Fantáziavilág

Megszülettünk, s itt vagyunk a Földön,
Füst és por ellepi egész életünk.
Szenvedünk, talpra állunk, harcolunk,
Eltűrjük, ahogy mások kacagnak rajtunk.
Mikor már összetörve fáj, sírunk szüntelen,
Zokogunk, miért ilyen könyörtelen minden?!
Nincs rá válasz, nincs értelme semminek,
Mindenki kínoz mást, s nincs kegyelem!
Ez csak egy fantáziavilág, nincs kiút, nincs talány,
Boldogságmámorban úszni csak egy álom talán.
Nem értem a lényeget! Azt hogy miért élek,
Öröm nélkül, boldogtalanul, keservesen.
Még mindig itt vagyunk, s itt is leszünk egy ideig,
Félünk a haláltól, megrettent maga a tudat,
Nem érdekel semmi, csak megöl a bánat.

2006. december 28.