Verses mese – Roland és Petrezselyem

Tudjátok miről szól a Roland ének?
Arról hogy: „Roland én félek!”
„Ne félj kicsi Petrezselyem, (asszem így hívták)
majd én megvédelek téged.
A kardomat bőszen előveszem
Hasítok kettőt, ó igen,
Majd egyszerűen a hüvelybe dugom…”
„Elájulok tőled.” „Háh, tudom.”

Mert karja, mint a ménkű, szeme bozótban a vad
Füle kicsit kajla, arcbőre sápatag
De harcos a frankok közt nála nincs különb
Petrezselyem pedig szereti őt.

Hogyan kezdődött-e történet?
Úgy, hogy: „Harcolok, amíg csak élek!”
„Jé ez beszél, de nincs még hét éves,
Adjuk hát be papnak, ha ilyen értelmes!”
„Nem úgy ém asszony” dörögte az ura
„Katonalovag banditarabló” ez így kicsit fura
De bárhogy is, végül a család feje beszél
S Roland apródnak áll, harcol, amíg él.

Mert szépség-kék szemeit jóanyától kapta
Szeszgőzös vérét meg az apja hagyta rajta
De harcos a frankok közt nála nincs különb
Petrezselyem pedig szereti őt.

Milyen volt az apród élet?
Elmondani is félek.
„Így?” Roland szegény nádszál gyenge
„ÍGY!” Nem ölne már, harmat lelke
„Aucs…” De mert fájdalmas a szigor
„Háh!” Hősünk figyel, s gyorsan tanul.
„Árrgh, te pokolfajzat…” Hamar legjobb lesz mind között.
„…ezért még elkaplak!” Épp mire megjön a török.

Mert fürge, mint a menyét, követni se lehet
Csak épp tetteinél nem lesz értelmetlenebb
De harcos a frankok közt nála nincs különb
Petrezselyem pedig szereti őt.

Az első török támadáskor
Arabok jöttek és máshol.
Kardjának emígy nem akadván dolga
Roland maga után a városba vonszolta.
„Milyen szép vagy legény.” mondták az asszonyok
„Persze, ha egész nap csak tehenet láttatok…”
Bizony, a katonák közt felnevelkedve
Hősünknek bántóan cserzett lett a nyelve.

Mert pengéje szikrázik szerte napsütésbe
Csak néha azt kívánják; a száját kötnék be
De harcos a frankok közt nála nincs különb
Petrezselyem pedig szereti őt.

Ténfergett a rút piacon, zöldségek közt kotorászott,
S megdermedve pillantott fel: valaki a kezére vágott.
„Ne fogdosd a zellert a piszkos mancsoddal!”
És vedd le rólam is, nem hallod? Azonnal!”
Nézték egymást, majd a fiú, karjában a lánnyal
Mert már vagy tízen ütötték a hátát lapáttal
Kivágtatott az erdőig, ott a lány a fülébe harapott
A fájdalomtól elvágódtak, s a fiú bemutatkozhatott.

Mert sosem várt tanácsra, ha cselekedni vágyott
Büdös volt és koszos, s mint egy gyerek, vásott
De harcos a frankok közt nála nincs különb
Petrezselyem pedig szereti őt.

„Szóval te harcos vagy?” kérdezte szipogva.
Miután Roland a kardját az orra alá nyomta.
„Igen, az vagyok. Te pedig szép leány,
Légy a feleségem s amíg élsz csodálj!
Mert harcos a frankok közt nálam nincs különb…”
„De hát én nem is szeretlek téged.”
„Ezzel most megtörted a rímet.”
„A mit?” Elég, ha én tudom, mindegy.

Mert ösztöne éles, s a dolgok mélyére lát
Kár hogy ennek semmi haszna sincs odaát.
De harcos a frankok közt nála nincs különb
A nők pedig néha letagadják az érzéseiket.

A büszke ifjú lovag, a kosártól megsértve
Felemelte a lányt; az rúgta, ahol érte
S végül a haragvók kifulladtukban
Egymáson terülve szuszogtak, azonban
A távolból paták vad dobogása
Visszaszítta a vért Rolandunk agyába.
„Te, egy csapat bandita lerohanja a falud.”
„Mentsd meg őket, tuskó, és a tiéd vagyok!”

Nem félt bajjal, vésszel soha szembenézni,
Csak érdemes volt neki valamit ígérni.
De harcos a frankok közt nála nincs különb
Petrezselyem pedig szereti őt.

Tűzzel és vassal jött a banditasereg
Roland egy kardjával ugyan merre megy,
De mert párja bajívásban sehol nem akadt
Bőgve felkoncolta mind a vadakat és
Sikoltva menekült az összes falunép
Mert csépelte dühében, akit csak épp elért
S mire végre a horizonton alábukott a nap
A lány szülőfalujában egy ép gerenda nem maradt.

Mert százak énekeltek az ő bősz erejéről
Hogy lába nyomához egy csapat vadkan ér föl
De harcos a frankok közt nála nincs különb
Petrezselyem pedig szereti őt.

„Elűztem a gonoszt, kérem a jussomat.”
Állt Petrezselyem elé a győztes hős Roland
De az csak állt meredten s tátott szájjal nézte
Hogy a boldogulásukat miként törték félbe
Aztán lassan, keservesen elkámpicsorodott
Előbb csak pityergett, aztán már zokogott
S hét álló napig abba sem hagyta
Amaz meg a hétből hétig vigasztalta.

Mert rá bízvást számíthatott mind ki nincstelen
Bár még jobban járt volna, ha Roland nincs jelen
De harcos a frankok közt nála nincs különb
Petrezselyem pedig szereti őt.

„Hagyj engem békén.” morgott Petrezselyem.
„Akkor mondd ki, hogy szeretsz, s leszel a hitvesem!”
„De hát én…te leromboltad az otthonom.”
„Félsz, hogy elveszítesz, ezt én is jól tudom.
De kedves Petrezselyem, bíztatlak, hogy ne félj
Mert nálam nagyobb harcos a föld kerekén nem él.”
A megtört leányzó végül hát megadta magát
De azt kikötötte, hogy Roland sokat jár csatát.

Mert nő ellenállni néki a világon nem tudott
Kőből volt a feje, szó azon nem fogott
De harcos a frankok közt nála nincs különb
Petrezselyem pedig szereti őt.

Leleményes leány, ezt jól kifundálta
A fiút berendelték a frank armadába
Mert a rekedt arab sereg fölért a királyig
Annak meg bántották fülét az állandó imáik és
Egyszerre hatalmas regiment toborzott
Ahogy felvonultak még az ég is porzott
Roland pedig mérgesen hátán a kardjával
Ismét összenézett az öreg halállal.

Áh, már azzal is tett éppen eleget
Hogy a nyakamba vart ilyen versszerkezetet
Akkor is ha frankok közt nála nincs különb
Petrezselyem meg felőlem szeretheti őt.

Szóval kicsit rövidebbre fogva
Lebokszolt pár arabot, aztán aszonta
„Álljon ki velem a legjobb köztetek!
Mit bámultok így, mi van nem értitek?”
De az arabok többségében arabul beszéltek
S csak vagdosták a vitézt, ahová csak értek
Roland meg mindezt szívére vette s
A béna frank hadat győzelemre vitte.

Mert amíg ellent látott, nem tudott megállni
Sőt még utána is le kellett pányvázni
De harcos a frankok közt nála nincs különb
Petrezselyem pedig szereti őt.

Lett a nagy diadalra még nagyobb majális
Ittak a püspökök és ivott a király is
Csap részeg lett mind, egyet kivéve
De az se Roland volt, és ugyan miért ne
Hiszen…Ajjaj…”Az ott nem egy arab?”
„Melyik?” „Amelyik után az a sereg szalad.”
Az elázott vitézek, lám hátrányba kerültek
S ahányan csak voltak, az erdőbe iszkoltak.

Mert ő harcolt volna, míg van benne élet
Csakhogy másnap már, gúsbakötve ébredt
Ennek ellenére is, nála nincs különb
Petrezselyem pedig szereti őt.

„Te vagy az a gyaur, ki megöltél százat?”
„Igen és a nevem…” „Fogd be a pofádat!”
A fogságban Roland rájött két dologra
Az otthoninál bizony szebb az arab szoknya
Visszabeszélni meg, abszolút nem lehet,
Akkor se ha (Pszt…épp hozzád beszélnek.)
„Ütődött hitetlen, mit motyogsz magadban?”
„Upsz. Az előzőket hangosan kimondtam?”

Mert kevély bátorságán megtörtek a mórok
„Ennek nincs értelme.” (Utoljára szólok!
Még egy kimagyarázás a versemből,
És arab fűszer lesz Petrezselyemből.)

Ki tudja miért, hogyan, de másnap alkonyatra
Vérben forgó szemekkel, haragra robbanva
A vitéz hős Roland széttépte láncait
És puszta kézzel gyűrte le mórok százait
Azok meg féltükben rút nyilat ragadtak
Az ég is elkomorult úgy záporoztak
S a frank bajnok, ezer sebből fájva
„ÁÁÁÁ”. Üvöltött a dermedt éjszakába.

Tragikus küzdelmét ó dalok kapták szárnyra
Árva szerelméért „Ó!” miként ment halálba.
De harcos a frankok közt nála nincs különb
Petrezselyem pedig szereti őt.

Futott fáradtalan, erdőt, rétet hagyva
S mögötte loholt a szultán vad haragja
Mire hét nap után, végre hazaért
Ezer seb lázától, már tényleg alig élt.
Petrezselyem szegény, ahogy így meglátta
Becipelte zokogva, be a konyhába
„Miért pont a konyhába?” kötekszik a szemét
De Petrezselyem tudta, hogy csak félre beszélt.

S hét nap-hét éjjel, kínok közt lebegett
„Szigorú diétán csak petrezselymet evett.”
De harcos a frankok…(ábrándozz csak árva
Míg távol voltál a lány beleesett Wh…másba.)

Így Roland mikor már sebei gyógyulni kezdtek
Magához hívta őt és (úgyse kérdezed meg)
„Te, mondd, hűséges voltál, amíg én harcoltam.”
„Miféle kérdés ez? Ki másra gondoltam?”
„Mert én is rád gondoltam, és miattad szöktem meg
Miattad szereztem az ezersok sebeket, mert
Szeretlek, és akármit is ír az, inkább meghalok…”
„Hallgass már te bolond, hisz csak a tiéd vagyok.”

S ha szólt is volna még, az ajkára forrasztotta
„Mpff…mhfhhhfffp” ostobaságait Petrezselyem csókja.
S mesénk egyelőre így, boldog véget ért
De Roland, mint tudjuk harcolt, amíg élt,
És hogy miként boldogult a nagy szaracén vészben
Egyszer megéneklem egy második részben.
„Szót kérek.” Zárásképpen egy sorban a vitéz
Nem magyaráz sokat, elbúcsúzik és kész!
„Sokkal jobb vers is lehetett volna, ha nem végig a..."
Mondtam hogy 1 sor.