Nem hiába

Tudom nem hiába volt
Mind e szenvedés
Nem volt hasztalan
A sok keresés

Nem hiába hittem lelkem
Sokáig halottnak
S hazudtam félőn
Titokban magamnak.

S miért nem tartottam
A szavakat hazugnak?
Mert boldogságra vágy a szív
Ha láncai nem lazulnak.

Vártam az igazat
A szenvedést, a kínt
Felváltó, ragyogó
Vakító fényt.

S tudtam egyszer
Eljön a nap
Mikor súlyos bilincseim
Végleg lehullanak.

Mikor nem figyelek többé
Az ártó szavakra
S nem teszem szívem
Többet hamis alakra.

Nem gondolok újra
A bús napokra
Nem kuporgok szobámban
Sötétben dadogva.

Nem érzem többet
A remegést, a félszt
A minden percet kísértő
Átkos rettegést.

Nem képzelem magam
Féltett árvának
Kit senki se szeret, de ha meghal
Sírjához sokan járnának.

Nem álmodom magam
Könnyed felhőnek
Ki észak felé vonul
Szárnyán egy szellőnek.

Nem vágyom már
A csendes széthullásra
A nyugodt, békés
Tompa ragyogásra.

Szememben könnyeknek
Nincs több maradása
S rájöttem sírom
A bosszús harag ássa.