BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves! A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor határoztam el,...
Legnépszerűbb szerzők:

Kriszta a feleségem 1

A kicsi kis feleségem még a kapcsolatunk elején elmesélte, hogy a szex nála nem csak a fiúkra korlátozódik, sőt azt is megbeszéltük, hogy a szexet és a szerelemet külön lehet egymástól választani. Kriszta, a feleségem vékony, jó alakú, helyes arcú kis csaj, nem túl nagy, de nagyon érzékeny kis cicikkel. Volt egy nagyon helyes kis barátnője, Móni, aki nagyon tetszett nekem. Egy nap megkérdezte Kriszta, hogy mit szólnák, ha Mónit is bevonnánk egy szeretkezésbe. Azt nem tudom, hogy Móninak mit mondhatott, de ő is nagyon kacéran kezdett velem viselkedni. Természetesen igent mondtam. Egyszer mikor hármasban érkeztünk haza, Kriszta már a liftben elkezdte simogatni a farkam.


Ehhez Móni is hamar csatlakozott. Már az előszobában lekerült rólam a nadrág. Móninak a lélegzete is elállt, amikor meglátta az igencsak ágaskodó farkam. Hamar a szájába vette, és a feleségemmel együtt kezdtek szopni. Jó volt őket nézni, ahogy felváltva izgatnak, és közben csókolóznak. Pár perc után már meztelenül az ágyban voltunk mindketten, inkább Mónira figyeltünk. Először én nyaltam a kis punciját, majd a feleségem is segített. Ezután alaposan megkeféltem, miközben Kriszta simogatott és csókolózott mindkettőnkkel. Ezeket az estéket, így hármasban többször megismételtük. Közben kitaláltam, hogy mi lenne, ha még egy fiút bevonnánk a partyba. A lányoknak nem volt ellenvetése. Javasoltam az egyik nem tul közeli barátomat, bár a lányok nem voltak elragadtatva tőle, de azért belementek. A barátom Zsolt, mikor megemlítettem neki, azonnal igent mondott. Ahogy megérkezett, egyből a lényegre tért. Egy-két perc csókolózás után, már a fotelban ült le tolt gatyával, és Móni előtte térdelt. Én ezalatt a feleségem édes kis pináját nyaltam. Hamar az ágyon találtuk magunkat. Én és Zsolt hanyatt fekve, engem Kriszta, őt meg Móni kényeztette.


Egyszer csak helyet cseréltek és a feleségem kezdte szopni a barátomat, majd egyik pillanatról a másikra fölé guggolt, és kezdte ráhúzni magát a farkára! Az űtő majd meg állt bennem! Láttam, ahogy a feleségem apró nyögések közepette teljesen rá ereszkedik Zsolt farkára, majd elkezd rajta szép lassan vonaglani. Engem közben Móni szopott, de én nem tudtam levenni a szemem a feleségemről, aki a barátom farkán lovagolt, és a hangokból ítélve, amit kiadott nagyon is élvezte. Pár perc után, mikor már tiszta víz volt a háta, óriási nyögések közepette hatalmas orgazmust élt át! A barátom se tudta tétlenül ezt nézni, tele pumpálta a feleségem kis pináját. Furcsa érzés volt látni, ahogy másnak a farkán éli át azt, amit mindig velem szokott, minden esetre nagyon felizgatott, szinte egy időben az ő orgazmusával, én is bele élveztem Móni szájába. Miután egy kicsit pihentünk (max 1-2 perc) újból kezdtük. Most én a kis feleségemmel, Zsolt meg Mónival. Aztán elvesztettem a fonalat. Egyszer csak azt látom, hogy a srác hátulról kurja a feleségem, aki ezt iszonyat élvezi. Ez annyira felizgatott, hogy ott hagytam Mónit, és Kriszta elé térdeltem, és a szájába adtam a farkam. Ő egy pillanatra meglepődött, majd elmosolyodott és szopni kezdett. Zsolt közben keményen tovább dugta, aki óriási nyögések közepette többször is elélvezett, miközben a farkamat a szájában tartotta. Mikor már annyira kívántam a kis punciját, megfordítottam , és most én kezdtem el pumpálni a pináját, Zsolt pedig az ütemes mozgással próbálta minél mélyebbre nyomni a farkát a feleségem szájába. Mikor a Kriszta elélvezett, olyan hangok jöttek ki belőle, hogy mind a ketten elélveztünk, én a punciját töltöttem tele, Zsolt pedig a feleségem torkába pumpálta a gecijét, miközben amilyen mélyre csak tudta, addig betolta a farkát a szájába. Szegény kis feleségem majdnem megfulladt, de hősiesen állta. Utána Zsolt még egyszer megkefélte Mónit, én meg a feleségem.


A későbbiekben a feleségem elmondta, hogy igazából ez a srác annyira nem jön be neki, és az hogy többször is elélvezett a farkától, az nem függ össze a fiúval, mert ha szexszuálisan megfelelő állapotban van, szinte minden új fasz felizgatja, és ki is elégíti, bárki legyen is a gazdája! Na tessék! Mi lett volna, ha tetszik neki a fiú? Azt is majd elmesélem!

Hozzászólások
További hozzászólások »
Piros Pille ·
Kellemes "kis" írás volt, ahogy te és a kis feleséged, meg még ketten. A fogalmazás is jobb a négynél, amit adott valaki már. Legalább nyolc, vagy kilenc.

DREAMER ·
Néhol ordenáré fogalmazás, számos helyesírási hiba, lejegyzetelt harmadosztályú pornófilm!
Ezekre asszociáltam olvasás közben.
(Ja, meg a Károly Bácsi Frakk nevű kutyája által hajszolt macska nevére SZERÉNKE !)

Piros Pille ·
Újra elolvastam, mert ennyire nem szokott különbözni a véleményünk DRAEMER-rel. Rendesen összeszedett mondatok ezek, ha egyszerűek is. Hogy ordenálé? Egy ilyen történethez illik az ilyen fogalmazás:
Egy-két perc csókolózás után, már a fotelban ült le tolt gatyával, és Móni előtte térdelt.
A letolt gatyán különösen örvendeztem. Olyan jó, mesterkéletlen megfogalmazás!
DREAMER ·
Jaj dehogy! :-))

Olyan ez, mint amikor a gyermekét szerető szülő is leordítja néha a lurkót, pedig az életét is odaadná érte!

Meg ne sértődjön senki!
Piros Pille ·
Máris nyugodtabb vagyok.:)))
gyuri0926 ·
Nagyon tévedsz , a vulva nem izgató szó olvasva sem , de a pina igen , a gecis pina meg jobban l persze csak annak akinek volt dolga ilyennel.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned