Történetek
a a
2005.11.04 | cognac | Erotika | Megtekintések száma: 6783
A szikrából szenvedélyes erotika
Egy hűvös téli nap volt, amikor megcsörrent a telefonom. Egyik volt barátom hívott, akivel szakításunk után is jól meg voltunk, és néha együtt mentünk bulizni, vagy elhívott házibuliba. Ez a szakítás már kb.1éve lehetett. Azért hívott fel, hogy van-e kedvem elmenni hozzá, és beszélgessünk. Mondtam, hogy rendben, megyek kb.8-ra. Mire megérkeztem hozzá, nagyon átfáztam, és mivel esett a hó, át is ázott a cipőm. Szülei nem voltak otthon, mivel elutaztak a rokonokhoz. Mondta, hogy nyugodtan menjek, tusoljak le melegvízzel, meg ne fázzak. Amíg én letusoltam, ő kikészített nekem egy köntöst, és a ruháimat kiteregette, hogy megszáradjanak. Mikor beléptem a jól befűtött szóbába, testemen valami ismerős és kellemes borzongás futott végig. Ő az ágyon ülve várt rám. Megpillantott, és elmosolyodott, úgy ahogyan csak Ő tudott, és megjegyezte, hogy ugyanolyan gyönyörű vagyok, mint régen.

Leültem mellé, és Ő felajánlotta, hogy megmasszíroz, én beleegyeztem, és hasamra feküdtem. Gyengéden lehámozta felsőtestemről a köntöst, és legöngyölítette csípőmig. Levendula illatú olajat csepegtetett a hátamra, és finoman masszírozni kezdte vállamat és a nyakamat. Érintései lassan-lassan átmentek lágy simogatásokba. Felsóhajtottam, ezzel jelezve, hogy nagyon jól esik, amit csinál. Majd elkezdte csókolgatni puhán a hátamat, testemen. Úrrá lett valami természetfölötti erő, teljesen elveszítettem az irányítást vonagló testem felett. Hátamra fordított és fülembe suttogta mély, férfias hangján, hogy nagyon kíván, és már egy éve várt, hogy újra érezhesse testem melegét és illatát, és beletúrt a hajamba. Úgy éreztem, hogy elolvadok a kéjtől, amit érzek testemben. Tudtam, hogy most már nem tudok és nem is akartam ellenállni Neki.

Forró csókot lehelt számra. Ujjai végigsiklottak nyakamon, melleimen, a hasamon keresztül egészen a combomig, közben kikötve a derekamon összekötött köntöst. Éreztem, ahogyan nyelve végigcikázik nyakamon és néha-néha picit belaharap sima bőrömbe. Egész testem remegett, szája rátapadt egyik mellemre, míg másik keze már a vénuszdombomat cirógatta. Egyre lentebb haladt a hasamon és végül elért az ágyékomhoz, szemem kérlően tekintett az Ő szemébe. Arcát olyan közel tette a combjaim közé, hogy éreztem forró, szinte már égető leheleteit, majd alig érezhetően száját rátapasztotta a nagyajkaimra, és egyre erőteljesebben, körkörös nyelvmozdulatokkal körzött rajta. Úgy éreztem, hogy mindjárt szétrobbanok, de nem engedte, hogy elmenjek, még nem. Felhúztam magam fölé és megcsókoltam.

Levettem pólóját és nadrágját, hogy hozzáférhessek egész testéhez, ahhoz a testhez amelyről tudtam, hogy megadhatja nekem a gyönyört. Minden úgy ment, mint a filmekben, nem kellettek szavak, csak a vágy vezetett minket. Hátára feküdt és ekkor vadul megcsókoltuk egymást, izmos nyakát csókolgatva és harapdálva haladtam le a mellkasáig, majd elértem a hasáig. A hasát imádom a legjobban, nagyon szépen ki volt dolgozva és a köldöke formája megfelelően ékesítette hasfalát. Férfiassága már vörösen duzzadozott előttem, várva arra, hogy puha, nedves ajkaim közé vegyem. Bevettem a számba, de nem az egészet, csak éppen a végét utána szép lassan az egész hímtagot. Lassú mozdulatokkal kényeztettem, lassú és szinte már fájdalomba átcsapó érzés. Torkából rekedtes hörgés tört fel, addig kínoztam ameddig csak lehetett, amikor már végképp nem bírta tovább erőteljesen felhúzott maga fölé, csípőmet megragadta és belémmélyesztette férfiasságát. Mindketten, egyszerre felnyögtünk és fellélegeztünk egyszerre.

Tökéletesen összeillettünk, mint két műalkotás, amit miután az alkotó megalkotott, széttört volna, és most újra összeillesztette a darabokat. A levegő izzott körülöttünk, nem létezett semmi se, se élet, se idő, se tér. Csak mi ketten voltunk egymásnak. Ütemesen mozogtunk, nem mi irányítottunk, minden csak úgy jött, az ösztön, ami mindenkiben ott lakozik, és vár hogy feltörhessen a test legeldugottabb zugaiból. Hirtelen előtört belőle a férfi, az a férfi amely vad, féktelen és szenvedélyes, hátamra fektetett és úgy hatolt belém. Gyors és erős csapásokat mért rám, testem önfeledtem tekergőzött, mintha szabadulni akarna, de lábaimmal szorosan kulcsoltam derekát, nem engedtem, nem engedtem, hogy megszabaduljak tőle és az érzéstől és karjaimmal átfontam széles hátát. Hirtelen jött, talán úgy, ahogyan még sosem, testem megfeszült végig futott rajtam a hideg és a meleg kellemes érzete. Egyszerre mentünk el, minden testnedvét belém öntötte. Éreztem, ahogy a forró nedv szétáramlik bennem. Fáradtan és lihegve elernyedtünk. Annyira fáradtak voltunk, hogy egyből elaludtunk, egymás karjaiban egy egészet alkotva.
Hasonló írások
Hozzászólások
(4) Yanchy
2005-11-04 11:30:09

Milyen szikra? Előre megfontolt alattomos szándékkal összejöttetek és simán egymásnak estetek. Végül is nem igazán nyerte meg a tetszésemet.
Csak egy megjegyzés: ".... minden testnedvét belém öntötte. ..." Ebbe szerinted mi tartozik bele? Képzeld el! Mer' én megpróbáltam, tudom szörnyű a fantáziám....
(3) DREAMER
2005-11-04 05:47:08
A sok itt megjelent gagyi történethez képest egészen jó fogalmazás, csak néhol csúszott be egy-egy erőltetettnek tűnő rész, mint pl. “nagyon szépen ki volt dolgozva és a köldöke formája megfelelően ékesítette hasfalát. “, vagy “A levegő izzott körülöttünk, nem létezett semmi se, se élet, se idő, se tér. “

“Lassú mozdulatokkal kényeztettem, lassú és szinte már fájdalomba átcsapó érzés.” Ez, kérlek egy értelmetlen mondat!

“hogy puha, nedves ajkaim közé vegyem. “ Saját ajkaidról honnan tudhatod, hogy puha, stb.? Nem illik ide.

Írj még!
(2) Whym
2005-11-04 00:16:56
Az az érzésem támadt, mintha egy lánytársaságan valaki mesélni kezdene egy szokásos mitörtént velem lánytörténetet.

Egyszerű fogalmazás, áltagos beleéléssel. Kicsi szín, fűszer, csigázás meg persze konyak és jó lesz.

(1) Mellesleg
2005-11-04 00:00:00
Mellesleg mi a véleményetek erről a történetről?
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak