Ma ismét láttam Őt 2

Ekkor……, nos ekkor felébredtem a saját izzadtságomtól vizes ágyban, sírva, zokogva. Napok óta ez történik velem. Mióta elment a városból, folyamatosan ezt álmodom. Talán az utolsó napon mégis elé kellett volna állni, vagy amikor a búcsú partin felkért, csendben elmesélni, hogy mit érzek iránta. De annyira megrémültem, hogy szavam sem volt, csak bólintottam rá és elmentünk táncolni. A csodás zene alatt szerettem volna hozzábújni, ahogy a lassúnál szokás, de ő csak óvatosan, eltolva magától, rám sem nézve, járta egyedül. Amikor a szám befejeződött oda sem figyelt, hogy igazán mit akarok, a helyemre kísért. Leültem a többiek közzé, és már menetben mosolyogtam, nehogy bárki is észrevegye, hogy mit érzek belül.

Kicsivel később, amikor a barátnőmért jött a férje és felajánlották, engem is elvisznek, hazamentem. Már a kocsiban arra gondoltam, mi lett volna, ha maradok, és amikor végre többen elmennek és elcsendesedik a társaság, talán beszélgethetnénk. De nem tettem, cserébe ezért, éjszakánként ilyeneket álmodom. Mindig a karjaiban tart, mindig csókol, én ekkor olyan boldog vagyok, mint életemben eddig soha. Elönt a vágy és a szerelem, de befejezni soha nincs lehetőségem. Most azonban elhatároztam, ha lesz egy kis időm, ebben a nagy hajtásban ami odabent van, hát elmegyek egy pár napra. Már ki is néztem egy jó kis wellnes szállodát, ahol csak magamat fogom kényeztetni. Az utolsó napokban lefoglaltam a szobát, szeretnék kikapcsolódni végre. És ha összejön valakivel, az sem egy utolsó dolog. Biztosan lesznek ott facér, igazán egyedül álló férfiak is, vagy ha más nem, barátnőt is lehet így találni, akivel a neten beszélgethetnék. Ő talán jobban megértené az érzéseimet, mint akivel évek óta barátkozom. Most este összepakoltam, és mikor lezártam a bőröndömet, leültem, hogy átgondoljam az életem.

Több mint egy éve, szerelmes vagyok ebbe a férfiba. Sok közeledést elutasítottam miatta, bár tudom, kár volt, hiszen akadt közöttük nem is egy, aki rendes, kedves, családszerető. Nekem mégis Ő kellett, az a nőfaló bolond. Soha nem ért hozzám, azonban a szemei, ha rám néztek, szinte belefúródtak az enyéimbe, láttam, ahogy keresi a választ. De könyörgöm mire?
Nem érdekes, most elmegyek pihenni, majd ott lesz időm gondolkozni és lehet, ki is tudom végre verni a fejemből. Reggel kimentem a pályaudvarra, végig kellemesen utaztam, bár a hosszú úton sokszor rá gondoltam, és amikor megérkeztem, már a szálló autója várt rám.
Ahogy beléptem, gyönyörű előtér fogadott. Puha, süppedő szőnyegek, halk zene, csodás illat, a bőröndért ugró boy, kedves, mosolygós információs hölgyek, akik azonnal elvették a szobámat lefoglaló e-mailt.

Elintéztem a formaságokat, közben óvatosan körbe néztem, lássam kik vannak itt. Nagyon vegyesen, fiatalok, idősebbek, nők, férfiak, egyedül és külön. Már éppen háttal álltam a bejáratnak, amikor egy új vendég érkezett meg. A hangjától összerezzentem, bele nyilallt a szívembe és a gyomrom megrándult. Istenem, ez elől a férfi elől jöttem ide, messze a lakásomtól, hogy pihenni tudjak. Ekkor azonban figyelni kezdtem, ahogy a lift felé lépkedtem. Vajon egyedül jött, vagy mással? Csak a saját nevét mondta be, ez megkönnyebbüléssel töltött el. Várakozás közben belenéztem a hatalmas tükörbe, és csak annyit láttam, hogy döbbentem nézi a bejelentkezéshez használt óriási könyvet. Megperdült, de addigra én már a liftben voltam, és szerencsére becsukódott mögöttem az ajtó.

A szobám mennyei, a kilátás és a hatalmas erkély, benne a fonott fotelekkel, az előre odakészített gyümölcsök, mind, mind elterelték volna a figyelmemet, ha kicsivel hamarabb érkezem és nem hallom meg Őt. A fiú, aki megmutatta az egészet, most nyitja ki az loggia ajtaját, én kilépek, mert szükségem van a hűs levegő simogatására. Belerogytam az egyik fotelbe és fejem nekidűtve a falnak, csendben zokogni kezdtem. Hirtelen egy forró kéz simította meg az arcomat, letörölve róla a sírás nyomait. Felnéztem, Ő állt előttem, kezében a zsebkendője, amivel közben felitatta a könnyeimet. Nem is tudtam, hogy mit tegyek, csak néztem fel rá ijedten. Ekkor leguggolt elém, óvatosan megsimogatta megint az arcomat, de most már mindkét kezével. Mikor többé nem sírtam, megfogta a két karomat, és felhúzott magához. Átölelt, úgy, ahogy álmomban is, és pont olyan jó érzés töltött el, mint akkor. Néztem rá csendben és most én nem mertem mozdulni, ahogy álmomban ő. Ekkor megszólalt.

Miért futottál el azon az estén olyan gyorsan? Azt hiszed, nem tudom, hogy mit érzel? Láttam a szemeidből, ahogy mindig, amikor belenéztem. Csak egyet nem vettél észre, azt, hogy én mit éreztem, vagy érzek irántad.
Megremegtem. Az álmom valóra válik, ez a férfi tényleg szeret engem. Már nem érdekelt semmi, hogy valójában mi az, amit érez, fiatal vagyok, szerelmes, itt áll előttem az, akit imádok, mire várok. De továbbra is fogva tartott valami félelem. Tudtam, ha belemegyek abba, amit szó nélkül, de az ölelése közben a testével kért, én is csak az egyik nő lehetek majd a többi közül. Bármennyire fájt, eltoltam magamtól és leültem. Mosolyogva nézett rám, majd szó nélkül helyet foglalt. Ekkor kopogtak az ajtón és bejött a szobapincér, kezében egy tálca, rajta két pohárpezsgő. Mögötte egy zsúrkocsi, és rajta sok-sok finomság. Erre felugrottam. Ez a pasas, már előre tudta, hogy le fog fektetni még a mai nap folyamán. Sőt úgy gondolta, hogy most azonnal a nyakába ugrok, és az övé leszek máris. Ekkor rám szólt, de nagyon finoman.
Ülj le kérlek, majd ők kiszolgálnak bennünket. Úgy gondoltam, hogy biztosan ennél pár falatot, hiszen elég sokat utaztál.

Elszégyelltem magam, de továbbra is az erkély korlátjába kapaszkodva, mégsem léptem vissza. Úgy dobogott a szívem a félelemtől, hogy azt hittem ő is hallja. De nem, ismét megszólalt, amint a pincér kiment. Hangja olyan puha és bársonyos volt, már attól borzongani kezdtem.
Ne félj, nem érek hozzád, csak ha Te is akarod.
Felállt, közelebb lépett, ismét átölelt, majd a fülembe lehelte.
Nagyon szeretlek, és már olyan régen vágyom egy ilyen szép napra és még sok hasonlóra veled. Nem akarlak azonnal az ágyba vinni, ahogy azt gondoltad, nem. Bár ez így valójában nem igaz, de csak akkor, ha már tisztában leszel vele, tényleg szeretlek, és nem csak meg akarlak kapni, mint sok más nőt. Igen sokan jártak már az ágyamban, de gondolni, mióta megláttalak, csak rád tudtam, miközben másokat öleltem. Azt hittem ezzel el tudlak űzni a fejemből, de nem sikerült. Azért is jöttem el abból a városból, hogy ne lássalak minden áldott, vagy inkább átkozott napon. Most, ahogy megláttam a nevedet az enyém felett, máris boldog lettem, hiszen az égiek is azt akarják, hogy ne legyünk sokáig egymástól távol.
Én végig remegtem, míg ő beszélt hozzám. Mit beszélt, suttogott. A lábaim alig bírtak megtartani, attól féltem, hogy itt ájulok a karjaiba. De erős lettem, eltoltam magamtól megint és elfordultam. Ezután nem szólt többet erről, a behozott ételt közösen elfogyasztottuk, és együtt vacsoráztunk meg egy hosszú séta után.

Napok teltek el így, hogy egymást átkarolva, nagyon szerelmesen andalogva sétálgattunk a városban. A szabadságom már a vége felé járt, ő az eddigi napok minden percében velem volt, rá sem nézett senkire, reggelente együtt ettünk a hotel teraszán a többiekkel. A programokat végigcsináltuk, esténként táncoltunk a szomszédos bárban, az éjszakát azonban külön töltöttük. Az első napon történt beszélgetés óta nem hozott szóba semmit. Az utolsó előtti napon, szokásától eltérően, este benyitott hozzám. Szerencsére fel voltam már öltözve, csak egy-két igazítás hiányzott. Belépett, kezében egy szál égővörös rózsa. Szó nélkül odahajolt hozzám és lassan, finoman, olyan puhán, hogy majdnem belehaltam, megcsókolt. Már indultak a karjaim, hogy átfonjam a nyakát, amikor mozduló kezemet megfogta, ellépett, a virágot átadta. Ekkor a zsebébe nyúlt, kiemelt egy pici dobozt, kinyitotta, felém nyújtotta, és csak annyit kérdezett.

Drágám, lehet, hogy nem tudom olyan szépen elmondani, ahogy érzem, vagy ahogy Te szeretnéd. De én már régen tudom, csak Te kellesz nekem, rád vágyom minden egyes éjszakán. Ha megkérlek, hozzám jönnél feleségül?
Olyan dermedten álltam, hogy még lélegezni is elfelejtettem. Csak arra emlékszem, hogy ugrik elém és visz, de már hova, azt nem tudom. Amikor magamhoz tértem, egy orvos sürgölődött körülöttem. Megfordítottam a fejem, hát látom, hogy egy szobában vagyok, és ő az egyik fotelben ül, sápadtan és reszketve. Az orvos elmosolyodott, majd rám szólt.
Asszonyom, nem kellene ilyen keveset enni, hiszen látszik még így fekve is, hogy mennyire gyenge. A kedves férje elmondta, hogy pihenni jöttek ide, kérem Önt, egyen rendesen. Más baj nincs uram, legyen nyugodt.

Azzal kiment a szobából. A „férjem” boldogan ült mellém az ágyra, ami, Úr Isten, hiszen ez kétszemélyes, hogy kerülök én ide és mikor jöttünk? Ijedten nézek körbe, bizony ez egy kétszemélyes szoba, minden berendezése arra utal. Fejemhez emeltem a kezem, és akkor láttam rajta a gyűrűt és egy másikat is a karika mellett. Mi ez, megint álmodom, vagy mi történt? Végignézek magamon, hát egy gyönyörű fehér ruhában fekszek és a komódon egy csodás menyasszonyi csokor. Mi történhetett?
Halkan megszólalok, szinte félek a választól, de előbb belecsípek az egyik kezemmel a combomba, amit más nem láthat. Szerencsére fáj.
Hol vagyunk?
Itt édesem, a nászúton. Amikor behoztalak a karjaimban, leállítottalak a földre, azonnal elájultál. Mondtam neked, hogy egyél, de te még a vacsorához is alig nyúltál.
Mit mondasz? Nászút, esküvői vacsora? Mikor? Semmire nem emlékszem.

Ekkor….., bevillan valami, ahogy a gyűrűt átnyújtja. Onnan sötétség. Jaj, én ezt most itt nem álmodom, mindez megtörtént? De csak üresség van a fejemben. Ó Istenem, életem legszebb napjaira nem emlékszem, amire annyit vártam? Megint megindulnak a könnyeim, mint akkor ott régen, vagyis tényleg régen? Valami nagy feketeség van az agyamban. Lassan felülök, ő segít nekem. Kicsit még szédülök, de a karjába kapaszkodva felállok. És ebben a pillanatban belesajdul a fejembe, majd hirtelen minden lepereg előttem. A lánykérés, az eljegyzés, és ahogy készülünk, majd a szép esküvő, a vacsora, és ahogy áthoz ezen a küszöbön. Édes Istenkém, akkor most én tényleg, tényleg a felesége vagyok? Felé fordulok, ő lehajol, a szám már súrolja az övét, mire forrón az enyémre tapad, és innen már semmi nem számít. Karjaiban tart, majd ráemel az ágyra és óvatosan egy gombot nyom meg, amitől halk zene csodás hangja tölti be a szobát.

Teljesen elengedem magam, már nem félek, nincs bennem semmi más, csak a vágy, hogy végre az övé lehessek. Látom, ahogy remegve ledobja magáról a zakóját, idegesen kibontja a nyakkendőjét, és messze elhajítja. Két kezemmel érte nyúlok, hagyom, hogy vetkőztetni kezdjen, már mindketten reszketünk, és egy hosszú, forró csókban összeolvadunk. Kezével egy pillanat alatt lesöpri a ruhát a vállamról, majd az egész a földön landol, és míg szája továbbra is az enyémen, egyik kezével ölel, míg a másikkal lassan becézgeti ruhátlan testem már szabadon lévő részeit. A szemem becsukom, majd ismét kinyitom, biztos, hogy ezt nem álmodom? Nem, Ő, Ő van itt velem, a karjaiban vagyok, a testünk egy heves, égő vágyban összeforr.

Ahogy csókjai végigpásztáznak rajtam, érzem, a szerelemtől felhevülök, és ahogy az apróbb ruhadarabok szinte szétolvadnak a keze mozdulatától, majd nagyon lassan, szinte vontatottan, cirógat mindenhol. Amikor látja, hogy nekem már nagyon jó, akkor, de csak akkor bújik hozzám még közelebb. Ebben a percben hanyatt fekszem, ő teljesen fölém fordul, miközben úgy ölel, simogat, és csókol, hogy szinte önkéntelenül derekára fonom a lábam, nem is tudom miért.

Mire észbe kapok, már valami édes, borzongató fájdalom hasít belém, amitől megfeszül a testem, ő remegve rám néz, és soha nem látott boldogság önti el az arcát. Testünk ezután együtt, szinte a zene ritmusára mozog, és egyre gyorsabban repülünk a csodák birodalma felé. Közben szorosan ölel, de mégis olyan finoman, mint aki érzi, már otthon van, végleg és visszavonhatatlanul.