Minek éljek?

Minek éljek, ha te nem vagy velem?
Mit ér az életem, ha te nem vagy mellettem?
Miért tetted ezt velem?
Miért pecsételted meg az életem?
Miért nem hagytál menni,
mikor még tudtam volna nélküled élni?
Miért rúgtál oly sokszor belém?
Miért nem volt neked soha elég?
Miért hazudtál, mikor bíztam benned?
Miért láncoltál ÖRÖKRE magadhoz engem?
Mikor először eldobtál magadtól, még tudtam új életet kezdeni.
Akkor, még eltudtalak téged feledni.
De aztán, újra beléptél az életembe,
és én megint a te csapdádba estem bele.
Akartam benned bízni,
a kedves szavaidnak újra hinni!
De ez volt a baj, mert megint hibáztam,
és újra én voltam az, ki megbocsátottam.
Aztán elmúlt. Megint. Talán örökre. Végleg.
De hiába hagytál el, és hiába lett vége,
azóta is téged akarlak,
téged látlak, téged várlak!
tudom, hogy már semmi sem lesz olyan, mint a legelején!
Tudom, hogyha csak én akarom, az kevés!
Én csak azt kérem tőled, tőled ott fennt,
engedd meg, hogy egyszer még újra boldog legyek!