Virág lennék. . .

Szomjam oltanám, nektárra vágyom,
édes csókokra a számon, mert
virágkehelyként, tűzpiros szirmokkal
hívogatnálak Téged, kinek méz a vágya,
kinek én lennék szomjoltó virága,
szélben a derekam hajladozna,
lágy szellő járna, a Te neved suttogva,
patak pajkos, nevető csobogása kísérne,
csilingelne-bongana az erdő zenéje,
puha párnánk friss illatú széna lenne,
- hajam színével vetekedne - kis bárányfelhők
úsznának az égen, gyönyörködve látnám magam,
a szemed tükrében, kezeim eltévednének,
szikrázna benned a vágy, én érezném a bőröd illatát,
engedném a vállamról, finom ujjaknak kötőjét
oldani ruhának , helyet engedve ezernyi, puha
csókot adó szádnak, hogy induljon vándorolni
gömbölyű íveken, meg-megállni lélegzetállító helyeken,
ölelni olthatatlan szerelemmel, ha átkarolsz,
a világgal ér fel, csókjaiddal élek,
szomjam oltani kérek - emlékszel? - altatónak szánt,
esti meséket, ezeregy éjszakán ébren is álmodva,
hozzádbújni, s elaludni a melledre borulva.

Virág lennék én érted, s csak remélem,
hogy megérted,
mert Veled már nem beszélhetek,
hiszen fájó szívvel, de
Elengedtelek.