Kábultan merengő...

Kábultan merengő emlékek forgolódó táncát nézem,
sejtelmes szépségük elillan, halkan hull a mélybe.
Lehunyom szemem, ha nem látom, talán nem éget,
az arcodon gördülő fájdalomgyöngy vakító, sós fénye.

Hangosan zajong körülöttem minden, talán még élek,
lassan fordul a gondolat és lassan elhagy amitől félek,
elhalkult a zsongó zsivaj, már csak a csend beszélget,
sóhajok ülnek magányom minden borús szegletében.

Eltűntek az emlékek, még tudom, de már nem értem,
az asztalon gyertya, körülötte vibráló, viaszos élet,
monoton lüketető belsőmbe egy halk hang téved,
egy apró füstös jajszó a lángtól, a homály felébredt.