Ki vagyok?

Egy arcba
Egy testbe zárva
Egy jó szóra
Vagy tán csodára várva
Létező senki.

Ki dacára annak,
Hogy gyakran veszít,
Hogy teste gyönge,
Hogy tán éppen ezért
Sem szavakba öntve,
Sem máshogy se jó szót,
Se csodát nem látott
Megöleli néha a világot.

Ki durva, mint egy kocsis,
Gyakran cinikus is,
Merev és jéghideg,
És sosem értitek,
És boldogtalan,
Mert sok gondja van,
Mert magányos,
Mint a homokszemek,
Kiket soha
Senki nem szeret,
Kiket nemcsak nem ismertek,
Megszámolni se nagyon mertek,
Hisz csak gyűlnének a miértek, mertek....

Ki sosem nevet
És az éveket
Lassan arcába rejti...

Így senki sem sejti
Mennyit élt,
S mennyi van még hátra...

És kezét kulcsolja imára,
Akkor is, ha mindenki
Azt mondja: hiába.