Koreai-magyar viszony 1. rész

Ez nem saját történet.
 
1. fejezet
 
Idén április 4-én töltöm/töltöttem az 55. életévemet, és Jakubnak vagyis magyarosabban Jakabnak születtem. A nevet illető kettősség abból adódik, hogy apám apai ágon teljesen szlovák, anyai ágon viszont van némi magyar felmenője is. Édesanyám viszont minden felmenőjét beleértve magyar. Első sorban apai nagypapámnak köszönhettük, hogy a lakosság-csere programba valamint a lakóhelyről való kitelepítést a II. Világháború után elkerültük. Én gimnázium után jelentkeztem egy magyarországi egyetemre, ahova felvételt is nyertem. Ám, mielőtt elkezdhettem volna egyetemi tanulmányaimat bevittek katonának. A hátam közepére sem kívántam azt a két évet, amit a csehszlovák néphadseregbe kellett lehúzzak. Aztán 1985. július havának közepén leszereltem, így az év szeptemberében elkezdhettem az egyetemet. Itt megismerkedtem dél-koreai apától és magyar anyától született sráccal (Kim Jun-Ho; egyszerűbben: Kim). Az apja még a ’60-as években járt egyetemre Magyarországon, ám az iskolái elvégzését követően haza kellett, hogy menjen. Ám a tanulmányok mellett összejött egy magyar egyetemista lánnyal, aki csak néhány héttel a fiatal srác hazautazása után jött rá, hogy terhes a pasitól. Addig-addig tárgyaltak a két állam vezetői, hogy végül a fiatal nő, és addigra megszületett fia, alig néhány héttel a szülés után kiutazhattak. A nő kinn maradt és összeházasodtak. Az asszony persze a gyereknek megtanította, amennyire tehette a magyar nyelvet és kultúrát, ami ugyebár nagyban különbözik a helyi nyelvtől és kultúrától.
 
Végre eljött számomra a két éve várt első egyetemi nap. A kollégiumi szobatársamról lesüt, hogy nem európai. Megpróbálok vele hol angolul, hol magyarul beszélgetni. Kiderül, hogy érti a magyart is. Sőt néhány alapvető szót és mondatot tud is. A srác meglepően nyitott minden témába. Szerintem azért ő is észrevette beszédemen, hogy nem tiszta magyar vagyok. Eleinte kerülgette a témát, de én elmondtam neki erről az igazságot. Ekkor még jobban megnyílt, és így mondta el, hogy miként tanult ő minimálisan magyarul. A srác nagyon jól nézett ki. 180 magas, 75 kg, rövid fekete haj, sötétebb bőrszín, átlagostól eltérő szemek, sportos testalkat. Nem is volt ez véletlen, hisz otthon focizott és tornászott is. Az úszást sem vette meg. Én némileg alacsonyabb (175), de testesebb (85) voltam. A sport terén a torna, a foci, a kézilabda és az atlétika is megjelent az életembe. A vizet én is imádtam. Főleg, hogyha benne lehettem. Mindketten dolgoztunk persze az egyetem mellett, mégpedig eleinte egy pizzériában, majd egy kávézóban voltunk pincérek.
 
A második tanévnek is már majdnem vége volt, vagyis 1987 tavaszát írtuk. Minél jobban közeledett a nyár kezdete, annál kevésbé vártam. Kimen is valami hasonlót láttam. A háta közepére sem kívánta a hazautazást. Egyszer-egyszer el is szólta magát. Pedig velem ellentéte, aki legalább havonta egyszer egy-két napra haza tudott látogatni, ez neki nem adatott meg. Május végén vagy talán június első napjaiban leültem vele beszélgetni.
- Mondd el nekem, hogy mi bánt!
- Nem bánt semmi! válaszolta tört magyarsággal
- Látom rajtad, hogy bánt valami!
- Hát úgy látom, hogy már nyitott könyv vagyok számodra! válaszolta lesütött szemmel
- Nem szeretnél hazamenni?
- Hát a szívem egyik fele nagyon hazahúzna, de a másik fele pedig nem szeretne hazamenni. De.... De.... De, hogyha itt maradok, akkor meg egyedül leszek egész nyáron. Ezt meg nem szeretném. mondta lesütött szemekkel
- Miért nem szeretnél hazamenni? Nem szeretnéd látni a szüleidet, nagyszüleidet, tesóidat? Ha itt maradsz, akkor miért lennél egyedül?
- Anyuék és a nagyi is nagyon hiányoznak. A tesóimat is szívesen látnám már. De nem kívánkozok úgy igazán haza. De, hogyha itt maradok, akkor egyedül leszek, mert az egyetlen, akivel nagyon jól kijövök, ő nem lesz itt. mondta többször megcsukló hangon, tört magyarsággal
- Kire gondolsz? reagáltam mosolyogva és játszva a tudatlant. Erre ő közelebb húzódott hozzám, megfogta a kezem
- Rád! Rád! Rád! nézett először mélyen a szemembe. Erre már nem is tudtam mit mondani, mert, ahogy kimondta harmadjára a „rád” szót, ajkát az enyémhez érintette és a nyelve elkezdett utat törni magának a számba. Nagyon furcsa volt mindkettőnknek ez, de nem löktem el Kimet magamtól. Sőt! Átadtam magam a csókjának. Nagyon jól esett minden másodperce!
- Most már értem, hogy miért nem akarsz hazamenni! mondtam mosolyogva a csók után
- Nagyon kedvellek téged! Nem szeretnélek egy pillanatra sem elveszíteni vagy magamtól távol tudni. jegyezte meg a srác
- Te is nagyon bejössz nekem! válaszoltam neki, majd a vállára tettem a fejem, miközben ő az egyik kezével a combomat, másik kezével pedig a hátamat simogatta. Erre a bal kezemet az ő bal kezére, a jobb kezemet pedig a bal combjára helyeztem. Aztán elkezdtem az arcát csókolgatni, mire ő a bal kezét kihúzva a kezem alól végig simította az arcomon, majd az ajka újfent keresni kezdte az enyém közeli társaságát, amit ekkor sem utasítottam el. A nyelveink ádáz csatát vívtak közben annak érdekében, mihamarabb és beljebb juthassanak a másik szájába. Kim volt a vehemensebb, vagyis rámenősebb ebben a szép versenybe. Már e smár alatt éreztem, hogy itt nem lesz megállás. Így is lett. A csók kellős közepette a fiú elkezdte levenni a pólómat, amit nem gátoltam. Aztán én is így cselekedtem az ő felsőruházatával. Ezt követően az alsóruházatot sem hagytuk a másikon.
 
Én nagyon örültem neki, hogy Kim gyönyörű teste végre védtelenül tárul szemeim elé. Szexi lábak és nagyon vonzó farok, ami csalogatja szemeimet és más testrészemet is maga felé. A fiatal férfi sem hagyott sok gondolkodási időt, hisz újra és újra csókokkal bombázott engem. Ekkor gondoltam egy merészet és a csókjaimat immáron nem az ajkaira adtam, hanem először a nyakára, majd a mellkakasára, míg nem elérkeztem a hímvesszőjéhez. Először azonban kicsit másfelől akartam megközelíteni ezért a heréit vettem kicsit kezelésbe. Nyalogattam, harapdáltam azokat, majd a kellő pillanatban áttértem a péniszére is, ami addigra már erősen merevedésnek indult, és mindazonáltal még vonzóbbá vált számomra. Nem is hagytam sokáig ott árválkodni és kezelésbe vettem immáron a számmal is. Először a hegyét kóstolgattam, majd be is kapva azt kezdtem el óvatosan orálisan kielégíteni őt. Ennek mielőbbi beteljesülése érdekében egyre mélyebben kaptam be a farkát, és szoptam egyre nagyobb vehemenciával. Nem is telt el oly sok idő, és először érkezett néhány csepp nedű a számba a farkából. Én ekkor rákapcsoltam, aminek még nagyobb adag finomság lett a dicső ajándéka. Nagyon finom volt. Egyszerre volt kicsit sós, kicsit pikánsan csípős és nagyon forró. A hőmérséklete nem is érdekelt igazán. Nagyon örültem neki, hogy ezzel is elismerte, hogy jól csinálom, és jelezte azt is, hogy tetszik neki, amit csinálok. Aztán, amikor már úgy álltunk, akkor újra az ajkaink egyesültek egy heves csókba, majd lefeküdtünk egymással. Ennek sem volt rövid menete. Én voltam az un. passzív fél. Kim egyszerűen bekente az anuszomat valamint a kezét egy kis tusfürdővel, majd óvatosan elkezdte az előjátékot a középsőujjával, amit hamarosan a gyűrűs- és a mutatóujja is követett. Egyre jobban tágultam, de egyes félelmeim miatt be-befeszültem ott hátul. Eleinte ezt is nagyon jól kezelte a koreai partnerem. Amikor ő úgy érezte, hogy elég nagy ott hátul a dolog, akkor elkezdte a farkával a mutatvány folytatását. Ebben az időszakban még sűrűbben befeszültem, és bár Kim nem volt durva sem, de nem is volt annyira türelmes, mint az ujjazásnál, fájdalmat nem okozott. Többször elélvezett behatolás előtt. A végén egy kis utójáték, majd kinyalt. Aztán elmentünk lezuhanyozni. Onnan visszaérve újra csókban egyesültek ajkaink, majd egymás karjaiban összebújva aludtunk egy jót. Már, amennyire persze tudtunk aludni.
 
 
2. fejezet
 
Levél édesanyámtól (megérkezése: másnap, vagyis 1987. május 26)!
 
Kedves fiam! Örömmel olvastam a legutóbbi leveledet. Nagyon örülök, hogy mint a tanulmányi eredményeid, mind pedig a magánéleted jó úton halad. Sajnos itthon nem minden fenékig tejfel. A húgod a napokban szakított Christopherrel, akivel 4 éve voltak együtt. Kiderült, hogy már 7 hónapja együtt van a tesód legjobb barátnőjével, aki emiatt kerüli folyamatosan. Emiatt a húgod, Viktoria és a barátnője, Sofia között teljesen megromlott a viszony. Sajnos Adam öcséddel sincs minden rendben, hisz éppen a minap műtötték meg a bokáját. Hetek óta fennvolt már az a helyzet, hogy edzés és mérkőzés után fájlalta a bokáját, de pihentetéssel elmúlt. Aztán május 2-án, a legutóbbi mérkőzésen, amin pályára lépett egy szerencsétlen összecsúszást követően nem tudta folytatni a mérkőzést. Apád már meccs közben elkérte az edzőtől és elvitte orvoshoz. Kiderült, hogy több kisebb csontszilánk letört a bokájából. A doktornő sínbe tette a lábát és visszahívta tegnapra, kontrollra. Sajnos, miután bent a kórházba olyan szerencsétlenül lépett, hogy a gipszelt lába kicsúszott maga alól és a gipsz eltört, a bokája pedig maga alá bicsaklott, a kontroll vizsgálat így, ahogy várható is volt súlyosbodást mutatott. Operációra került sor, mely a jelek szerint nagyon jól sikerült.. A hétre benntartják, majd várhatóan pénteken engedik haza, és várhatóan 6 hétig lesz gipszben. Nagyon várunk már mindannyian haza. Millió puszi! Anya, apa, Viktoria, Adam, Ricsi és Paul.
 
utóirat: Adam előtt a gyógyulás mellett áll vagy állt egy másik lehetőség is. Azt ugye nyilván tudod, hogy a jelenlegi csapata a körzeti II. osztályban szerepel. A sérüléséig a saját korosztályában (U14) 23 mérkőzésből huszonkettőn végig pályán volt, és a 23. meccsen is csak kényszerű okok (sérülés) miatt cserélték le. Ezeken a meccseken 49 gólt lőtt (ebből 14 meccs/29 gól ősszel). Ehhez párosult az idősebbek (U15) közötti mérkőzések. Ilyenre 17 alkalommal lett benevezve. Egy alkalommal nem lépett végül pályára. 9 alkalommal volt kezdő és ebből 6 mérkőzést végig játszott, míg 7 meccsen csereként lépett pályára. A 17 meccsen 19 gólt szerzett. Mindemellett a január-februári időszakban sorra kerülő teremfoci kupán, ahogy az elmúlt két évben is a szomszédos község futsal csapatának (itt a faluban ugyanis csak nagypályás focicsapat van) színeiben 16 mérkőzésen 31 gólt szerzett. Az ottani nagypályás focicsapat még februárban megkeresett minket, hogy idén ősztől számítanának Adamra a nagypályás csapatukban is. Április 21-én alá is írtunk egy négyoldalú előzetes megállapodást, mely szerint a szerződést június 15-ig véglegesítjük és július 1-jén életbe lép, így már a felkészülési időszakban számítanak az öcsédre. Jelen helyzetben nem tudni, hogy mi lesz ebből a szerződés-véglegesítésből, pedig nem mindegy, hogy a helyi, vagyis egy körzeti II. osztályú csapatban folytatja a pályafutását vagy esetleg egy államilag rendezett ámde jelenállás szerint is már területi III. osztályú csapatban, amely ősztől akár II. osztályú is lehet. Ráadásul a következő szezonra nézve az egy évvel idősebbeknél (U16) számítanának rá stabilan, és epizódszereplőként esetleg a két évvel idősebbeknél (U17) is szóba jöhet, amit a versenykiírás meg is engedne.
A levelet május 12-én adta fel anyám.
 
A válaszom (levél feladása: május 28. reggel):
Sziasztok! Ti is nagyon hiányoztok nekem. Jobbulást Adamnak. Szívem szerint azért elbeszélgetnék, mint Sofiával, aki egy gyermekkori barátságot tett tönkre, mint Christopherrel, aki, az ő korukat nézve azért egy nagyon régi kapcsolatot rúgott fel, ami mellett még egy ennél régebbi baráti viszonyt is kettétört. Remélem, hogy Vik gyorsan túlteszi a dolgokon magát, és nem csalódott most egy egész életre a fiúkba. Úgy veszem ki a soraidból, hogy Paullal és Ricsivel minden rendben van, ami örömteli dolog. Sajnos a vártakkal ellentétben nem tudok június 30-án, pénteken hazamenni, majd csak július 31-én. Nem első sorban iskolai okok miatt, hanem munkahelyi. A főnök megkért, hogy maradjak még, mert a szokottnál nagyobb létszámmal mennek el az állandó dolgozói szabadságra az iskolai év végeztével, amit velünk, egyetemistákkal tud kiküszöbölni. Erről éppen aznap szólt, amikor megérkezett a leveled, így ezt még legutóbb nem tudtam megírni neked. A következő néhány hét vagy hónap Adamnak kínszenvedés lesz, hisz mégiscsak 7 éve a nyaralások kivételével majdhogynem minden nap a focipálya környékén ténykedett. Minden edzésen ott volt (még, amikor meg volt fázva, akkor is), és majdnem minden hivatalos meccsen jelen volt. Most kell, hogy nagyon mellette legyenek a csapattársak, barátok, mert másképp feladhatja. Titeket azért hagytalak most ki a felsorolásból, mert tudom, hogy te és apa is mindig mindnyákunk mellett ott voltatok és ott lesztek. Hát nem könnyű az a helyzet, amiben vagytok. Szerintem nem fog visszakozni a csapat, hisz ez nem érdekük nekik sem. Az viszont előfordulhat, hogy így felfogják vetni, hogy az őszi szezonra kölcsönadják jelenlegi csapatának, hogy ott újra formába kerüljön, és majd csak tavasztól számítanak majd rá ott. Bár még talán ezt is kizárnám, mert valamikor meg kell kezdeni az új csapatba való beépítését. Az is igaz viszont, hogy nálunk november 30-ig befejeződnek a nagypályás korosztályos bajnokságok, és csak február legvégén, de inkább március elején folytatódnak. És mi a helyzet Ricsivel? Ő is menne Adammal? Viktoria fiatal még, bár mint írtam, hogy azért a 4 év és a vakszerelem, amit Cris iránt érzett, most egy olyan csorbát ejtett a szívén, amit csak az idő és a testvérek, szülők, és a barátok támogatása tud begyógyítani. Ölellek benneteket! Millió puszi Jakab
 
Tudni érdemes, hogy köztem és a húgom között 5, Viktoria és Adam között 3, a legidősebbik öcsém és Ricsi között másfél, közte és a legifjabb öcsém között szűk 2 év a korkülönbség. Nézzük a húgom ekkor volt 17 éves. A legidősebb öcsém 14, a középső 13, a legkisebb pedig 11 éves volt ekkortájt. Ricsi is focizott, míg Paul atletizált. (Én 23 voltam ekkor)
 
3. fejezet
 
Még ugyanezen a héten egész pontosan a szombati napon, vagyis máj. 30-án este elmentünk Kimmel egy diszkóba kicsit kikapcsolódni. Egész este nagyon jól éreztem magam vele. Úgy hajnali 1 körül értünk vissza a koleszbe. Ahogy leültünk egymás mellé, a fiatal férfi már nem tudta magát türtőztetni és az ajkait az enyémhez érintve elkezdett csókolni, amit magam örömmel viszonoztam. Ekkor éreztem életemben először úgy, hogy tényleg szerelmes vagyok valakibe. Bár meglepetésemre nem egy leányzóba, hanem egy fiúba, amit szerettem volna mindannak ellenére elkerülni, hogy már 14-16 éves koromtól sejtettem, hogy a fiúkat szeretem. Na de visszatérve erre az estére. A csók közben Jun-Ho (a keresztneve ez volt a srácnak, de a kérésének megfelelően mindenki Kimnek hívta) elkezdett vetkőztetni, aminek nem álltam ellent. Aztán a srác elkezdte a nyakamat csókolgatni, ami egy újabb örömforrást jelentett nekem. Eközben a kezével már a farkamat kezelgette alaposan, ami nem is tudott nyugton maradni. A fiú a csókjaival elérte a mellkakasomat, majd elkezdte nyalogatni, harapdálni és szopogatni a mellbimbóimat. Aztán elérkezett a heréimig, amit rögtön a nyelvével vett kezelésbe. Így folytatta az addigra már az égre néző farkammal, amivel nem köntörfalazott és rögtön tövig bekapva hevesen kezdett el szopni. Hamar meg is kapta érte a díját. Nem is kis adagban, majd ezt lezárva egy újabb csókban egyesültek ajkaink, majd összebújtunk. Nagyon nagy biztonságban éreztem magam a karjaiba. Úgy éreztem, hogyha mellettem van, akkor nem érhet semmi baj egyikünket sem.
 
Innentől bonyolódik még a történet!