Sötét szemed…
Ragyog sötét szemed,
Lehanyatló Napom!
A szád,...
Meglepett mosolyra villan.
Láttodon elönt a fényes derű.
Ismerős hangod vidít.
Megpihen pillantásod arcomon.
Bár feszít a vágy, sok emlék,
Nem bánom, ha csak
Élcelő, nyugodt, távolságtartás marad.
Igaz, jó volna megsimítani hajad…
Arcodon visszatükröződik
A gondolat, és ébred bennünk
Szárnyait bontogatva a pimaszság.
Vele kel birokra kín, vígasság.
Engedek nekik. Mert olyan jó,
Izgalmas, tüzes, szemtelen.
Csupasz testünk fölhevülve
Megbirkózik, majd ölelve
Megpihen a gyér gyepen.
Szedegetjük, szórogatjuk,
Keressük, míg el nem tűnnek
Kis morzsái a fű között
Régi, tiszta szerelmünknek
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2004-03-16 00:00:00
|
Szerelmes
A szerelem olyan minta szél.
Nem tudni milyen erős lesz,meddig fog tartani,és ha elmúlt,mikor jön legközelebb...
Nem tudni milyen erős lesz,meddig fog tartani,és ha elmúlt,mikor jön legközelebb...
Nézem az arcod,
Az őszinte szót keresem.
Küzdök a megvetés ellen,
Egy kicsit még maradj velem?
Az őszinte szót keresem.
Küzdök a megvetés ellen,
Egy kicsit még maradj velem?
Hozzászólások
Úgy gondolom, kicsit elkapkodtad; mielőtt elővezetted a nagyközönség elé, nem ártott volna a versnek némi érlelgetés.