Daytime Dreaming

Aznap ő volt a kapuügyeletes. Előre eldöntöttük, hogy lyukasórában feltétlenül odamegyünk hozzá beszélgetni. Egyedül még nem volt elég merszem, de oldalamon egyik barátnőmmel, már igen. Összeszedtük a bátorságunkat - vagyis inkább én - és odamentünk hozzá. Egyedül ült, mosolygott magában, valamit írt. Végre nem vették körül a haverjai, és tudtunk kicsit beszélgetni.
- Szia! Mit dolgozol?
- Matekházit…
Ahogy felnézett rám, a szívverésem csaknem megállt. Pont olyan színűek szemei, mint a telihold udvara… észvesztően gyönyörűek.
- Ja, jó, csak nyugodtan. Milyen volt az OKTV tegnap?
- Háááát… - ahogy beszél, iszom minden szavát. Hangja visszafogott, csöndes, mégis elbűvölő.
- Mondjuk az enyém szerintem jó lett.
- A Dóriét továbbküldték!
- Tényleg? I. kategória, nem? Mi II. voltunk… - mosolya mesés… a haja pedig… úgy szeretném megérinteni, megpróbálni, hogy be lehet-e fonni…
- Nem, első…
- Nem, második…
- Nem, első… - javít ki minket. Kisimítani az arcából, megszorítani az ébenfekete, selymes tincseket és így magamhoz húzni.
- Ja, tényleg első. Bocsi, néha… annyi hülyeséget tudok beszélni - közel hajolni hozzá, mélyen a szemébe nézni, elvakulni és érezni, megkóstolni finoman ajkainak ízét…

- Ti mit táncoltok szalagavatón?
- Mambót - felemelni a székből, hosszan, szenvedélyesen hozzásimulni, átkarolni, addig csókolni, amíg a levegőnk el nem fogy.
- És te is táncolsz?
- Igen - lihegve folytatni ezt a játékot, és magammal húzni a ruhatár legsötétebb mélyére…
- És kivel?
- A Zsófival - feltérképezi a testét… végigsimítani a vállán, a mellkasán… a hasán, a hátán…
- Ja, ő nekem osztálytársam volt. Mondjuk ő jó magas, gondolom nem volt egyszerű találni mellé valakit… - lábujjhegyre állni, és beszívni édes illatát, miközben megízlelem a nyakán a bőrt… érezni, ahogy a teste felmelegszik, és nem visel el már magán több ruhát.

- És hogy haladtok? - megragadni a gallérját, úgy csókolni, és hagyni, hogy közben ő mindezt megtegye velem.
- Még csak egy próba volt. - Lerángatni az összes ruháját, nézni, hogy lát-e minket a kamera, és utána nem törődni semmivel, csak hagyni, hogy tegyen velem, amit akar, úgyis a rabja vagyok.
- Kérdezhetek valamit?
- Igen – mosoly. Köré fonni a lábaim, és mozogni, mozogni, mozogni…
- Ugye nem tiltottál le MSN-en? - …érezni, ahogy repülünk mindketten egyre magasabbra és magasabbra, ahogy beteljesedik minden…
- Nem, csak mostanában ritkán vagyok rajt, mert a tesóm hozott egy Xboxot.
- A kisebb vagy a nagyobb tesód? - ahogy látom a villódzó fényeket a szemem előtt…
- A nagyobb, eddig külföldön volt. - és érzem, ahogy hirtelen mindkettőnk teste zuhan a legeslegboldogabb öntudatlansága…
- Ja, az én pasim is PS3 mániás… - szólt a barátnőm.
- Ja, az öcsém is olyat akar…
- Elég durva az, ilyen izé… - ecsetelte tovább barátnőm. …amit ember ebben a földi életben megtapasztalhat és átélhet.
- … - mosoly.
- Na asszem mi megyünk. - utána megint mosolyogni… nevetni… hálásan ránézni.
- Jó, de ne arra, nehogy találkozzunk az ofővel… - figyelmeztetett a barátnőm.
- Jó, akkor arra… - …apró puszit lehelni ajkaira, hagyni, hogy a hajtincsei cirógassák a vállamat…
- De ott lesz óránk…
- Jó, akkor arra. - és a fülébe súgni, hogy szeretlek…
- … - mosoly, fejrázás. … és szeretlek.
- Szia és további jó portáskodást! …- aztán, ha meglátom, sejtelmesen, sokat sejtetően ránézni…
- Sziaaaaaaa!

~ vége ~