Folyosó

Kis kapu nyílik: lelked ajtaján,
Fejlődésed késik talán,
Egy folyosót látsz benne,
Melyen át kell menned,
De nem tudod mi vár rád.
Belépsz s fényesség fogad,
Minden kincset odad,
De mit tehetsz velük,
Semmit, nincs értékük,
Boldogságod lohad...
De bent vagy az ajtón,
Végre megtaláltad,
Ez a fontos: karón
lesz, ha hagytad,
Kiteljesedni magad...
Elindulsz a folyosódon,
Lidércek szökned eléd,
Visznek ajtóhoz, mi ódon,
S ha nem akarsz menni:
Kampót vágnak beléd,
Így nem tudsz mit tenni:
Első ajtón lelked belép.
Ősi múlt fogad, bűnökkel
Ez az min tűnődj el,
Mert a régi éned hibázik
S a gonoszban bízik,
de nem tehet róla,
hisz még csak ostoba,
nem fejlődött sehova:
ez volt régi önmaga...
Menekülnél, nem tudsz?
Csak kérned kell
S tova haladsz és jutsz,
Oda hol lelked lel
Mást mint itt volt a jel...
Újra a folyosódon vagy
Sok ajtód békét nem hagy,
Kínoznak: gyere be!
Parancsuk van eszedbe.
És akkor mikor tanácstalan leszel,
Mindent végleg feladnál,
Lelked kis kapuhoz áll,
S együtt vele belépel...
Öröm s boldogság fogad,
Minden szép és jó,
Bár érzed: lelked rohad,
De ez csak egy szó.
Úgy döntenél itt maradsz,
De az mi ott van, nem élet,
Ha nem menekülsz, bent ragadsz,
S kint élted nem éled.
Így megfordulsz s már állnál is tovább,
De az ajtó eltűnt: odább
látsz egy másikat, hasonlít
de nem ugyanaz,
próba-szerencse
S rajta benyithatsz,
Mert te vagy a vezér,
Ki ha bármihez ér,
Képes megváltani azt,
És ha ravaszt
talál akkor odaáll,
S pusztítja a gazt.
Te irányítasz, parancsolsz,
Mert ez a Te lelked,
Máséban nem pakolsz,
Még egy port arrébb se!
Ki lépsz az ajtón
S újra a folyosón
Találod magadat
De nézed mint egy másikat,
S lelked választ igazat:
Ezt akartam: ugyanazt.
Tovább menve az utadon,
Végig nézel magadon,
Megfáradtál, öregedtél,
S túl vagy halálodon...
Nincs vége az útnak
Keresnéd a folyosódat,
Pedig csak ajtók tömkelegje
Verne, engedve: megölne.
Egy kis fény kigyullad
Talán folyosód végén
Lelked rémületbe belefullad,
Kiállt: "Hagyj békén!
Ne kísérts, ne kínozz,
Tudom ennek nincs vége,
Ajtókat ne fokozz,
Legyen örömed:
Belépek végre!"
S mit találsz az ajtón túl,
Csak fekete és fehér
A halálod feléd nyúl
S ha hagyod elér,
Pusztulj te gyenge,
Ne vállald éltedet,
Ha megkérdik persze,
Csak a tied lehet,
De el is vesztheted,
Mert a halálé lett,
Hogy beléptél a homályba
Lelked valójába
S a folyosód végén ezt leled
Mi határozza életed,
Ha nem hagyod: véged lehet,
Mint folyosód, lelked, szíved...