Keyron

Hazug szavaid mérget fecskedeznek a szívbe
melyet nem voltál rest véresre korbácsolni....
A gyöngy sorok, a gyémánként csillanó ígéretek, a hűtlen
pillanatok.
Nincs hit, melyet újra tudnál ébreszteni.
Átok kísérjen utadon amerre mész, a fák hajadat cibálják, a
kósza szél örökké suttogja neked "Nem felejt, az elme,
melybe egykor befészkelted magad álnokul"
Hitet ültettél egy termékeny talajba, de azon csak a
hazugság hamis virága nyílt, melyet csak én láttam szépnek,
te jól tudtad, hogy ha csak hozzá érek, kezeim között fakó
porrá bomik majd.
Hogy lehettem olyan balga hogy szépnek láttam a
terméketlen földemet, és hittem, hogy nekem virágzik majd
tavasszal a fa?
Hogyan lehettem olyan balga, hogy a múló idő egyetlen
homokszemét is neked ajándékoztam várva egy soha meg sem
született ölelésre, egy elsorvadt, reszketve adott csókra?
Sosem szerettél.....SOHA!