Az első igaz szerelem - második rész

Nem tudom mennyi ideig bőghettem ott, akár egy óvodás, de sokáig tartott, mire össze bírtam magam szedni. A sötét folyosón elbotorkáltam a körletünkig és beléptem. Adri még ébren volt, és az ajtó irányába nézve feküdt, de amint meglátta, hogy én jövök, azonnal megfordult. Kis híján megint kiszakadt belőlem a sírás. "Hát tényleg meggyűlölt!" Az ágyamhoz sétáltam, levettem a ruháimat és úgy ahogy voltam fehérneműben feküdtem le. Próbáltam elaludni, de sehogy sem akart álom jönni a szememre. Mikor a többiek visszaértek egy órával később, még akkor is csak forgolódtam az ágyamban. Már majdnem kettő volt, mikor végre sikerült elaludnom.
Másnap Adri hozzám sem szólt a szokásos reggeli készülődés közben, sem az étkezőben, sem a tantermi foglalkozásokon. Ez a többieknek is hamar feltűnt és kérdezgetni kezdtek minket, hogy mi történt. Szerencsére csak annyit mondott nekik, hogy összekaptunk valamin és én is ehhez tartottam magam. Legszívesebben végigbőgtem volna az egész napot. Az egy dolog, hogy nem lehet az enyém, de hogy meggyűlöljön, már túl sok volt nekem. „Soha nem lett volna szabad elmondanom neki!”
A nap végén az egész szakasz elbúcsúzott egymástól, csak Adri és én nem szóltunk a másikhoz. A hétvégi pihenőt mindenki otthon tölthette, de én nem utaztam haza, csak a szüleimhez. Más sem hiányzott most, mint hogy két napig teljesen egyedül legyek a letargiámmal.
Eddigre már szerencsére a szüleim elfogadták a döntésemet, így szívesen láttak vendégül a hétvégére. Észrevették rajtam, hogy mennyire magam alatt vagyok, de nem árultam el nekik, miért. Pont olyan érzés volt Adri elutasítása, mint ahogy ők bántak velem pár éve és nem akartam, hogy ez a kettő összekapcsolódjon a fejükben.
A hétvégén a bátyám és a családja is odalátogatott, így legalább volt mi lekössön. A kisfia egy tündéri kölyök, aki képes arra, hogy az ember minden gondját elfeledtesse és most rajtam is sokat segített.
Vasárnap este nem volt meg bennem az az izgatott várakozás, ami az azt megelőző hetekben mindig, felváltotta az ideges gyomrgörcs. Eddig Adri társasága átlendített minden nehézségen, most azonban tudtam, hogy épp ő lesz nekem a legnagyobb nehézség. Az egyedüli ami vigaszt nyújtott, hogy ez lesz az utolsó hét, szerdán vizsga, így ha sietek, csütörtök délután magam mögött hagyhatom az egész szentendrei laktanyát, és mindent ami ott történt velem.
Hétfő reggel fél hatkor érkeztem meg a bázisra, elsőként azok közül akik nem odabent éjszakáztak vasárnap. Épp nekikezdtem kipakolni a cuccaimat a körletünkben, mikor Adri is befutott. Megtorpant egy pillanatra az ajtóban és sóhajtott egyet.
- Szia – köszönt rám.
- Szia – mosolyogtam rá félszegen. Legalább már köszönt.
- Ki tudnál jönni beszélgetni egy kicsit? – kérdezte tőlem.
Nem tudtam mit akarhat, de nem tűnt dühösnek, és én már ennek is örültem, így követtem a folyosó végén üresen álló körletbe.
- Figyelj – nézett rám, mikor kívülkerültünk mindenki hallótávolságán -, tudom, nem jól reagáltam arra amit mondtál.
Vettem egy levegőt, hogy válaszolhassak, de félbeszakított, mielőtt megszólalhattam volna.
- Úgy viselkedtem, mint egy hisztis picsa, és ezt nagyon sajnálom. Csak… tudod én eddig nem ismertem egyetlen olyat sem mint te. És… nem tudtam mit kezdjek azzal amit mondtál.
„Olyat”, „amit mondtál” Látványosan igyekezett kerülni a vallomás, coming out, vagy leszbikus szavakat.
- Szeretnék tőled bocsánatot kérni ezért – folytatta. – Te megosztottál velem egy olyan titkot, amit nyílván nehezedre esett, én pedig erre nagyon gonoszul bántam veled.
- Nincs miért bocsánatot kérned – füllentettem. – Nem ez volt a legrosszabb reakció, amit valaha kaptam – mosolyogtam rá.
- Én akkor is szeretnék tőled bocsánatot kérni. Jóvá akarom tenni valahogy azt, ahogy viselkedtem.
- Nincs rá szükség, tényleg. Én csak azt szeretném, hogy minden olyan legyen köztünk, mint volt.
- Ez talán menni fog – mosolyodott el. „Óh Istenem! Mennyire imádom, amikor mosolyog!”
Megpróbáltam volna megölelni, ahogy mindig tettük búcsúzkodásnál, vagy mikor örültünk valaminek, de aztán megtorpantam. Nem akartam, hogy félreértse a dolgot. Láttam rajta, hogy neki is valami hasonló járt a fejében, de ő sem tette meg a lépést.
Egy percig zavartan néztük egymást, de egyikünk sem tudott mit mondani. A dolgok azért még határozottan nem voltak olyanok, mint régen, de legalább kellemes fordulatot vettek.
- Mitől gondoltad meg magad? – kérdeztem végül. – Ahogy viselkedtél, azt hittem, már szóba se állsz velem többet.
- Megfordult a fejemben. Komolyan. Csak aztán végiggondoltam az elmúlt heteket. Számbavettem minden furcsaságot, amit érezhettem veled kapcsolatban és rájöttem, hogy nincs ilyen. Illetve, igy utólag néha mintha másképp néztél volna rám, mint a többiekre, de lehet, hogy ezt már csak belemagyarázom. A lényeg, hogy igazad volt. Az elmúlt pár hétben megismertelek és ezen nem változtat semmit az, hogy te…
- Leszbikus vagyok? Kimondhatod nyugodtan, nem szitokszó – mosolyogtam rá.
- Igen, tudom, csak én… a szüleim hívő katolikusok, és engem is így neveltek, és ott az ilyesmi, tudod… Eddig csak negatív környezetben mondtam ki ezt a szót. Furcsa fintor az élettől, ugye?
Soha nem szerettem a bigott embereket. Csupa előítéletes majom mind, de rá még ezért sem tudtam haragudni. Sőt. Ahogy a nekik vannak előítéleteik velünk szemben, úgy nekem is voltak velük szemben. Adri szerencsére nem volt bigott, de nem állt messze tőle. Ennek ellenére voltunk képesek közel kerülni egymáshoz.
- Az. Akkor ne beszéljünk róla. Maradunk csak két csaj, akik élvezik egymás társaságát.
- Kivéve a zuhanyzóban – csipkelődött velem.
- Jó, kivéve a zuhanyzóban – mosolyogtam rá. Háromnapnyi szinte folyamatos önmarcangolás után végre ismét önfeledten tudtam örülni, visszakaptam a barátnőmet.
A hét ezután gyorsan elrepült, szinte észre sem vettük és véget is ért a kiképzésünk. A csütörtök esti buli után kissé másnaposan, péntek reggel az egész század szétszéledt, már csak mi ketten maradtunk búcsúzkodni. Nehéz volt a szétválás mindkettőnknek, hisz mindenki tudja, hogy az ilyen körülmények közt szövődő barátságok mindig szinte azonnal meg is szakadnak. Hosszasan ígérgettük, hogy keresni fogjuk a másikat, aztán mégis úgy köszöntünk el, mint akik soha többet nem találkoznak. Mikor megöleltük egymást, nehéz volt megállnom, hogy az arcára adott puszi helyett inkább megcsókoljam, de végül sikerült. Egy hete azért sírtam, mert azt hittem, meggyűlölt, most azért mert azt gondoltam, most láttam életemben utoljára.
Ezután napokig szemeztem a telefonnal, de nem mertem őt felhívni. Mi van, ha azt hiszi, hogy most akarok majd ráhajtani? Szerencsére nem kellett sokat tépelődnöm, mert még a következő hét vége előtt küldött egy e-mailt. Boldogan újságolta, hogy megvan az esküvőjének időpontja és szeretné, ha én lennék majd a tanúja és segítenék neki a szervezésben. Tudtam, hogy csak kínzom magam azzal, ha a közelében leszek, mégis madarat lehetett volna fogatni velem a levelet olvasva. Az nem is volt kérdés, hogy nem lesz egyszerű segítenem neki, hisz én Fehérváron dolgoztam akkoriban, ő pedig Pesten készült megházasodni, de nem érdekeltek az ilyen apróságok. Innentől kezdve minden nap cseteltünk MSN-en, hétvégenként pedig felutaztam a fővárosba és végigjártam vele az összes esküvőiruha szalont, virágárust, lehetséges esküvői színhelyet. Ahhoz képest, hogy életem szerelmének segédkeztem hozzámenni egy pasihoz, nagyon jó szórakozás volt, egészen addig a borongós márciusi napig, két héttel az esküvőt megelőzően.
A nap egy átlagos keddnek indult, reggel felkeltem, bementem dolgozni és készültem ráhajtani az egyik félszeg kolleganőmre. Szegény soha nem vállalta fel, hogy leszbikus, pedig velem ellentétben róla a coming out nélkül is mindenki tudta. Épp egy randi megbeszélésének kellős közepén jártunk, amikor csörögni kezdett a telefonom. Adri volt az. Ahogy felvettem, sírva zúdította rám a panaszáradatot. A szülei meglátták a vőlegényét enyelegni egy másik nővel. Mikor ezt a férfi fejére olvasta, az nem is nagyon igyekezett tagadni, sőt azt mondta, hogy Adri nem gondolhatta komolyan, hogy egy hozzá hasonló jó pasi le fog horgonyozni egy olyan lány mellett mint ő. Szürke, otthonülő típus, ráadásul kicsit túlsúlyos is, mégis ki az, akinek ő egy életen át az egyetlene tudna lenni?
Az esküvőt természetesen rögtön lefújták, én pedig a munkaidő lejárta után már úton is voltam, hogy vígaszt nyújtsak neki. Ha pasi lennék, csak a második utam vezetett volna hozzá, mert előbb biztos beverem az exe orrát, amiért így bánt vele. Iszonyatosan lerészegedtünk aznap éjjel mindketten, így onnantól kezdve, hogy felbontottuk a harmadik üveg konyakot, már semmire sem emlékszem. Másnap reggel a kanapéján egymásra borulva ébredtünk. Van ugyan valami halovány emlékem arról, hogy megcsókoltam őt aznap éjjel, de valószínűbb, hogy azt csak álmodtam. A következő három napra szabit vettem ki és fent maradt vele Pesten, hogy lelkitámaszt nyújtsak neki. Ez kimerült annyiban, hogy rengeteget ettünk, ittunk, csöpögős romantikus filmeket néztünk és szidtuk a pasikat. Mivel csak egy ágy volt a lakásban és nem akarta, hogy a kanapén töltsem az éjszakákat, együtt is aludtunk, de ennél több nem történt. Illetve egyszer, mikor lefekvés után zokogni kezdett, a mellemre hajtotta a fejét és akkor egy pillanatra azt hittem, talán most átbillen azon a határon, de nem tette, csak érezni akarta valaki közelségét. Utáltam volna magam, ha hagyom, hogy csak a pillanatnyi kétségbeesés lökje a karjaimba, de nem merem azt mondani, hogy ellen tudtam volna állni, ha akkor hirtelen többet akar. Mire vasárnap este visszaindultam Fehérvárra, Adri már egész szépen összeszedte magát.
Ezután az eddigiekhez képest kicsit eltávolodtunk egymástól. Ugyan még mindig beszélgettünk hetente kétszer-háromszor telefonon és havonta legalább egyszer valamelyikünk meg is látogatta a másikat, de ennél több nem történt. Én összejöttem Zsanival, a kolleganőmmel, akiről már beszéltem, Adri pedig talált magának egy pasit, aki egész normálisnak tűnt, de én valami furcsa okból mégis utáltam. A furcsa ok valószínűleg ugyanaz lehetett, amiért Zsani utálta Adrit, de ez nem jelentett gondot egy ideig. Majdnem egy évig voltunk együtt, bár azt be kell valljam, hogy a kapcsolatunkat távolról sem lehetne felhőtlennek nevezni. Ennek az oka minden bizonnyal én voltam, és az, hogy nem szűntem meg szeretni Adrit, Zsani pedig túl okos volt, hogy ezt ne vegye észre. Először csak ő ellenségeskedett a kettejük viszonyában, aztán Adri is és ez végül teljesen tönkretette a kapcsolatomat Zsanival.
Bár szerettem Fehérvárat, ezt követően már nem volt ott maradásom. Átkértem magam Pestre, ha már úgyis ott nőttem fel. „Véletlenül” pont abba a laktanyába kerültem, ahol Adri is dolgozott. Ahhoz, hogy ez a véletlen sikerüljön, elég sok követ meg kellett mozgatnom, de soha nem vádoltak még olyasmivel, hogy ne lennék elég álhatatos. Az, hogy Adrival egy helyen dolgozunk és hetente összejárunk végül sok lett a pasijának és választás elé állította, vagy ő, vagy én. Adri már amúgy is a határán volt annak, hogy szakít vele, így nem is volt kérdés, hogy hogy dönt. Jó fél évig egyikünknek sem volt senkije, ráadásul rengeteg időt töltöttünk együtt, így lassan kezdtek minket hírbehozni. Nem azért mert annyira furcsa lett volna látszólag a kettőnk kapcsolata, csak Zsani bosszújának köszönhetően mire munkába léptem az új állomáshelyemen, gyakorlatilag mindenki tudta rólam, hogy leszbikus vagyok. Azt gondolom mondanom sem kell, hogy így az emberek szemében minden rögtön más megvilágításba került. Adri, talán félve a megbélyegzéstől összejött egy pasival, akinél én őszintén nagyobb seggfejet még nem láttam. Soha nem értettem a hetero csajok mániáját, hogy mindig az ilyenek után futnak.
Innentől kezdve ismét egy kicsit távolabb kerültünk egymástól, mert az új pasi lekötötte minden idejét, én viszont nem találtam senkit, hogy alanya legyen egy duplarandinak. Több, mint egy évig voltak együtt és az vetett véget a kapcsolatuknak, hogy Lajos megtudta, leszbikus vagyok. Ő nem állította döntés elé Adrit, csak kitalálta, hogy hármasban kéne szexelnünk, mert abban én biztos benne lennék. Valójában nem is tévedett ezzel. Hónapok óta egyedül voltam és Adrival amúgy is szívesen beleugrottam volna ilyesmibe, ő viszont úgy reagált, ahogy számítani lehetett. Kidobta pasit, hogy a lába nem érte a földet.
Ekkor lépett az életembe valaki, akit Adri után életem második nagy szerelmének nevezhetek. Vele több furcsaság is volt. Egyrészt, hogy Adrin keresztül ismertem meg, az ő századához került parancsnokhelyettesnek. A másik pedig, hogy Ferinek hívták. Nem, ez nem egy furcsa női név, Feri bizony pasi volt, és nem is akármilyen. Mikor Adri észrevette, hogy flörtölök vele, nem akart hinni a szemének és én sem értettem, hogy mi van velem. Kipróbáltam ugyan tiniként, hogy milyen pasikkal, de egyszer sem azért, mert igazán éreztem a bizsergést. Ehhez képest most úgy viselkedtem, mint egy bakfis tini és szemérmetlenül flörtöltem egy pasival. Végül épp Adri közbenjárására miatt találtunk egymásra, mert Feri tudta rólam, hogy leszbikus vagyok, így meg sem fordult a fejében, hogy a flört a részemről komoly is lehet.
Majd két évig voltunk együtt és nála jobb pasit egy leszbikus nem is kívánhatna magának. Kedves volt, humoros, megértő és egyszer sem ellenkezett, ha kalandba akartam bocsájtkozni egy másik lánnyal. Ezalatt Adrinak nem igazán volt komolyabb kapcsolata. Randizgatott, de nem talált senkit, akivel egy csóknál tovább bírt volna jutni. Ferivel nem sokkal azt követően mentünk szét, hogy az esküvőnkről kezdtünk beszélgetni. Ő elfogadott engem ahogy voltam, és biztos vagyok benne, hogy ha Adri talál egy olyat, mint ő, még mindig együtt lennének, de nekem ez kevés volt. A szerelem elmúlt és így igazságtalan lett volna mindenkivel szemben, ha együtt maradunk.
Annak ellenére, hogy én szakítottam, teljesen magam alá kerültem, miután elköltöztem Feri lakásából. Adri mellett ő volt az egyedüli állandóság az életemben és ha szerelmes már nem is voltam belé, még mindig erősen kötődtem hozzá.
Adri szintén akkorbian szakított a pasijával, így hosszú idő után mindketten egyszerre voltunk szinglik. Elrángattam párszor bulizni, hátha találunk valakit mindketten, de az ilyesmi soha nem volt az ő világa. Egy szombat estén aztán végül az ő akarata érvényesült és ezért a mai napig hálás vagyok neki. A lakásában ücsörögtünk a Csúf igazság című Katherine Heigl film és egy hatalmas adag csokoládébonbon társaságában. Van az a jelenet a filmben, mikor a főhősnőnek egy étteremben van orgazmusa egy vibrációs bugyitól. Mindketten jót nevettünk rajta, de amint az a rész véget ért, Adri leállította a filmet, és komoly tekintettel felém fordult.
- Az ilyen jelenetek téged felizgatnak?
- Tessék? – néztem rá csodálkozva. Igazából ilyesmiről még soha nem beszélgettünk.
- Mikor egy filmben női orgazmust mutatnak. Azt téged felizgat?
- Attól függ. Ha tényleg erotikus, akkor igen. De ezen csak szimplán vicces volt. Miért kérded?
- Csak gondolkodtam – rövid szünetet tartott. – Tudod miután bevallottad nekem, hogy leszbikus vagy, meg voltam győződve róla, hogy belém is szerettél, csak nem mered kimutatni.
- Talán így is volt – mosolyodtam el.
- Talán?
- Jó. Totál beléd voltam esve. De elég egyértelműen fogalmaztál ezzel kapcsolatban és én ezt tiszteletben tartottam.
- Valahol mindig is tudtam – merengett.
- Miről jutott most ez eszedbe? Már évek óta ismerjük egymást, és soha nem volt ez téma köztünk.
- Nem is tudom. Emlékszel még arra az éjszakára, miután felbontottam az eljegyzésem Sanyival?
- Melyik éjszakára?
- Mikor lefeküdtünk aludni, és a melleden sírtam ki magam.
- Igen.
- Akkor… - látszott rajta, hogy egyre idegesebb - akkor… mit tettél volna, ha megcsókollak?
Meglepetten néztem rá. Ő volt az utolsó lány, akitől egy ilyen kérdésre számítottam volna. Az évek során megbeszéltük a szerelmi ügyeinket, de mindig azt kérte, hogy lehetőleg ne lássa, ha egy másik lánnyal csókolózom.
- Nem tudom. Nem akartam volna kihasználni a sebezhető állapotodat. Mire akarsz kilyukadni?
- Annyira magam alatt voltam akkor és mégis… az az öt nap, amit te és én bezárkózva töltöttünk a lakásban… a legszebb időszak volt az életemben. Soha nem éreztem még olyan jól magam, és… mikor a melledre hajtottam a fejem… reménykedtem, hogy megcsókolsz majd.
Óh, én hülye! Hogy lehettem ilyen vak!? Elég volt csak visszagondolnom azokra a napokra. Adri csak úgy zúdította rám a jeleket és én észre sem vettem őket. Annyira vágytam rá, hogy együtt legyünk, hogy a mindig biztos érzékeim totál felmondták a szolgálatot, ezért teljesen figyelmen kívül hagytam őket. Bármi jelet láttam, arra gondoltam, Adri biztos nem akarna semmit, ha létezik száz százalékig hetero csaj a világon, az ő. Biztos csak félreértelmezem a jeleket. És nem!
- Komolyan? Én remélni sem mertem ilyesmit.
- Pedig úgy volt. Még álmodtam is kettőnkről. Minden éjjel akkoriban.
A szívem olyan vadul zakatolt már ekkor, hogy képtelen voltam egyenletesen lélegezni.
- És mostanában? – kérdeztem félszegen, bár szinte biztos voltam a válaszban.
- Mostanában… mostanában megint – sütötte le a szemét. – Mióta újra ilyen sok időt töltünk.
- Fogalmam sem volt.
- Te is szoktál… gondolni rám úgy?
- Cica, én annyiszor gondoltam már rád úgy, hogy be sem merem vallani.
- És akkor miért… nem léptél? Láttam már milyen rámenősen tudsz lányokkal beszélni. Velem miért nem próbálkoztál?
- Mert tiszteletben tartottam a véleményed. Ahogy beszéltél a leszbikusokról, meg sem fordult a fejemben, hogy téged is érdekelhetnek a lányok.
- Nem a lányok, csak… te. Megnéztem egy ilyen… leszbikus pornót és gusztustalannak találtam, de ha rád gondolok… az… az csodálatos.
Ránéztem és még soha nem láttam őt ilyen gyönyörűnek. Annyira helyes volt, ahogy esetlenül igyekezett szerelmet vallani. Öt éve vágytam arra, hogy ilyeneket halljak tőle és most nem tudtam mit kezdjek vele. Rá akartam vetni magam és össze-vissza puszilgatni, amiért ilyen csodálatos, de nem akartam elrémíteni. Még soha életemben nem voltam ilyen helyzetben és nem is ismertem olyat aki volt. A hetero legjobb barátnőm kifejezte szerelmét, én pedig úgy álltam ott, mint a faszen. "Ha okosan cselekszem, teljesülhet egy régóta dédelgetett álmom, de ha rosszul, akkor ő csak gyarapszik egy negatív szexuális élménnyel és ezzel elveszítem az egyetlen igazi barátnőm. Mit tegyek?"
--------------
Befejezés következik