Édesbúsan

El, el innen messzire,
el kell mennem, már
nem vágyom semmire.
Nincsenek, napok, holnapok,
nem számít mi lesz velem,
nem érdekel, hol vagyok.
Hiába számolom a perceket,
az idő nem halad, megállt,
s könnyet ejteni nem szabad.
Vártalak reggel és délután,
hogy is lesz majd ezután,
becsapni magam nem akarom,
mást nem okolhatok,
a hibás, egyedül én vagyok.
Minden remény szertefoszlott,
már nincs erőm, csak
gyártom a bajt, a gondot,
felejteni kell, kiszakítani
szívemből azt a darabot,
melybe bezártalak, s mi
eddig, csak érted dobogott.
Szerelem, vágy és könnyek,
az emlékek édesbúsak,
sötét éjszakákon előjönnek,
mert nappal hiába is feledlek,
az álom visszahoz, hiszen
most is, még mindig,
Téged szeretlek.