Lopott pillanatok hármasban 5. rész

Írta:  secretsxywriter
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. december 12.
******************************************************************************************
- Nem akarom! Nem akarom! - lihegtem, miközben erősen megmarkoltam a lepedőt.
- Lélegezz mélyeket, ahogy tanultuk a Lamaze-csoportban! – törölte meg Meredith a homlokomat.
- Dugd fel a Lamaze-t! Én nem akarok mást, csak... Ó, egek! - sikoltottam fel.
- Hívd a nővért, Joanie! - mondta Jenna. - Szükség lesz fájdalomcsillapítóra.
- Nem – ráztam meg a fejem.
- Csss! Minden rendben, Drágám – fogta meg Jenne a kezem, és előre hajolt, hogy megcsókoljon. - Nézz rám!
Violaszín szemeire és ragyogó mosolyára, tökéletesen összetűzött haja keretezte arcára koncentráltam és gyönyörű testére, amihez néhány órája hozzásimultam, amikor elfolyt a magzatvizem.
Én pedig most itt voltam egy hülye kórházi köpenyben, meztelen hátsóval a világ felé. A hajam kócos volt, és nedvesen tapadt az arcomhoz. Mindenem fájt, különösen a hátam, a jobb hónaljam és a bal kezem. Az utóbbi kettő a sérüléseim miatt, bár a fájdalom az utóbbi időkben szinte már teljesen elmúlt.
- Gyűlöllek.
- Tudom. - Életem szerelme csak mosolygott rám.
A feszülés lassan csökkent, mire a nővér megérkezett, hogy mindent ellenőrizzen, majd hozzákezdett a tágításhoz. Legszívesebben letéptem volna a fejét, amikor kijelentette: - Már nem tart sokáig.
Már három órája ezt mondogatta.
Joanie és Meredith hideg vizes ronggyal törölgették a homlokom, miközben Jenna beszélt hozzám a nővér két látogatása között. Próbáltam nem az órára figyelni, de nem tehettem ellene. Titokban azt reméltem, kibírom még éjfél utánig.
Hat órával később már teljesen kimerültem a nyomásoktól. Jenna egy pillanatra se mozdult el mellőlem, Mereduth-t és Joanie-t viszont Dr. Nayum kiküldte a szülőszobából. Egy-egy nővér állt az ágy két oldalán a megfelelő szögben tartva a lábaimat.
- Csak még egyszer, Kat! - mondta Dr. Nayum.
- Képes vagy rá – simította az arcát a homlokomhoz Jenna, miközben én a szuszt is kiszorítottam a kezéből. - Ez az, kislány.
Sosem éreztem még ennyi fájdalmat életemben. És még azt hittem, hogy a röplabdaméretű hasam nem is olyan nagy... Ó, egek!
Már szinte önkívületi állapotban voltam, amikor több hang töltötte be a fejem, hogy álljak le, majd nyomjak megint, aztán ismét hagyjam abba. A fenébe is! Döntsék már el, mit akarnak!
A nyomás egyre csak növekedett a lábaim között, majd hirtelen ismétlődő sírások törtek fel, én pedig megmerevedtem. A tekintetem találkozott Jennáéval. Ő is visszatartotta a lélegzetét.
- Gratulálok, Mrs. és Mrs. Swallow. Gyönyörű kislány – mondta Dr. Nayum.
Elsírtam magam, ahogy a rózsaszín csöppséget a karjaimba fektették. Az ő sírása abbamaradt, ahogy aprócska fejét a mellemhez igazítottam. Azonnal szopni próbált.
- Hadd segítsek! - suttogta Jenna és gyengéden lehúzta a köpenyem vállpántját, hogy kiszabadítsa a mellemet.
A mi kislányunk azonnal utat talált magának a mellbimbómhoz és teljes erejéből szopni kezdett.
- Úgy tűnik, konkurenciád akadt – vigyorogtam a feleségemre.
- Vele ezer örömmel osztozom – csókolta meg Jenna a mi kis madárkánk feje búbját, majd engem is szájon csókolt. - Bár hiányozni fog...
- Majd szerzünk egy új piercinget, ha már elválasztottuk a kicsit.
- Az jó lesz – vigyorodott el.
***
Felébredtem a pihenésből és megetettem a gyereket, amikor kopogtatás hallatszott a kórházi szoba ajtaja felől. Meredith és Joanie dugták be a fejüket.
- Ne haragudj! Már nagyon kíváncsiak voltunk – suttogta Meredith. - Bejöhetünk?
- Gyertek csak! - ásítottam.
Az ágyam köré gyűltek.
- Már sokkal jobban nézel ki, Kat – mondta Joanie. - Hogy érzed magad?
- Fáradtan. De mintha a fellegek között járnék. - Egy pillanatra se tudtam abbahagyni a mosolygást. - Sosem voltam még boldogabb életemben.
- Nyugi, nem veszem magamra – lépett el Jenna az ablaktól a rózsaszín kis butykost ringatva a karjaiban.
Meredith felnyögött.
- Ő a leggyönyörűbb kisbaba, akit valaha láttam. Megfoghatom?
- Én is, én is! - lelkendezett Joanie.
Jenna eligazgatta a takarót a ráncos kis arc körül.
- Hadd mutassam be a családunk új tagját, Essie Mae Swallow-t. Született június 9-én 0:06-kor 45,5 centivel és három kilóval.
Felnevettem, ahogy a két újdonsült nagynéni álmélkodva hüledezett.
- Nézd csak a kis szőke haját! - futtatta végig Joanie az ujjai hegyét Essie halántékán.
- És azok a világoskék szemek! - vigyorgott Meredith. - Érdekes lesz látni, megváltozik-e valamelyik a következő hónapokban. Elmondjátok végre, milyen volt a donor, akit választottatok?
Megráztam a fejem.
- Amíg egészséges, az apa nem számít.
- Meséltek majd neki a kicsiről? - nézett ránk Meredith, miután átvette a csöppséget a testvérétől.
- Egyszer talán – bólintott Jenna gondosan megigazgatva a takarót a kicsi körül.
- Na és, mennyire volt nehéz? - ült le Joanie az ágyam mellé.
- Nehezebb, mint hittem – mosolyogtam Jennára. - De megérte.
Feleségem bólintott, és leült a másik oldalamra.
- Essie-nek szüksége lesz valakire, akivel játszhat – ringatta Meredith az unokahúgát, majd halkan gügyögött neki. - Igen, igen. Így van, nem igaz? Talán szeretnél egy kis öcsikét vagy hugicát.
A vér egy pillanat alatt kiszaladt az arcomból.
Joanie felnevetett, Jenna pedig lehunyta a szemét és felsóhajtott: - Az Úr segítsen...!
Mert hát a végén sosem tudhatod, mi sül ki néhány boldogan eltöltött lopott pillanatból.
Vége(?)