Émelyítő szerelem

Mint vért szült vad gondolat,
arcom kezembe temetem,
mint égető pirkadat
lelkemben, szívemben ott vagy.

Csak ölelt szatén párnám, és én vagyok
magányom vagyok, magamba roskadom.
Borom lassan zárt ajkam mögé szorítom,
közben közös múltunkon rágodom.

Lenyelem, mint egy jól megrágott húsdarabot,
de érzem nem esik jól, gyomrom felfordul.
De hagyom hogy émelyítsen az érzés,
kellettél, akartalak nincs kérdés.

Hogy mit teszek ha vége lesz?
vagy mar lehet hogy vége van?
szerelmem lankítani kellene,
hogy a hányás ne fájjon annyira.

Az öklendezés ami könnyeket szűl,
fájna ahogy eltünnél az életemből.
Széttört szívem darabja majd kukába kerül,
koldusok kincse lesz majd a lelkemből.

Széthordjak darabjait az emberek.
olvasnak rolunk vad történeteket.
Már csak ennyi marad majd belőlünk (?)
elhasználodott papírdarab lett szerelmünk...