Az utolsó fuvar

Ha a panzió...
Az utolsó fuvar

1.

– Alaposan be...
– Hagyd a francba! - vágott közbe a terepruhás.– Majd a stricije összekaparja.
– Keresi már biztos égen-földön.
– Ennél mélyebbre már nem süllyedhetett.
Egyik lábról másikra állva lesték az árokban fekvő nőt.
– Kidobták, akár egy zsák szemetet.
– Előtte azért még használták, ha volt hozzá eszük!
–Volt. Nézd csak, kivan a picsája! Bugyi sincs rajta?... Jó kis segg!
– Hagyd a francba! Most meg mit akarsz?
– Kihozom...
– És ha meglátnak?
– Ki jár erre? Segíts már inkább! Te! Hallod? Ez egy jó csaj, csak csupa mocsok.
–Te se lennél patyolat a helyében...– Végignézett a haveron.– Szemernyit se vagy különb, ne gondold! – A terepruhás hamarjában tízujjas frizuraigazítást végzett magán.– Ha felnéz a kiscsaj, lásson már valami emberi formát!
–  Bugyi nuku...– A térd felett érő, szakadt farmerr tulajdonosa derékig felhajtotta az árokban fekvő nő egyébként is harmonikává gyűrődött ruháját.– Micsoda segg! – Leereszkedett a békésen alvó lány mellé, és szapora csípőmozdulatokkal jelezte, mihez lenne kedve.
– Volna hozzá gusztusod?
– A picsája nem koszos.
– Fogadni mernék, hogy elkente... vagy elkenték a szája-szélét.
– Úgy érted, hogy megrakták?
– Nem véletlen, hogy nincs rajta bugyi. Jártak már ott előtted, ahova törekedsz..
A féltérden buzgólkodó férfi kiszabadította az egyik mellet.
– Annyi baj legyen! Te se sok olyat láttál még, ahol te voltál az első... Megelőztek, ne és?
– Szuszog...
– Mi van?
– Lélegzik.
– Mire számítottál? Mindjárt nyögni is fog! – Mutatóujját befúrta a nő húsos barlangjába.– Fogd már meg a fejét!
– Mit akarsz?
– Adok neki egy kis kóstolót.– Félkézzel kigombolta a nadrágját.– Csupa levél a szája... Növényevő?
– Miért nem viszed haza?
– Mondasz valamit! – Szabadon lógó fallosza körüli őserdőt vakargatta.– Itt a hosszú hétvége...Majd visszahozom, ha menni kell melózni. – Elgondolkodott.– Megláthatják a szomszédok. Nem jó ötlet!... Különben is: vigyem a hátamon?
– Itt a panzió egy köpésre. Na?
– Megvilágosodás! Nem vagy te olyan lökött, amilyennek látszol! Fogjad! Elbírtuk ketten az őzet is.
A terepruhás megtorpant, megmerevedve bámult társára:
– Félbe akarod vágni?
– Ne legyél már hibbantabb az átlagnál!

*

A panzió körül az utolsó simításokat végezték: még néhány szalag került a fák törzsére. Odabent minden készen állt az ifjúpár és a vendégsereg fogadására.
A főnök elégedetten tekintett végig az U alakban elhelyezett asztalokon:
– Jöhetnek... – Sűrített-levegő formában fújta ki a készülődés feszültségét.
Andor, a pincér, végigkocogott a fal mellett, és homlokát ráncolva közölte:
– Több mint 25 kilométer.
– Egyszer le fogom ellenőrizni! Mindig akkora számokat mondasz, ami hihetetlen számomra.– Angéla, a pincérnő, az ablaküvegben nézegette magát. – Kötök rád egy kilométerórát.
– A tökömre meg egy iránytűt vagy GPS-t kérek, mert a századik kör után nem fogom tudni, ki elé kell tennem a salátát.
– Jönnek a vendégeid... – kacagott fel Angéla. Még közelebb is lépett az üveghez, hogy jobban lásson.
– Nem tudtam, kik hiányoznak! Ezek itt elücsörögnek majd egy fröccs mellett.
– Gyorsan kiteszem, hogy ZÁRTKÖRŰ RENDEZVÉNY.
– Mert? Szerinted tudnak olvasni?
Hárman közeledtek az erdő felől, a parkolón keresztül. A környék két ismert alakja közrefogott és ölelgetett egy lányt. Irányt változtattak és kibotorkáltak a két pincér látómezőjéből. Sanyi és Jani alapjában dolgos emberek, nem sok vizet zavarnak, ám fizetés utáni napokban égeti a zsebüket a pénz, és addig isznak, míg az egészet el nem verik.
– Hol találhatták a csajt? – tanakodott a pincérnő.
– Nem túl messze... Szoktam látni integetni.
– Nem emlékszem.
– Ritkán lehet kint, de azért elő-előfordul.
– Elhiszem neked, én nem figyelem őket...
Kopogtatás az oldalsó ajtón; Sanyi nyomta az orrát az üveghez:
– Ki lehet venni az egyik faházat?
– Akár többet is... Hozom a kulcsot. – Andor alig észrevehetően kolléganőjére kacsintott, sietős léptekkel a recepcióhoz ment, majd széles mosollyal visszatérve, átadta Sanyinak a legtávolabbi faház kulcsát: – Használják egészséggel!



2.

Andor a homlokát törölve jelezte, hogy teljesítette a tervezett kilométert. Hátát a csempefalnak támasztotta a csapóajtó mellett, nagyokat fújtatott.
– Mindjárt kipurcanok.– Irigykedve nézte a szakácsot, aki száz-kézzel, két segítőjét magasan lekörözve tüsténkedett.
Irigykedett a vendégekre is, akik több csapatban ki-kijárogattak rágyújtani, vagy csak beleszippantani a friss, éjszakai levegőbe. A nők csillogó szemmel élvezték, ahogy férfi-tekintetek alaposan végigtapogatják őket, ahányszor csak felállnak az asztal mellől, a férfiak pedig próbálgatják behatárolni, melyek azok a nők közül, akiket el lehetne kísérni a parkolón túl, a fák közé.
– Érdekes, mennyire nehezen találnak egymásra – gondolta a pincér.– Ugyanazt akarják, mégis elmennek egymás mellett.
Úgy tűnt, hogy egyedül egy kis vörös nem bénázza el az éjszakát, mindig más férfi társaságában megy ki rágyújtani, "ő biztosan nem marad kapatlan!" Most is éppen belekarolt egy feltűrt-ingű vendégbe, a menyasszony valami rokonába, és úgy látszott, meg sem akarnak állni az épület közelében, elhagyták a kivilágított részt.
Közben a vőlegény rokonai közül is felálltak ketten, és diszkréten ugyanabba az irányba sétáltak.
– Most gangbang lesz vagy bunyó? – kérdezte magától a pincér.
Fogadni egyikre se mert volna, mert látott ő már cifra dolgokat.

A két lopakodó ugyanúgy a faházak felé fordult, mint a vörös nő és ingujjas partnere, de elkerülték a kavicsos területet, inkább belegázoltak a frissen nyírt fűbe. Közben amazok csikorgó lépteire füleltek, s amikor megszűnt a zaj, ők is megálltak.
– Kezdik... – súgta egyikük.
– Pszt! – Biztosra vették, hogy néhány lépésnyire tőlük egymásnak-esett a párocska.
Centiről-centire osontak tovább. Úgy számolták, hogy csupán egyetlen házikó választhatja el őket, ráadásul a faház innenső oldala sötét, mint a kihalt pokol, míg a másik oldalra teljes erejével odamosolyog a Hold...
Ruhasuhogást hallottak, s még valami szakadásféle is belehasított az éjbe. Suttogás, halk nevetés... Távolabb a panzió ajtaja nyílt-csukódott, egy-egy adagot kieresztve a hömpölygővé szelídült zenéből.
A kocka alakú faház harmadik oldalához lapultak, és mindkettőjük fejében felötlött, hogy a következő saroknál túlságosan közel fogják kidugni a fejüket. A teljesen kopasz kukkoló lázas mutogatásba fogott: Ha megkerülik a szomszédos házat is, akkor tisztes távolból, s mégis kényelmes páholyból szemlélhetnék az eseményeket. Csak az tartotta vissza a két férfit, hogy közben telik az idő, és a nyögdécselő pár befejezheti az akciót anélkül, hogy ők láthatnák.
Néma egyetértéssel az eredeti terv mellett döntöttek, és lapulva közelebb húzódtak a kiszögeléshez, felkészülve a látványra... amikor vállmagasságban, közvetlenül mellettük felfénylett egy ablak.
Egy meztelen lányt láttak a házikóban, aki eléggé bizonytalan léptekkel jött-ment, ötletszerűen megtámaszkodott falnál és ajtóban, billegett és tántorgott. Minden lépése küzdelemnek tűnt, mégsem állt le.
A kukkolásra felajzott férfiakat váratlanul érte az előadás, s bár nem ott gördült fel a függöny, ahol erre számítottak, éhesen lesték a formás testet, a finom vonásokat és a hamvas bőrt.. Fogalmuk sem lehetett róla, hogy a lányt délután még egy árokban találták volna, és nem tudhatták, hogy a környék két betyárja, Sanyi és Jani szőröstül-bőröstül sajátjuknak tekintik – legalábbis a hétvégére –, ennek megfelelően elvették a ruháját és bezárták, amíg hoznak valahonnan hármuknak egy kevés innivalót. A két leskelődőnek meg sem fordult a fejében, hogy a lány – bármilyen zavarodott állapotban van – meglátta őket az ablakon keresztül, akár két fekete foltot a sötét éjszakában, és kimondottan a tiszteletükre kapcsolt villanyt.
Nem gondoltak ők semmire, és elfelejtették, hogy a faház sarkán túl, mindössze három-négylépésnyire éppen olyasmi történik, amit látni szeretnének, s amiért belevetették magukat ebbe a kalandba.
Az ablak túlsó felén lány a mellét simogatta, megsodorgatta a bimbóit, ügyelve arra, hogy ne kerüljön kívül a belátható területen. Lehajolt, mintha felvenne valamit – kevés hiányzott az orra-eséshez –, elegendő időt biztosítva a húsos nemiszerv tanulmányozásához. A bejárat máris késznek tűnt egy méretes fallosz befogadására.
Összekoppant két kemény fej, ahogy egyszerre igyekeztek bekukucskálni a feszes lábak közé.
A kukkolók – egymástól függetlenül – azon tanakodtak, vajon egyedül van-e a meztelen lány, vagy például egy másik, hasonló hölgy társaságában. Az se jelent gondot, ha amaz fel lenne öltözve!
Talán öt perc telt így el. Időközben néhány lépéssel arrébb az alkalmi pár sikeresen csillapította éhségét, és vidáman visszaindultak a panzió épületébe.
A pucér lány hirtelen megszédült, az ablakpárkányra támaszkodott, és lehunyt szemmel igyekezett összekaparni önmagát. Kisvártatva kinyitotta az ablakot, mélyet szippantott a beáramló levegőből... és farkasszemet nézett a két kukkolóval.
– Mit akartok? – kérdezte nyersen, s elég hangosan ahhoz, hogy a lakodalomból idekóborolt férfiak ijedten körbetekintsenek.
– Csak láttuk, hogy...
– És az ablak... – dadogtak valamit a fejmagasságban, arasznyira meredező bimbóknak.
– Segítetek nekem?
Négy kéz nyúlt a lány felé.
– Kellene valami ruha. – Kikászálódott az ablakon, nem törődve az inkább gátló, mint segítő, markolászós kezekkel. – És menjünk innen, mert bármikor visszajöhetnek!
Nem tudták, kik jönnek vissza, de már annak a lehetősége is gondolkodásra késztette őket, hogy valakik megzavarhatják a kellemesen induló kalandot: Úgy látták, hogy értetlenkedésre sincs idő: ha egyszer ruha kell, hát ő tudja...
– Hozok ruhát, ha... – A magasabbik és egyben kopaszabbik félfenéknél fogva magához húzta a lányt, ujjai a völgyben kutakodtak.
– Hogy gondolod? – kételkedett a másik, aki terjedelmes sörhassal pótolta magasságbeli fogyatékosságát. Az ő kezei két fronton egyszerre nyomultak.
– Hozok a széktámlákról... – biccentett a lakodalmi vigasság felé.
– Ez jó! – hagyta jóvá a potrohos. – De te mit tudsz adni cserében? – Nem sokat kellett lejjebb hajtania a fejét, hogy játékosan bekaphassa az egyik bimbót.
– Amit akartok, de arrébb kell mennünk, az erdőbe.
A lány aznap délután – amikor felébredt kábulatából, és rájött, hogy az egyik kliense által kínálgatott ital valami mást is tartalmazott, s hogy kirabolták és árokba lökték –, tompa fejjel elhatározta, hogy ez volt a legutolsó fuvar. Vége örökre!  Most mégis türelmesen várakozott, hogy a két pasi valamilyen módon ruhákat szerezzen, s aztán megdöngessék egy fának támasztva.
Amúgy is beszerzett már magának két pluszt a tervezett "legutolsó" után, ráadásul azokat is ingyen: azok a férfiak, akik az árokban megtalálták, és valami rejtélyes módon idáig vonszolták, nem teketóriáztak sokat. Lefürdették és minden nyílást betömtek rajta, nem törődve még azzal sem, hogy alig bír észhez térni. És ez folytatódna még több napon át, ha nem bírt volna megszökni.
– Milyen fejet vághatnak majd, ha nem találnak a faházban! – Hangosan felkacagott, miközben kezével egy vastag törzsnek támaszkodva igyekezett ellensúlyozni az ütemes, durva lökéseket.