Puszta

Ártatlan fénybe hull a lét a puszta létének pária magányában feloldva.A új reggelt kegyetlen kasztba forrasztja a létezés szintelen cserepeinek megtört flittere
Magányosan ülök s nézek ki csupasz agyam hántolatlan rizspor borította csatornái közt s várom a megerőszakolt délibábot hogy elsírja bánatát a cseppekben szétoszló hajnali ködnek.A tegnap jövöje a ma unalmában lassan sodródó faág amint ezt megértem elgondolkodom:-Miért nem lettem karosszéria lakatos inkább egy másik galaktikában?

A Lény vajúdott .Csodálkozott hiszen végtelen létében amiben a maga sem tudta van-e minden tudásának korláta ,megmozdúlt valami.Hogy legyen kezdete az újnak gyorsan Időt alkotott s hozzá vad színeket ,dimenziókat hogy ne érezze magát elveszetnek a Jövevény ha létrejön.Hagyta, azt is hogy léte legmélyén fájdalmat érezzen,hiszen ez merőben új érzés volt számára s bár fájt. így értékesebb lesz gondolta.Helyesnek látta ezt az érzést.Mindig is voltak érzései.Az Örökkévalóságban voltak új pillanatok amikor kitalált valami újat, hogy még jobban érezze magát.A fájdalom pulzált ez volt rá a legjobb szó hiszen az általa alkotott égi csodák is hasonlóan viselkedtek,lüktettek erősödtek s néha kihunytak.Éltek.Ha egyik el-el is pusztúlt ,összecsomagolta ,kissé szomorkodott rajta de kisvártatva újat alkotott és az alkotás gyönyöre feledtette vele a fekete halott anyag felett érzett szánalmát hiszen ilyenkor egy része lett semmivé,hogy újra valamivé váljon egy másik formában.
A Jövevény más volt.A Lény lényegének nagy részét birtokolva felruházva az alkotás és rombolás titkával s a legnagyobb ajándékkal amit a Lény szeretetéből átadni tudott, a szabad akarat képességével.
Hirtelen csak ott volt és ahogy kinyitotta a szemét- ha a lelkén nyitott ajtót szemnek lehet nevezni- a Lény mintha magát látta volna "kicsiben" bár a Jövevény is végtelen volt ,s szavakkal leirhatatlan.
Jól megvoltak.Együtt szaladgáltak a csillagok közt s a Lény büszkén mutogatta eddigi atomi és meta gigantikus szintű létezésének büszke mérföldköveit.
Talán egy kurta perc telt el vagy egy millárd- ezt igazán egyikük sem tartotta számon,hiszen az Idő csak játék volt mindkettőjüknek-a Jövevény megkérdezte a Lényt:
Nem bánnád ha én is létrehoznék Valakit aki számomra örömöt okozna?
A Lény örült de valahol furcsálta is,hogy a Jövevénynek ez a gondolata támadt.Miért nem elég a harmónia és a szeretet tökéletes vibrálása ?Minden esetre a szabad akarat diadalának fogta fel a kérdést.
A jövevény gondolkodni kezdett és kiötlötte hogy valami vidám dolgot hoz létre és azonnal meg is tette.Lehetne mondani sietett, mert izgalommal töltötte el a terv.Hogy jobban megkülömböztethesse magától s egyedivé tegye azt találta ki hogy érzéki legyen s létének alapja inkább az anyaghoz kösse mint a szellemi dimenzióhoz s nem tudva miért :Lánynak nevezte el.S már kész is volt ,bár a Lény intette a meggondolatlan alkotástól most roppant büszkének érezte magát.
A Lány kinyitotta a szemét s végigmérte magát.Hosszú ébenfakete haját meglebbentette a napszél.Mezitelen volt de láthatóan ez nem zavarta , sőt tökéletes alabástrom testének szépségét halkan csillagporba meritgetve kacagott.Köszönt, mert igy tartotta illendőnek.A Lénynek is tetszett a Lány.Mulatságosnak és szépnek találta bár kissé bosszantotta,hogy miért nem Neki jutott eszébe Lányt alkotni.Valahogy ,ahogy jobban belegondolt valami furcsa érzés futott át rajta, amit azért furcsált mert ezeket az érzéseket nem Ö akarta magában létrehozni hanem a Lány létezése váltotta ki öket.A Lány sokat játszott a Jövevénnyel és bár mindig odafutottak egy-két évmillió vagy (másodperc) után a Lényhez ,Ö egyre nehezebben viselte el hogy a Jövevény a saját teremtményével van elfoglalva.
Hibát vett észre magában.Pár csillagot elfelejtett újrateremteni afeletti gondolkodása miatt ,hogy mit csinál rosszúl.De nem tudott mindentudása ködén át megoldást találni.Magányt érzett mert Ök egyre kevesebbet beszélgettek vele.
Ez az érzés és egy másik a mit féltékenységnek nevezett el, teljesen elvonták a figyelmét eddigi tevékenységeiről.A Tejutak televoltak csillagporral s halott anyaggal deamikor a Jövevényt kérte meg hogy segitsen neki,s játszon vele valamit,Ö a szabad akaratra hivatkozva kitért a kérés elől.A Lány az elején még nem szólt bele ezekbe a beszélgetésekbe.De egyszer azt mondta:Kedves Lény, nem érted miért nem érted meg mi a Jövevénnyel összetartozunk.Te jobban tennéd, ha magaddal törödnél és minket békénhagynál vagy talán azt gondolod a játékszereid vagyunk?
A Lény ezt nehezzen viselte.Fáradtnak érezte magát. Egy távoli galaxisban aludt is pár milliárd évet ez után a cseppet sem vidámnak nevezhető eszmefuttatás után.
Mikor felébredt,nagyon rosszúl érezte magat.Arra a megállapitásra jutott,hogy mióta a Lány létezik azóta nem találja a helyét a helyén.S minden egy kicsit elvesztette az ízét és az új érzései sem tették boldoggá.Minden részecske össze-vissza rezeg és a kozmikus harmónia is leginkább egy szemétdombhoz kezdett hasonlítani.
Mivel tökéletes volt a legegyszerübb megoldást választotta:Fújt egyet és a Lányt megemésztette a Lény izzó galaxisokat is elsöpörni tudó lehellete.Részecskéi feloldódtak a mindenütt jelenlevö semmiben és ö maga is semmivé lett.
A Lény boldog volt de a Jövevény már nem akart szólni hozzá.Megbántott volt és siratta a Teremtményét.A Lényt zsarnoknak,gonosznak álnoknak nevezte és sirni kezdett.Bár könnycseppjeiböl naprendszerek lettek amik bágyadtan hunyorogtak, vigasztalhatatlan volt.A Lány már semmivé lett s ebböl a semmiből már a Jövevény sem tudta összerakni a Lány törékeny testét s lényegét.
Nem tudta megbocsájtani a Lénynek amit tett árulásnak érezte.S leült egy kietlen bolygónak támasztva a hátát és soha többet nem szóltak egymáshoz.....

Tiszta Ferlinghettik vagytok :smile: