Szerelem

Te kacér, Istenharagja!
Te imádott tünemény, Te!
Gyűlöllek, te reménnyel édesgető,
Te selymes méreggel pusztító gyilkos!
Úgy adod számba a zord halált,
Mint az édes ambróziát.
Mert zord halál az amit kínálsz,
Nem édes öröm.
Hosszú jeges ujjaid,
Meleg selyembe burkolva
Futják körbe az ártatlan nyakat,
A szerelmes lelket,
És mikor a legnagyobb az öröm,
Mindent porrá rombolnak!
De nem kaparintasz meg többé!
Nem hagyom!
Erősebb vagyok nálad.
Tudom, mert hiszek!
Hiszek még egy drága, tiszta,
Ártatlan és hűséges szívben,
Melyet nem te szabadítasz rám.
Ha őt elnyerem, bosszúm elér,
Meglásd!