Egy Teknős élményei az ultisok között, egy játékoldalon.

Mikor elborította a Tavasz a mezőket
és sárga virágok ezrei kápráztatták szemeimet,
madarak csivitelték a kikeletet,
s fészkük rakását kezdték meg,
új utakra értem én, melyen sok érdekes eseményben lett részem, pedig sokat éltem.

Tavasz volt, - s-a sorsom egy „oldalra” vezetett
- melyet azelőtt sose éltem át,
„szegény teki létemre”, nekem a jobb, s a bal jutott csupán.
Ám itt köszöntött e fényes társulat,
s befogadván maguk közé, mint virág (a méhet),
-mely illatozik s csalogat.

Az arcok miket tapasztaltam, - mint
Sziámi harcosok hada, -(rémisztő egyformaság !?),
De „állat” létemre csak figyeltem miért?
Oly csúnyák, - piros, kék, zöld fejekkel,
néhányan, lekötött szemekkel, - zord arcok,
melyeken, nincs mosoly, ha meg van, akkor az csak vigyor.

- Kik ezek? Ébredt-e gondolat.
- Jól fogod itt érezni magad?
- Még elmehetsz, csak siess, cammogj!
- Ne várd, - míg löknek, - tán még a falnak is!
- Láthatod, „szemükben” a sóvár csillogást,
Te itt nem látsz csak rombolást.
-
Bármit mondasz is, -(lehetsz kedves, vagy nyugodt,)
Kinyitják rád az ablakot,
Melyen zúdul rád a kontrák hada,
Megfosztva örömöd, e „közben”,
- Pedig én játszani jöttem - nem érdekli őket,
- hisz a harács, éltető elemük, és sose lesz elegük.
-
Azt hittem vége. Vége egy lehetőségnek.
De egyszer csak hívott Valaki. Valaki - engem – játszani.
A kis tekit, - cijja – mondta Ő.- Egy vörös hajú Nő
- ki fenn ült, a jobb sarokban, s nézett le onnan
- (tán még a lapom is látta)- hiszen pontjaim, szedte el.
- Mit oly keservesen szedtem össze, - fel.
Mit akar tőlem Ő? Ezért hívott e Nő?
Még pirosat sem enged játszani,
Azt mondja – az „gagyi” -
Pedig becsülöm az „aprót” én, erre tanított szülém.
Napokon át, mint a hangya, gyűjtöttem a pontokat,
De este tíz perc alatt odaadtam azokat.

Neki – akinek a kis teknős- pucc teki,
Mondta Ő, - a vörös Nő, fenn a sarokban,
Ó miért ül ottan? Miért nem én, hiszen áldott szülém
Figyelmeztetett mindig, - „a jót keresd”,
De ez a hely nem elérhető, ahol ül ez a Nő.
Mondta néha. Miért – csináltad? Hát nem láttad?
Persze hogy zavarban voltam, mert rosszul gondoltam.

Aztán elmúlt a tavasz, nyár követte azt.
Arcot kapott a hölgyemény,
„rács” mögül nyújt nyelvet felém,
- pontjaim már nem gyűjti oly nagyon,
- mert már nem hagyom!
De számilag sokasodik Ő, a szőke Nő.

Ki érti ezt, mi hajtja oly nagyon?
Talán a játék? Talán az izgalom?
A húszezer pontja? Az unalom?
Sokáig nem tudtam, de most már tudom,
A játék, a „harácsok”, a nyugalom,
- mely sokaknak hiányzik nagyon.

Kívánom, hogy legyen Ő, a szőke Nő,
Sokáig fenn a sarokban,
S szedegesse pontjaink, legyenek itt
A barátaink, kik sokan vannak
Pedig mind „harácsok”.
És ehhez adok egy tanácsot.

Legyetek boldogok, vidámak, nagyok,
Veszítsetek piros ultit egy este hatot!