röntgenszemem.
-    Az isten szerelmére, te vagy az orvos! – kiáltotta
-    Te pedig jobban tennéd, ha aludnál, mert kikészíted magad, mellesleg ugyanabban a vízben voltál, mint ő.
-    Igen, csak éppen nem egy hídról ugrottam bele és nem annyi ideig voltam víz alatt, mint ő.
-    Pihenj le a szobámban, addig én itt maradok. Ha ébredezni kezd, felkeltelek. 
-    Ígéred?
-    Ígérem.