Horror a koleszban

Elmesélem, hogy nem lett belőlem matematika tanár. Harmadévesek voltunk a tanárképzőben, amikor az eset megtörtént. Most egy nagy áruházlánc raktárában vagyok áru feltöltő. Több a semminél. Legalább nem kell a kisiskolás ,rosszcsont gyerekekkel kínlódnom.

A mi szobánkban hárman laktunk: a Gyula, a Jenő és enmagam, a Joci. Mivel igencsak kevéske volt az apanázsunk, mellékkeresetként egy idős szobrászművésznek álltunk modellt, bagóért. Mindenesetre, amíg a szoborcsoportot faragta, addig megvolt a napi kocsmára való. Merthogy a tanulás és a modellkedés, igencsak elszürkítette a lelkivilágunkat. Fel kellett dobni valamivel.

A szobrász annyira belebolondult a fiatal meztelen fiútestek látványába, hogy egyszer feltette a kérdést:
— Akarjátok, hogy megemeljem a modell óradíjatokat?
Persze, hogy akartuk. Gondolhatjátok, hogy mi volt ennek az ára. Heti három alkalommal kellett előtte egymással szeretkeznünk. Ő nem vett részt aktívan, csak passzívan. Így indokolta:
— Fiúk, nekem fogytán a vitálkapacitásom. Ezért az a kikötésem, hogy elélvezés előtt a számba ürítsétek a geciteket! Olyan lesz nekem a ti életnedvetek, mint az életelixír.

Belementünk a dologba. Kellett a pénz, szórakozásra, szép cuccokra. Hanem az lett a nóta vége, hogy annyira rákaptunk egymásra, hogy a másik 3 napon a szobánkban folytattuk. A Szombat az pihenőnap volt. Valamikor fel kellett töltődnünk. Másnaponként alaposan megekecseltük egymást, és elhasználtuk a takarítónő kézkenőcsét. Egyszer aztán megelégelte a nyanya és partvissal a kezében felháborodva rontott be szombat reggel.

Én éppen a Jenőt ekecseltem. A kipucsított farpofáit széjjelhúzva dárdaként nyomultam belé. Közben loboncos hajába kapaszkodva, hörögve élveztem forró végbelének hevét. A Gyula pedig az én seggembe mártva hatalmasra duzzad szerszámát engemet hirigelt. Ebben a szokatlan időpontban lépett be Zsófi néni. Bár bezártuk az ajtót, előtte nem volt akadály, mert a formakulccsal kinyitotta az ajtót és belépett.

A megdöbbenéstől nyitott szájjal némán tátogott egy darabig, majd óbégatni kezdett.
— Most mán tudom, mér’ fogy ennyire a kézkenőcsöm! A fene az ízlésüket maguknak! — ordította, és elkezdte a Gyula valagát a partvisnyéllel püfölni. Gyula gyorsan kijött belőlem és balkézzel előbb befogta a takarítónő száját, majd a Jenő szaros gatyájával betömte, hogy ne óbégasson. Mi is szétrebbentünk Jenővel. Gyorsan kellett cselekednünk. Megfogtuk, és az ágy végére egy stokira ültettük, majd kikötöztük a vadul vergődő némbert.

Ekkor lépett be a gondnok az eldugult vécét szerelni egy vécépumpával és egy hosszú dróttal, a két kezében, kikotorni a dugulást okozó tárgyat a szennyvízvezetékből. Besétált a nyitott ajtón, és kiestek kezéből a szerszámok. Mielőtt elkezdett volna ordibálni, elkaptuk. De, nagyon erős volt és agresszív. Gyorsan lehúztuk a nadrágját bedugtuk a partvisnyelet a seggibe. Míg vergődött, egy nyaksállal bekötöttük a száját.

Gyorsan leszoptuk egymást, felkaptuk a melegítőinket, és rájuk zárva az ajtót kiosontunk a koleszből. Egyenest a kocsmába mentünk, leöblíteni a gyalázatot. Már félkómás hangulatban voltunk, amikor megjelent az igazgató, akit a koleszt fellármázó személyzet látványára besiető diákok behívattak. Az igazgató belevaló volt, mert leült közénk és így szólt.
— Fiúk, most elsimítom a dolgot, mert a kolesz jó hírnevén nem eshet csorba, de az hallgatásomnak az ára, az hogy megváltok az egyetemtől. Nem akarok ebből rendőrségi ügyet csinálni, mert börtön lesz a vége!

— Igazgató úr! – könyörögtünk neki -, mi nem csináltunk semmit! A gondnok szerintünk meglepte a takarítónőt, és meg akarta cicerézni, az meg a seggibe dugta a partvisnyelet.
— Fiúk, nem vagytok ti elveszett emberek. Akkor ebben maradunk. A ti verziótokat elmondom a két sértettnek. Kapnak ötszáz Ft béremelést a hallgatásukért. Holnap pedig örökre búcsút veszünk egymástól! — zárta be a megbeszélést az igazgató. Másnap elhagytuk a kollégiumot és az egyetemet is.