A pók hálójában

Ott álltam Melisszával szemben, azzal a lánnyal szemben, akit utáltam, gyűlöltem, megvetettem. Az a lány, aki minden bánatom okozója és lehetőségem lenne kikezdeni vele.
De minek? Mi értelme lenne? Nem szeretem, sőt! Nem vonz, helyette egy kép izgat, ami Robiról bevillant. Amikor előttem áll a félhomályban, izgató, gyönyörű testének körvonala, amit imádok érinteni, csókolni. Aki a mindenem, akit őrülten szeretek, aki az életem értelme, akiért és akinek élek és éltem. És felkínálkozik nekem egy csaj, aki annak az embernek a barátnője, aki a mindenem. Fejemben vadul cikáztak a gondolatok, nem is igazán Melisszán járt az agyam, hanem Robin és a vele együtt töltött perceken.
- Rá gondolsz... a te szőke hercegedre, Robira... - suttogta Melissza.
Zavartan néztem körbe, Melissza szavai ébresztettek fel világomból, amelynek még mindig hatása alatt voltam.
- Ne tagadd, látom rajtad. Azon jár a fejed, hogy milyen vele... hát... tudom, hogy nagyon jó... - suttogta tovább.

Egy könnycsepp gördült végig az arcomon és elviselhetetlen fájdalmat éreztem magamban, kimondhatatlan kínt, megmagyarázhatatlan érzést, amit egy őrült sikítással adhattam volna ki magamból. De még az se segített volna. Borzalmas volt. Elmondhatatlan.
- Iiiigen.... rá gondolsz, az együtt töltött percek éltetnek. - súgta.
Óvatosan mögém lopózott, de ezt észre sem vettem, mert lekötött az a rengeteg érzés, ami kavargott bennem.
Fájdalom, szenvedés és vágy, Robi iránt. Vágytam az iránt, hogy átölelhessem, megcsókolhassam, érezhessem magamon, magam mögött és magamban. Testem önkéntelenül reagált erre az érzésre, amit gondolataim kreáltak. A gondolataim irányították a testem, ami vakon követte az utasításokat. Melissza láthatta ezeket a változásokat, fokozni akarta az érzéseimet.
- Jó érzés az, amikor megcsókol, a nyelve vadul szádba furakszik, te pedig tétlen vagy, mert bele vagy esve. Szerelmes vagy belé... Kívánod, akarod! Kívánod a teste minden porcikáját, a hasát...ugye...? Amit a konyhába odaadóan nyalogattál és csókoltál... amihez odabújtál, amire rádőltél, ha bántott a világ! És hallgattad szíve dobogását! Most is azt tennéd! - suttogta Melissza.

Mélyet sóhajtottam, szinte már nyögtem. Kirázott a hideg, ettől a sok vegyes érzéstől. Robi járt a fejemben. Az egész valója, nem csak a teste, hanem az egyénisége, ahogy beszél, ahogy viselkedik.
Melissza végig húzta hátamon az ujját, lágyan, határozottan. Szinte ezt sem tudtam érzékelni, mert a gondolataim annyira lekötöttek.
- Kívánod Robi testét... még egy szerelmes együttlétet akarsz vele, még egy utolsót és egy újabb utolsót! Magadban akarod tudni, úgy, hogy senki másé se lehessen. Mert megőrjít, amikor más ránéz, kikaparnád a szemem, mert az én barátom.
Fején találta a szöget, kikaparnám a szemét, elföldelném, agyon ütném, akármilyen sorrendben jöhetne ugyanez.

Sikítani akartam, kiüvölteni a világba a fájdalmam! Hogy tudják az emberek, hogy létezik ilyen fájdalom! De senki sem tudott volna segíteni, nincs az az ember, aki ettől az embertelen szenvedéstől meg tudna menteni, leszámítva, Robit. Az én szőke hercegemet, akinek én vagyok a hercegnője... Nem szőke hercegnő, hanem "csak" vörös, de a szíve hercegnője, akár fekete vagy barna frizurával, ez utóbbi teljesen lényegtelen.
- Fel kéne hívni Robit, hogy jöjjön át, mert nagyon rá vagy izgulva, megismételhetnétek mindent, még azt is, amit akkor tettetek. Hogy honnan tudom? - kérdezte Melissza.
Én bágyadt, kérdő tekintettel néztem rá, de a kérdésemet el is mondta.
- Nos, amikor ti elaludtatok, egymáshoz bújtatok és álmaitokban is folytattátok, amit elkezdtetek. Olykor csókot nyomtatok egymás arcára, simogattátok egymást, gyengéden ölelgettétek a másikat, de soha egy pillanatra nem engedtétek egymást szabadulni. Egy pillanatra nem bontakoztatok ki az ölelésetekből. Robi gyakran simította végig a combodat, amire álmodban is egy halk nyöszörgéssel válaszoltál és Robi is hasonlóképpen reagált arra, amikor te a hasát kényeztetted. Ne akarj hülyének nézni, most is látom rajtad, hogy nem felejtetted el, kívánod őt! Szerelmes vagy belé, magadban akarod érezni, egy akarsz vele lenni. Szeretkeznél vele. Hívjuk át?
Ennyire kívánod őt?

A földre rogytam, teljesen elgyengültem, csak halkan szuszogtam. Szemeimből könny folyt. Melissza leült mellém, megmarkolta melleimet, én elutasítóan ellöktem.
- Élvezd! Úgy élvezd, mintha a szőke herceged tenné! Őt sose lökted el! Neki hagytad magad, ő kinyalhatott...
Törökülésben ültem a földön, összehúzódva.
- Ne ülj a hideg földön, talán, ha terhes vagy Robitól, vagyis a te szőke hercegedtől... legalább ne a szemem előtt vetélj el!

Sírni kezdtem. Eszembe jutott, hogy nekünk Robival már lett volna egy kisbabánk, de sajnos, elvetéltem. Mai napig fájó pontom ez, hiszen olyan embertől született volna gyermekem, akit tiszta szívből szeretek, akivel el tudom képzelni az életem hátralévő részét. Sajnos, rosszul alakultak a dolgok, szerettem volna, ha máshogy fordul a kocka.
Melissza felhúzott a hideg padlóról, aztán magához szorított, megcsókolt, elhúzódtam tőle, nem kívántam Melisszát. Éreztem, hogy kezdek rosszul lenni. Egyre inkább gyengültem el, szédültem, forgott a világ.
- Szé...szédül...ök... - nyöszögtem.
Melissza megfogott és az egyik kanapéhoz kísért. Ahogy a kanapéra feküdtem, teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerültem.
- Tudna rajtad Robi segíteni... így... egy csókkal... - és azzal Melissza megcsókolt.
Minden erőmet összeszedve próbáltam őt eltaszítani. Erre ironikus hangvételben szólalt meg Melissza.
- Hmmm... finom a csókod... talán ezt szereti Robi. Meg majd a közös gyereketeket fogja. Nem hiszem, hogy miattam lettél így rosszul.
- Pedig határozottan emlékszem, hogy a hányinger miatt van. - feleltem nyeglén.
Melissza kíváncsian szemlélte a hasam, gyilkos tekintettel, valahogy előtört belőlem, a védelmező ösztön, és a kezem a hasamra tettem. Megcsörrent a telefonom, hallottam, hogy Robi csengőhangja cseng. Erőre kaptam és a telefonért nyúltam. Felvettem.
- Szia Picilány...
- Szőke.... - nyöszörögtem. - Robi...
Azzal lassan elsötétült a világ, hiába küzdöttem ellene.