Lefutottam a Duna partjára,
Leültem egy fa tövében nyugvó sziklára.
Mint előttem megannyian,
A naplementére emeltem tekintetem.
Te jutottál eszembe, édes szerelmem.
A lemenő nap izzó, sárga, aranysugarai,
Szívembe vésték Magasztos neved,
Mellé pedig azét, aki téged őszintén, igazán,
Szívéből szeret!
Neked írtam versemet, kinek szól, mert megérdemled.
Éltessen az Úr tiszta szeretete!
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-06-20
|
Horror
László a párja mögé ment. Megemelte Kata hajlékony testét, és ráhúzta a formás fenekét a merev...
2025-06-19
|
Történetek
Ez az én nudista sztorim, és nagyon nem bántam meg.
2025-06-17
|
Novella
Megírták: az emberiség ki fog pusztulni...<br />
Bár a helyesírásellenőrzőm nulla hibát jelzett,...
2025-06-13
|
Horror
A fiúk merevedése és a lányok nedvesedése jelezte, hogy a kezdeti sokk ellenére nincs ellenükre...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-10 00:00:00
|
Versek
Azt hiszem, hogy szeretlek
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
Beküldte: Anonymous ,
2002-02-20 00:00:00
|
Versek
Egy nap sem múlik el, hogy rád ne gondolnék,
Egy...
Egy...
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a versről?