Ima az Emberekért

Elfáradtam a sok szenvedéstől. Ez a törvény?
Hogy engem magával ragadjon, a sötét őrvény?
Melyet te szítottál ellenem, hogy kipróbáld a szolgád
De nem álltam ki a könyörtelen és végzetes próbád

A lelkemet a Sátán viszi magával mélyre
Mert elfordultam tőled rengeteg Éjről éjre
Mert nem beszélten veled mint az ki hisz
Ezért az ördög engem a tüzes szekerével elvisz

Oda, hol nincsenek bajtársak, s jó barátok
Csak gyilkos ösztönnel táplált kegyetlen vadászok
Hol nincsenek szentek, megváltás, és nincsenek családok
Csak kárhozat, vér, kegyetlen halálok, és csontszilánkok

Ide jutottam, mert nem mindig bíztam meg benned
Ugye a bőség asztaláról jólesik enned?
Miközben én is a pokol kínjait nyögöm nap, mint nap
Mint, a többi szenvedő ember, kik velem elkárhoztak

Légy hát irgalmas a többi emberhez mostantól
Látod velem, mit csinálnak? Most légy mindenható!
Ne engedd ide jutni az ártatlan tiszta lelkeket
Bánom bűneimet, neked felajánlom a lelkemet.

Ámen