Lefutottam a Duna partjára,
Leültem egy fa tövében nyugvó sziklára.
Mint előttem megannyian,
A naplementére emeltem tekintetem.
Te jutottál eszembe, édes szerelmem.
A lemenő nap izzó, sárga, aranysugarai,
Szívembe vésték Magasztos neved,
Mellé pedig azét, aki téged őszintén, igazán,
Szívéből szeret!
Neked írtam versemet, kinek szól, mert megérdemled.
Éltessen az Úr tiszta szeretete!
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-02-10
|
Merengő
Gini, a vörös, rövid hajú matektanárnő becsukta az osztálykönyvet, majd kinyitotta az ablakot....
2026-02-08
|
Novella
Régi betyárok ról mende mondák alapján iródot a nevek meg változtásával.
2026-01-20
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2001-09-16 00:00:00
|
Versek
Benyitottam a hálóba és a következő kép tárult elém: feleségem hanyatt fekszik, lábait szétrakja és a szomszéd Zsuzsa feleségem lábai között van négykézláb és nyalja feleségem pináját. Zsuzsa...
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-12 00:00:00
|
Versek
A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a versről?