A mámoros óràk hurjai

Délután volt, vezettem, sütött a nap. Élveztem a szabadságot, ez az érzés leírhatatlan élményt nyújt az énemnek: kötetlenség, függetlenség, az érzések átélése saját tempómban, adrenalinozás, gondolataim érvényesítése, álmodozások ami nem rontja meg az életem és a.... szenvedés. Igen, a szenvedés nem a szenvedély, a szenvedés ami ugyanúgy hozzá tartozik az ember életéhez és megmutatja a boldogság felé vezető utat, hogy aztán megint a boldogtalanság érzésében legyünk. Ez az állandó körforgás mint ahogy minden ember él és benne van és ami szép még ebben, hogy nincs egy megegyező körforgás. Maximum egy irányban haladó ami állandó hurkokat képez, képezünk magunknak és ezeket kell állandóan kiegyenlíteni.
Na, most egy ilyen hurok történetét írom le. Hívtam fiatal, vörös lányt, hangja üde, energikus, szépen csilingelő, mint egy csengő amely egy francia zongora daljátszásánál automatikusan megszólal. Egyből indexeltem és szobroztam a szabadságnak, siettem hozzá. Megláttam a tekintette magával ragadó kisugárzását.
A hangja smafu volt ahhoz képest. Azonnal az irányítása alá kerültem, ami a legszebb ebben, hogy a belső szív dobogásának ütemére kerültem meztelenül az ágyára. Megfordított, arccal az ágynak, érintésére a sorompóm azonnal az egekkel nézett farkasszemet. Csak a kezeit használta, a szenvedés órája elkezdődött és mennyire jó volt, leírhatatlan, de megpróbálom. A kezei bársonyosan érintették bőrömet, nem is érdekelt,  hogy a péniszem kardozott az ággyal, a testem hevülésnek indult, az agyam azonnal akarta. Mikor pedig tiszta, meztelen  testével dörzsölődött meztelen izmos lábamhoz, formás fenekemhez, hátamhoz, a szenvedés, a mámor hullámaiba csapott át. Az óra halk ketyegése is megszűnt, lehet, hogy azért mert ez a fel-le dörzsölést erősítette, nem tudom, mert én meghaltam, a kezei a sorompómon és felébredtem de az óra hangját nem hallottam többet. Az ajka nehézkesen érintkezett istenségemhez amely továbbra is egekkel játszott. Érdekes módon kezei az angyalok finom szárnyröptetésével vetekedett és még így is, mind a ketten többet akartunk. Hirtelen kiment a szobából, visszajött, már más ritmusban zenéltünk: ajkai ajkaimhoz-kezei istenségemhez-kezeim istenségéhez értek dörzsöléssel. Elérkeztünk a boldogság kapujába, de már nem a szobában voltunk, a mennyországban.
Aznap éjszaka otthonomban (két hangos órám is van) csak a csend mámoros, halk csengését továbbította szívemnek fülem.