Léptek a csendben

Egy téli utazás
Egy váratlan találkozás
Sorsot sorssal kapcsolt a kéz
Már enyém is az út, bármerre mész.

Ott ültél mellettem,
Egy hideg váróteremben
Nem néztem rád, hisz féltem
A Őt is csak titokban kértem.

Más volt akkor az egész
Nem gondolta senki sem,
Hogy elrepül néhány hó
S kezed felé nyújtom kezem.

Sok vihar kínozta már
De újra s újra feléledt
Sokszor gyógyult be
A seb, mit ezerszer feltépett.

S most már fájna a szív,
Ha elválna utunk,
Bár senki sem tudja,
A mából hová jutunk.

Most súlyos köd ül a szívemen
Éji sötét szállt lelkemre,
Keresek egy csillagot az égen,
De nem találom semerre.

Lépteket hallok a csendben
S újra éled bennem a remény
Talán mégis Te jössz,
Te jössz a sötétben felém.

De lassan elhalkul a nesz,
S csalódottan nem hiszem,
Hogy tétován váró szívemnek
Egy más szív üzen.

De minden lélegzetvétellel
Hozzád közelebb jutok el !
Minden együtt töltött perccel
Jobban, jobban tetszel.

Mint mezőn nyíló virág
Mit meleg napfény ért,
S nem válna meg tőle semmiért.

Nélküled nincs semmi már
Csak a vágy, mi éget és űz,
Csak emléke a szépnek
Mi perzsel mint a tűz.

Egy fénykép a polcomon,
Mit felkavarva csak nézek.
Szemed rám mosolyog,
Bár életre kelthetném a képet.