Menj csak...

Én elengedlek, menj, ha menned kell,
úgysem szeretsz már, hát kár lenne
értünk együtt. Csak könnyes szemekkel
kutatnám, ami már rég nincs benne
egyetlen pillantásodban sem,
vagy remegő-reszkető kezekkel
várnám, hogy megsímíts,
mikor nem kívánod az érintésem,
és tűrném, hogy némán csitíts,
hogy ne sírjak, ne fájjon, ne kérjem
az érzést, mi belőled már kiveszett,
s én csak várnám, hogy egyszer visszatérjen
az a régi láz, az az eszeveszett
szerelem, amit te sosem éreztél,
csak én hittem, hogy létezett.
Így kár lenne értünk együtt,
nem látnál, csak könnyes szemeket,
s ha úgysem szeretsz már,
hát induljunk, mostmár menjünk.