Egy édes délután

Mikor álmomban arra járok,
egy erdő szélén, kis út vezet,
mesebeli tisztást vetít elém a
képzelet, csend és nyugalom van,
hol csak a madár csicsereg.
Átsüt a lombokon a fény,
egyszer valamikor, itt ültünk
Te meg Én, egy szép napos
délután, akkor ott, azon a
tisztáson, elvarázsoltál.
Gyengéden öleltél, ráhajoltál a
számra, birtokba vetted a
szívem, elgyengültem, miattad
jöttem lázba, hol lángolt a bőröm,
hol dideregtem, vágytam a
kezedet, a csókodért remegtem.
Belenéztél a szemembe, magadat
kerested benne, s amikor
megtaláltad, nem akartad hinni,
hogy a szerelmet, így is lehet bírni,
ilyen önzetlenül, ilyen tisztán,
hiszen látod a másik szemében,
igaz mit mond, igazi érzelem
él a szívében - lelkében.
Abban az édesen szép pillanatban
nem gondoltál másra, nem tudtál
elengedni, csak szeretni akartál,
és még szeretni, bennem elmerülni,
elmerülni egy édes szerelemben,
ott a mesebeli tisztás közepén, csak
mi ketten voltunk, csak Te meg Én.