Ébresztő fel!

Magyar nemzet! Felhígultál, s beteg lettél,
Ki homályban, gyászos percben, vitézül cselekedtél.
Rosszindulat, idegen szív gyalázza szókincsed,
Egy álnok kígyó, kaméleon, lett a te bilincsed.

Nagyjainkat meggyalázzák, hol múltat hazugság ír!
Mégis küzd a magyar szellem, amég tenni bír,
Ámbár félek, oly sok az árny, beolvadt ellenség…
Gyáva módon, galád tettel öl a megbontott egység.

Ködöt hoznak, viszályt szítnak, hazugság a nyelvük,
Irigységből, lopni-csalni, ez a legfőbb elvük.
Letagadni, meghazudni, büszke magyar múltat,
Nem láttam még alant férget, ilyen elvakultat!

Megfosztani őseinket a kivítt, jogos jusstól,
Elorozni madár dalát az üde Májustól?
Napunk szegni, fényünk törni, habzó-rángó szájjal?
Elkábítni hízelgéssel, megmérgezett bájjal?

Árva a szív, árva nemzet eltévedve toporog,
Megállt idő, megállt a tett, pedig a Föld forog!
Téli álom nyár idusán, nem furcsa ez neked?
Néma torok, befogott száj, haldoklik az éneked…

Ébredj magyar! Eszmélj, s nyisd ki hát a szemed!
Nézz tükörbe, ocsúdj reá, ember! Mi lett veled?
Vitéz a vér, büszke a sors, ne hadd eltiporni,
Erős törés, nagy fájdalom, de a csontnak be kell forrni!

Ébresztő fel! Bájolt álom, legyen vége neked!
Magyar a szív, magyar a szó, hát zengjen az éneked!
Hallják meg az Égiek is, hát egye meg a fene!
Ébresztő van, ébredj te is Magyaroknak Istene!!!

Fogjon össze ébresztőre, mind, aki csak magyar,
Ijessze el az ellenünk, az újra kinőtt agyar!
Tegyünk, tegyünk, építgessünk, mind, ki szívből tenné,
S megmenekül ez a nemzet, mielőtt bárki észrevenné…