Sivár és sötét vidék hol nem terem semmi,
Ékes földekkel volt megáldva, és még sincs már
Ki gondozná ezt az ármányt,
Mert ennek jövője sosincs.
Lelkek temetője ez már, ahol nincs virág
Tömérdek törmelék és hamu fedi földjét
Annak, kinek a semmiért
Hullott vér tiszta világán.
Mégis mi lehet, mi megél itt e világon?
Gyomhoz nem illik e táj már, virághoz főleg;
Akkor mi is az, ami ott
Fénylik szinte már előttem.
Kék fénye ragyog be minden pontot a földön,
Reménytelen, silány földön hol nem is lehet
Csakis a kő mely meg nem tör,
Mely eddig uralkodott el.
Új rózsa nyílott ki, különleges és tiszta.
Megtöri a rendet, vadul burjánzik végig
Ott, hol nem lehetne soha,
Mert talaja mindent taszít.
E rózsa mégis erős és csak nő magasabbra,
Nem állíthatja meg se kő, se por, se hamu.
E föld tele akadállyal
Egy virág által megújul.
Ez a virág lesz az új remény kék rózsája,
Melyet a föld elfogad talán bizalommal,
Hisz a virág szereti azt
minden szikrázó szirmával.