Téli kép

Téli világ, halott a táj, szinte fáj a hideg…
Sötét világ, magányba zár, ez a világ rideg!
Nyári gyerek Napot kíván, de nem leli a fényét,
Komor világ, zordon napok figurázzák igényét.

Fagyott minden, hideg szikla, mozdulatlan bábok…
Lassul idő…megáll a szív...kihűlnek az álmok!
Kába menet, fázós élet, elzsibbadt világok…
Kopasz erdők, csúszós latyak, elfagyott világok…

Alvó nyüzsgés, rejlő mozgás, bágyadt társaságok,
Vánszorog csak az óra is…ólmos imádságok…
Bilincs a szón, le is esik, nagyot koppan: fagyott!
Hol a tavasz? Zordon idő megint hoppon hagyott!

De csitt! Egy csepp…olvad a kép, megmozdul a vászon.
Virágos fa, Égig is ér, bízvást meg is mászom.
Felhők felett oly szép az ég, magam fennen hagyom…
Nagy vigasság megleletik, visszatért a Napom.

Áldott a fény, áldott meleg, vastag vigadalom…
Hegedűszó, bús furulya játszza az én dalom.
Fenti világ, örök a nyár, megleltem hát lakom,
De felriadok…hideg az éj, becsukom hát ablakom…

Álom volt hát? Víg kis kacaj, a méla-komor tájon?
Vágyakozván eltűnődöm e megálmodott bájon…
Ám lehet itt tél, zordon hideg, az örök nyár már enyém,
Csak hinni kell és menni tovább, amég él a remény…