Szárnyszegetten

Fegyverszünetet tartok önmagammal,
s ebbe a nyugalmi térbe beleolvadok,
a földön járok mint szárnyaszegett angyal,
hadd eszméljenek a másik angyalok.

Meguntam önmagam túlszárnyalását,
s barátkozok ezzel a posványos, földi léttel,
s megtagadom a lelkem égi mását,
mert a föld csak szám alapú tétel.

Grammok, méterek, fajsúly és mi egyéb,
(jaj és a pénz, azt ne felejtsem ki).
A többi már megszokott semmiség:
lélekegyengető förtelmes valami.

Ivászat, könnyű nők, csalárdság, átverések,
tolvajlás vagy éppen az ösztönök,
melyek néhanapján lelket gyilkolni készek,
hogy táguljanak a lélek-tér közök.

Emberek. kiket minden alakban szerettem,
jó mestereim voltatok a téren,
hol leszidva ítélkeztetek felettem.
Nem számít már nekem a szemérem!

Megyek tovább ezen a bűzös, bűnös úton,
hisz megélni már másképp nem tudok,
csak ha azt az ócska énem, túrom,
amelybe majd később fulladok.

S ha az ítélőszék előtt a térdkalácsom,
megül majd egykor odafenn,
és a pondrók szétrágják földi másom:
Isten szava se kell nekem.

És akkor megkérdem, mivé tettetek,
ti földön élő átkozott állatok,
akik nekem szárnyat s szót szegtetek:
hóhérként járok majd nálatok!

S szárnyaszegett lelkemből a kasza,
úgy suhog majd testeteken át,
ahogy bennem suhogott Isten szava,
mikor osztotta a replikát.