Árnyjáték futkos a falon,
Vergődik és szenved nagyon.
Hatalmas poros szárny susog,
Lámpáshoz ütődve kopog.
Mint a drog, kell a fény neki,
Órákon át isteníti.
Néha megpihen a burán,
Csöndet hagyva maga után.
Aztán megint újrakezdi,
A fényforrást jobban veri.
Közelebb vágyik a lánghoz,
Közelebb imádottjához.
Talál a burán egy nyílást,
Bevergődik azon bízvást.
Köröz belül, repdes vakon,
Árnyéka megnő a falon.
Nem érzi a nagy hőséget,
De a tűz egyre csak éget.
Szürke lepke poros szárnya
Hamuként hullik a lángba.