Fekete nap

Emlékek szívemben, képek fejemben,
Ma újra előveszem.

Előveszem emlékeim fájó, sérült szívemből
Előidézem emlékképeim ütött-kopott ládikámból.
Ma elővettem szívem emlékeit, emlékeim képeit
Elő kell őket vennem, mert ma van a fekete nap

Édesapám, édesanyám
Figyeljetek én rám!

Engem elhagytak, megcsaltak, megbántottak
Ezért szívem kemény kő lett, és az is marad.
Ne kérjétek, hogy szeressek, mert szívem üres.
Üres és kemény, hogy újra szeressek nincs remény.

Ma sírok és emlékezek utoljára.
Eljött halálom napja s az óra,
Melyben szám utoljára szóla.
Csak a Halál jöhet értem ma.

Utoljára zendül ének ajkamon
A Földi létet végleg itt hagyom.
Nem tudom mi vár a halál után
De hiszem egy olyan hely, hol újra szerethetek.

Kedves Apám, Jó Anyám,
Figyeljetek utoljára én rám!

Nem tudok semmi szépet mondani, csak sírni.
Nem tudok semmit énekelni, mert néma szám.
Lassan lehunyom szemem, nem figyelek semmire.
Csak várom az utolsó-első boldog perceket

Néha hallom, hogy hív a halál, de nem jön soha,
Csak csábít. Sugdossa fülembe édes szavait.
Eddig nem mehettem, ha hívott
De ma végleg magához szólított.

Ha majd meghalok
És lelkem talán tovább él,
Szólók nektek, hogy milyen lettem
Mert talán odaát újra szerethetek.

Talán odaát újra él és szeret szívem, mint
Annak idején. De engem elhagytak, megcsaltak,
Megbántottak, ezért a szívem kő kemény.
Hogy újra szeressek nincs remény.

Ha meghalok, testem csak vessétek a virágok közé.
Ne temetőbe, csak oda ne! Rohadt testem csak
A virágok közt lesz jó helyen, mert ha élve nem
Élhettem szép helyen, halva had lakjak virágok alatt.

Temessetek, s vessetek virágok alá!
Ne sirassatok, létezésem feledjétek!
Mert kinek kő volt szíve helyén
Az nem érdemel többet ennél!