Egy

Pár éve történt… Nős, és nálam fiatalabb is volt a DOM férfi, de borzasztóan vonzott és izgatott a személye… Okos volt, kellemes a hangja, én viccesen mindig azt mondtam vagy írtam neki – utállak, erre ő: TUDOM! Megbeszéltük hát, hogy egy nyári napon odagurul a munkahelyemhez, s együtt töltünk egy hosszabb ebédszünetet – személyesen nem találkoztunk még korábban. Pontosan érkezett, kiléptem a kapun, s azonnal közelebbi kapcsolatba kerültünk: izgatottságomban „félreléptem”, megbicsaklott a lábam, de ő (magas, erős, mediterrán típusú férfi) utánam kapott, s a kezét nyújtotta. El sem engedett, míg be nem segített udvariasan az autóba, de jól is tette, mert reszketett a lábam. Közben volt időnk egymás tekintetébe mélyedni, s ez mindkettőnknek sokat elárult – összemosolyogtunk… De nem csukta be az ajtót, ehelyett váratlanul behajolt, és ellentmondást nem tűrve, szájon csókolt. Nem ellenkeztem. Beült a vezetőülésre, de nem indított, ehelyett kedvesen, de határozottan felszólított, hogy legyek szíves a karjaimat hátra tenni. Valamiért eszembe sem jutott ellenkezni, bár fénysebességgel átfutott az agyamon: „Ez őrület!”, de addigra már kattant is a bilincs a csuklóimon, életemben először!

Azután elindultunk. Szépen sütött a nap, s egy dombvidéki, elhagyatott parkolót céloztunk meg, mint később kiderült. Nem igazán mertem felnézni, de ő is fél kézzel vezetett csak: jobb keze a testemen kalandozott… Sajnos nagyon hamar elzsibbadt a karom, így átbilincselte a fejem fölé, a fejtámla mögé. EZT PEDIG BÁRKI LÁTHATTA, AMERRE CSAK MENTÜNK! A helyzet nagyon izgató volt, mondanom sem kell, hogy a mellbimbóim még a megszokottnál is jobban meredeztek, kőkemény melleimet még hívogatóbbá téve.
Megérkeztünk, s csakhamar anyaszült meztelenül tapadtunk egymásra, különböző pózokban. ÉS BÁRMIKOR JÖHETETT BÁRKI! A találkozás vége felé jött is arra egy rendőrségi járőrautó, addigra már szerencsére újra ruhában voltunk (csak a csuklómon feszülő kötelet kellett gyorsan lebűvészkedni és bedobni a kesztyűtartóba); kényelmesen körbegurult a parkolón, bennünket jól megnéztek, nyilván megállapították, hogy csak egy kis szerelmespár, s mosolyogva elhajtottak.

Dobogó szívvel, izgatottan és boldogan szálltam ki a munkahelyemnél…
Ezzel valahogy ő is így lehetett, mert este, munka után újra odajött, hogy legalább megcsókoljon, a karjába ölelhessen aznap még…