Életben tart

Mikor veled vagyok úgy érzem rám szakad az ég,
Ha számat csókolod érzem nekem itt a vég,
Megfogod kezem én soha el nem engedem,
Már tudom, hogy te vagy az kit eddig kerestem.

Vérző, sebes szívem örökre neked adtam,
Pedig miattad, álmatlan éjjeleken sírva fakadtam,
Féltem attól, hogy az élet tőled elszakít,
Féltem, hogy ez a szerelem örökre elvakít.

Már rájöttem, hogy a szerelem amiért élek,
Tudom, hogy a haláltól sem kell féljek,
Lélekben mindig vigyázok rád, veled vagyok,
Semmi nem választhat el tőled, ha mégis, én belehalok.

Ez soha nem lesz így tudom,
Sokszor gyűlöllek, átkozlak, pedig nem akarom,
Olyankor a lelkem sötét, a gonosz beszél belőlem,
Fájdalmat okoz, s ha akar meg is ölhet felőlem.

Mert fáj kimondanom, hogy gyűlöllek,
Néha úgy fáj, hogy azt mondom : megöllek,
Lelkem legmélyén érzem, nagyon szeretlek,
Szívem azt súgja, téged soha nem feledlek.

Nem fog tőled soha semmi elválasztani,
De még fogok miattad fájó könnyeket árasztani,
Mert úgy érzem beleőrülök annyira hiányzol,
Rád gondolok, s szívem megvadul a vágytól.

A szerelem, szenvedés, s boldogság,
Ez az igazi élet, ez a valóság,
Szenvedni, sírni is meg kell tanulni,
De az igaz érzések soha nem fognak elmúlni.

Hisz szomorú, sebes szívem őrülten vérzik,
Az emberek meg csak nevetve nézik,
Félek belehalok, fáj, s éget ez az érzés,
Örök sebemből nem múlik el a vérzés.

Kicsi, szerelmes szívem bánatában vérfolyót áraszt,
Ez a gonosz, sötét világ az ami kettőnket elválaszt,
Szenvedő lelkem zokog, s a szám nevet,
Feledni próbállak, s utálni de nem lehet.

Nem érdekel rajtad kívül, senki és semmi,
Mindenki próbál, de nem fog megérteni,
Szívem téged sokszor feledni akart,
Idő közben rájöttem, hogy ez az egyetlen ami életben tart.

Életben tart, mert szívem érted dobban,
Mikor meglátlak érzem, hogy forró lángra lobban,
Szemem könnyezik, sírok mert nem vagy velem,
Nem vagy itt, nem fogod örökké kezem…