Ború

Nyárvégi kertek szűrt homályán
Méregjárta illat-gyep,
Fáradt csönd.
Míg felleg siklik odafönt,
Aláhajlanak a fák –
Nem becéznek már többé
Szerelmes homlokot,
Pucér kis ibolyát.

A kiégett lélek lángolása
Oly halovány, mint a szag,
Melyet a déli szél hord
Szárazon, néger hegyek felől.
A kis bogár a föld méhére dől,
Pihentetni szárnyait, ha a nap még tűz.
S a rothadt bogáncsból,
- míg a fenyért belepi burján –
bugyogva árad a bűz.

Béke jövendölője, te, áhítat szolgája:
Hagyj minket itt utazó, szomorú vigyázó!
Melegedni tűznél, követ csiszolni
Ércesebb halál ez, mint bármi könyörület,
Vagy bármi gyötrő harsonaszó.