Becky 2. rész

Reggel felkeltem és nem is értem miért folyamatosan mosolyogtam. Rég mosolyogtam ennyit, sőt idejét sem tudom mikor mosolyogtam egyáltalán utoljára. Mondom akkoriban elég sivár volt az életem. Reggeltől estig dolgoztam, miután hazaértem elmentem sétálni Bennel, majd lefeküdtem aludni. Nagyon ritkán időt szakítottam egyetlen barátomra Janisre, de más szórakozásom nem igen volt. Fiatal voltam, ambiciózus és minden idegszálammal arra koncentráltam hogy felépítsem a karrieremet, hogy sikeres programozó lehessek ebben a férfiak által uralt szakmában. Más időket éltünk már akkor, hisz régen a programozók általában zsíros hajú, hájas úgynevezett kockák voltak. Mire én is elindultam a saját utamon és elkezdtem egy kisebb cégnél dolgozni, már mindenki programozó akart lenni, hisz egy jól fizetett szakma volt és mindenki ebben látta a jövőt. Sokszor hallottam:
Programozóra mindig is szükség lesz, hisz lassan már gépek uralják a világot! Milyen jó szakmát választottál!
Vagy:
Nem nehéz nőként megállni a helyed?
Nem félsz hogy nem vesznek komolyan a többiek?
Hát mit is mondjak, de nehéz volt megállni a helyemet. Sok helyre mikor beadtam a jelentkezésemet egy meghirdetett programozói állásra vagy be sem hívtak, vagy ha igen utána inkább felvettek egy már korábban említett zsíros hajú hájgépet aki még a nőket is csak letölti az internetről. Mikor végül állást kaptam a szakmámban nagyon boldog voltam, de tudtam hogy hatalmas kihívás előtt állok ha meg akarom valósítani az álmaimat. Így feladtam az életemet és belevetettem magam a munkába. Régen sok barátom volt, de szép lassan mind elkoptak. Sokszor hívtak:
Na Sarah, szakadj már el kicsit a laptopodtól és találkozzál hús-vér emberekkel is.
Nekem viszont mindig ugyanaz volt a válaszom:
Bocsánat de épp egy fontos fejlesztés közepén állok, nem szeretnék kizökkenni a munkából, nem szeretném elveszíteni a fonalat.
És egyre ritkábban csörgött a telefonom, egyre ritkábban hívtak el sörözni vagy moziba vagy bárhova is a barátaim. Míg végül arra lettem figyelmes hogy csak Janis maradt az egyetlen társaságom. Egyszer kérdeztem is tőle, hogy Ő miért nem fordult el tőlem.
Ugyan már Sarah, azért mert munkamániás lettél attól te még a barátom vagy és én ugyanúgy szeretlek téged. Majd túlleszel ezen is és akkor több időd marad rám.
Hát azt hiszem igen, Ő tényleg a barátom volt. Ő megértette hogy mit érzek, mit gondolok és türelmesen várta hogy keressem, hogy elhívjam Őt bárhova is.
Hát így teltek a hétköznapjaim, és belegondolva eléggé unalmas és zárkózott ember voltam. De ez a reggel más volt. Folyamatosan csak mosolyogtam, de már annyit hogy fájt az arcom. Reggel mikor beértem a munkahelyemre és felnyitottam a laptopot egy meglepetés fogadott. Valaki ismerősnek jelölt a Facebook-on! Igencsak meglepődtem ezen a tényen, idejét sem tudom már mikor történt bármi említésre méltó ezen az oldalon, főleg hogy valaki bejelöljön! Rákattintottam a kis ikonra ami pirosra vált a váratlan esemény kapcsán és majdnem felsikoltottam mikor megláttam hogy Becky az! Hogy talált meg? Nem túl eredeti a nevem sem, hisz a keresztnevem Sarah, ami lássuk be jó húsz éve eléggé divatos volt, és a Smith vezetéknév sem számít éppen kuriózumnak a nagyvilágban. Ő mégis megtalált és mégis ismerősnek jelölt! Egyből mákszem nagyságúra ugrott össze a gyomrom és le kellett állítanom a gondolataimat olyan szélsebesen kezdtek el cikázni.
Nyugodj meg Sarah! Ez nem jelent semmit! – nyugtatgattam magamat. Olyan izgatottá váltam, hogy majdnem elfelejtettem visszaigazolni.
Gyorsan rányomtam az „Elfogad” gombra és egyből elkezdtem böngészni a profilját. Nagyon sok kép volt fenn Luckyról a kutyájáról, de engem nem ez érdekelt! Heves szívveréssel böngésztem a képeit és imádkoztam hogy ne legyen köztük olyan amin egy hatalmas deltákkal rendelkező díszpéldánnyal látom. Nem volt ilyen. Ekkor kifújtam a levegőt, bár itt vettem észre hogy eddig visszafojtott lélegzettel nézegettem a profilját. Még gyorsan leellenőriztem hogy a kapcsolati státusza egyedülálló, majd hirtelen azon kezdtem el aggódni hogy vajon Ő mit láthatott nálam. Lecsekkoltam hogy semmi kompromittáló fotó vagy bejegyzés nincs az oldalamon. Gyorsan visszatértem a profiljára és merengve kezdtem el újra végignézni a képeit. Nem sok képen volt rajta, de amiken igen azokon sokáig elidőztem. Egyre jobban és jobban tetszett nekem ez a lány. Olyan igazi természetes szépség volt. Nem hordott túl sok sminket csak éppen annyit hogy eltakarja az apró kis táskákat a szeme alatt amiket a kialvatlanságnak köszönhetett.
Ránéztem az órára és láttam hogy már több mint egy óra eltelt a munkaidőmből és még egy másodpercet sem dolgoztam. Ilyen már legalább 2 éve nem fordult velem elő. Belevetettem magam a munkába, de arra lettem figyelmes hogy időről – időre elkalandoznak a gondolataim. Persze hogy körülötte forogtak.
Mivel szürke kisegérként ismertek meg a munkatársaim nem sokat jöttek be a szobámba, és ha mégis akkor csak munkaügyben kerestek. Mindig egyedül a monitor előtt ülve ebédeltem, evés közben is dolgoztam, így nem sok kapcsolatom volt velük. A legtöbbjüknek még a nevét sem tudtam. Ez ma sem volt másképp, így észre sem vehették, hogy valami megváltozott. Megint sokáig túlóráztam, mikor elindultam haza már üres volt az iroda. Figyeltem az órát, de még így is korán volt ahhoz hogy elinduljak Bennel. Ezért hazafele menet beugrottam egy McDonald’s-ba hogy megvacsorázzak. Tudom – tudom gyorskaja, káros az egészségre, de kinek van kedve saját magára főzni? Bezzeg Beckynek szívesen csinálnék vacsorát.
Mikor hazaértem az én öreg barátom csak egy fejbiccentéssel jelezt,e hogy „oké látom hazajöttél jaj de szuper”. Rápillantottam az órámra és láttam hogy ideje elindulni, hátha újra találkozhatok ezzel a csodás teremtéssel. Egyből odamentem ahol előző este elváltunk, remélve hogy újra láthatom őt. Bevallom másfél órát álltam a hidegben, egyre jobban elveszítve a reményt hogy ma is beszélgethetek vele. Végül feladtam és hazasétáltam. Ben furán méregetett hogy ennek meg mi baja.
Azon az éjszakán is rosszul aludtam. De most rémálmok gyötörtek. Volt hogy vérbe fagyva feküdt a fűben lelki szemeim előtt, és volt hogy egy jóképű és tökéletes férfi oldalán láttam bájologni. Reggel megint nagyon morcosan ébredtem. Morogva kivittem a kutyát sétálni és éreztem hogy egyre borúsabbá válik a hangulatom.
Hisz azt mondta minden este ilyenkor viszi ki Luckyt, mert sokáig dolgozik! – morogtam magamban. Becsapottnak éreztem magam, úgy éreztem átvertek.
Minek jelölt be egyáltalán? Mért nem hagyta meg szép emléknek ezt az egészet? Miért kellett így átvernie?
Munkába menet olyan volt mintha összeesküdtek volna ellenem az istenek. Az összes vezetésre alkalmatlan sofőrt pont az én utamba küldte a sors. Tanulóvezetők hada, teherautók, ja és persze a kötelező „20 éve van jogosítványom de még mindig nem tanultam meg vezetni” típusú 40es anyákat. Végül csak sikerült beérnem agyvérzés nélkül a munkahelyemre amit azóta is kisebb csodának tartok. Beviharzottam a szobámba mit sem törődve a meglepett pillantásokkal amiket azért kaptam mert életemben először elkéstem a munkából. Szerintem egyesek azt gondolták hogy én konkrétan ott alszom, ott élek bent abban a kb 8 négyzetméteres helyiségben. Igazából nem nagyon adtam okot rá hogy mást higgyenek. Én érkeztem elsőnek és én mentem el utoljára.
Hasonló hangulatban telt az egész napom, nem igazán tudtam a munkára koncentrálni. Ilyen keveset már rég haladtam egy nap alatt a munkámban. A nap végére teljesen szétestem és úgy éreztem az egész világ összeesküdött ellenem. Hamar hazaindultam, hisz éreztem nem sok értelme van szenvedni a billentyűzet fölött úgy sem fogok egyről a kettőre jutni. Újfent meglepett pillantásokkal jutalmazták ezen döntésemet az én nagyra becsült kollégáim. Szinte hallottam ahogy összesúgnak:
Talán beteg? Lehet meg fog halni?
Amilyen szörnyűn indult ez a nap meglepően simán hazaértem. Pedig kivételesen a délutáni csúcsforgalomban kellett vezetnem, de egy-két kisebb dugóval megúsztam. Nehéz lenne megmondani mikor vezettem utoljára világosban! Még Ben is meglepődött mikor meglátta hogy hazaérek. Persze ez a csoda sem tartott nála sokáig, gyorsan visszamerült abba az ismerős közönybe amivel kezelte kapcsolatunkat. Szedtem neki vacsorát a táljába, megvárta míg arrébb megyek majd szép komótosan felállt hogy elfogyassza az esti menüt. És ugyanezzel a lassú, már-már megvető közönyös viselkedéssel elfoglalta a helyét a számára fenntartott fotelban. Megmondom az őszintét hogy rosszul esett a viselkedése, hisz úgy éreztem mindent megadok neki amire szüksége van. Aztán jobban belegondoltam hogy énis hasonlóan állok hozzá mint ő hozzám. Hirtelen ötlettől vezérelve odaültem a fotel karfájára és elkezdtem vakargatni az oldalát. Eleinte nem reagált, de végül csak a hátára fordult és felajánlotta hogy a hasát is szeretgessem meg. Ez kicsit javított a kedélyállapotomon.
Elhatároztam hogy adok még egy esélyt a dolognak, így amikor tizenegyet ütött az óra elindultam ismét Bennel, hátha most találkozhatok Beckyvel. Természetesen aznap sem futottunk össze. Ezek után úgy döntöttem feladom. Úgy gondoltam a sors nem nekem szánta ezt a lányt. Valaki mást fog boldoggá tenni a csodás szemeivel, a gyönyörű mosolyával és azzal a lehengerlő személyiségével amit csak később nyílt alkalmam megismerni.
Aznap éjszkaka újra vele álmodtam. Álmomban mikor otthon voltam egyedül, egyszercsak csöngettek. Kinyitottam az ajtót és Becky állt a folyosón egy nagy kabátban. Annyira meglepődem hogy ott áll az ajtóban hogy csak álltam ott és tátott szájjal néztem rá.
Szia idegen! Már be sem hívsz?
Ebben a pillanatban eszméltem fel. Dadogva beljebb invitáltam a lakásba és becsuktam mögötte az ajtót. Csak állt ott a nappalimban zsebre tett kézzel és derűsen engem nézett. A szája szélén egy apró kis mosoly játszott. Ahogy végignéztem rajta éreztem ahogy a bizsergés végigfut a gerincemen. Istenem de gyönyörű ez a nő. Végül csak sikerült elszakadnom a látványtól és az agyam is kezdett éledezni, így eszembejutott hogy mennyire “jó” házigazda is vagyok. Elkértem a kabátját és megkínálta innivalóval. Miután levette a kabátját megint elakadt a lélegzetem. Egy feszülős szűk farmer volt rajta egy szintén feszülős pólóval ami tökéletes kiemelte csodálatos alakját. A nadrágja ráfeszült gyönyörű formás fenekére és kiemelte hosszú combjait. Éreztem ahogy alfelemet elöntik a nedvek pusztán a látványától. Nem tudom mennyi ideig álhattam ott tátott szájjal, de nem kerülte el vendégem figyelmét sem hogy mennyire megbabonázott, mert halkan kuncogni kezdett. Ez zökkentett ki az ámulatból. Megráztam a fejem és újfent megpróbáltam összeszedni a gondolataim.
Leültünk a kanapéra és elkezdtünk beszélgetni. Bevallom nem emlékszem miről beszélgettünk mert végig az járt a fejemben hogy mennyire szeretném megcsókolni őt. Az idő nagy részében csak bólogattam és közben a vékony száját figyeltem ahogy formálja a szavakat.
Sarah! Hahó! Figyelsz te rám?
Őőőőő igen bocsánat csak - itt nem tudtam mit is mondhatnék - elbambultam.
Ma este nagyon fura vagy.
Izé, igen hát csak annyira gyönyörű vagy.
Ahogy kimondtam egyből meg is bántam. Hogy mondhattam ilyet? Most biztos mindent elrontottam.
Ekkor nem várt fordulat következett. Felállt, megfogta a kezem és engem is talpra állított. Belenézett a szemembe majd az egyik kezével gyengéden megsimogatta az arcomat. Éreztem ahogy az egész testemet elönti a forróság és a szívem vadul kalapálni kezdett. Közel hajolt hozzám, az orrunk összeért és éreztem a forró lehelletét ahogy az ajkaim simogatják.
Reméltem hogy így érzel - suttogta - Mert amióta ideértem csak arra vágytam hogy megcsókoljalak.
Ebben a pillanatban összeért a szánk. Annyira selymesek és puhák voltak az ajkai. Először csak óvatosan csókoltuk egymást, ismerkedve a másikkal. Végül a nyelvével szétfeszítette az ajkaim és vad táncba kedtünk a számban. A testem itt már lángokban állt. Átakoroltam a derekát és közelebb húztam magamhoz, éreztem ahogy a teste az enyémnek feszül. Éreztem hogy ő is legalább annyira felizgult mint én. A szájától egy másodpercre elszakadtam míg lehúztam a felsőjét, majd megszabadultam a melltartójától is. Ahogy gyönyörű halmait megpillantottam megbűvölt a látvány. De nem volt sok időm gyönyörködni mert ő is elkezdte lehámozni rólam a ruháimat, majd rátapasztotta ajkait az egyik mellbimbómra. A csodás érzéstől felnyögtem és pezsegni kezdett a vérem. Régen éreztem már ennyire hogy élek. Hosszasan játszadozott a kebleimmel, míg végül nem bírtam tovább és a kanapéra fektettem. Leráncigáltam róla feszes farmerját és a teljesen átnedvesedett bugyiját. Ahogy megpillantottam simára borotvált szeméremdombját teljesen elvesztettem az eszem. Szétfeszítettem a lábait, megnyaltam a szám szélét és elmerültem szeméremajkai között. Először óvatosan és lassan kezdtem el nyalogatni, de ahogy az első kéjes nyögések elhagyták Becky száját felbátorodtam és egyre hevesebben faltam őt. Nem kellett sok idő és a szobát már betöltötték a nyögései míg végül teste megfeszült és egy hangos sikoltás keretében beterítette arcomat a nedveivel.
Az agyam ezt a pillanatot választotta arra hogy kirángasson ebből a csodaszép álomból, hogy egy hangos horkantás keretében felriadják és konstatáljam hogy sajnos ez csak egy álom volt. Éreztem hogy a pizsamám teljesen elázott. Fel voltam izgulva és nem bírtam megállni hogy ne nyúljak magamhoz. Az álmom emlékeimben tisztán élt így nem kellett sok idő hogy szorgos kezeim a csúcsra juttassanak. Mikor végeztem elmentem letusolni, majd ránéztem az órára és láttam hogy még 2 órám van a felkelésig. Visszaaludni már nem tudtam így bekapcsoltam a tv-t és azt néztem míg az ébresztő órám megszólalt.
Ismét belevetettem magam a munkába, visszatértem a korábban megszokott unalmas de biztonságos és kiszámítható életemhez. Több mint 3 hét telt el úgy hogy semmit nem hallottam róla. Minden éjszaka vele álmodtam.