Az Égigérő Világfa

Rohan a világ, és vak káosz a hatalom,
Elborít már mindent a sok szeméthalom.
Nem kell, hogy így legyen, van is más út,
Dolgozz, és a világ nem lesz feneketlen kút!

Acélozd meg tetted és acélozd lelkedet,
Keményítsd gyémánttá, vidám-jó kedvedet,
Akard és cselekedd, mind azt mi szép és jó,
Rendületlen reménykedj, s nem sodor el a folyó,
A célod nézd csak, küzdj érte igaz hősként,
Tedd meg az utadat, haladj be elsőként!

Beérve? Csillapodj, ülj le egy fa tövén,
Öregistenüknek, mindható ölén.
Lásd a tájat, úgy, mint még nem láttad,
CSöndet hallgasd szívből, ledöntve a gátat,
Erődet zabolázd, megtépve az elmédet,
Sereged jól vezesd, használva mellvéded,
Sohavolt gondolat, űzi az agyadat,
Égeti szívedet, és te megadod magadat.
Gondolatba tudod te lettél a győztese…

Koroddal haladva, másként nézed tetteid,
Ostoba lépések, mit egykor óvtak szeretteid.
Most látod csak, már nem óv e sok kar,
Ostoba lépésektől, már semmi nem takar…
LYukat éget lelkedben a felismerés vágya,
Saját alkímiád ez, tetteid melegágya
Átalakul lényed, s arany lesz a sárból,
Gondosan épülget az erőd a pici várból…

Te sem tudod miért, de már nem ismersz magadra,
Ügetésbe csendesül, az eddig szélvész hajsza,
Reménnyé válsz te is a sietők zord egén,
Elmélázva néznek, eltűnődve a regén…
Lázas kapkodásod, megfontolt tetté érik,
Most te vagy az az ember, kitől tanácsodat kérik,
Elmondod, hát eszméd, hallgatva néznek téged,
Sietőket csillapítod, te az időt már nem méred!
Szeretet zeng szavaidból, ez időtálló beszéd,
Ékesszóló himnuszod nem veszi el senki eszét,
Gondolkodás csendjében hallani a tudás neszét.

Szívedből dallam száll, betölti a teret,
Zengő-víg hangjától, még a szív is nevet…
Egymásra is borul, még az oly gyűlölt ellen,
Reményükben sírnak, s már nem harcolnak egymás ellen!
Eloszlik a harag, végre kitisztul a szív,
Tavasz köszönt a fejekbe, mely vidámságra hív.
Eloszlik a harag, kitisztul a lélek,
Tavasz jő a szívekbe, már változást remélek!

Istenhez fohászkodsz, még azért is ki gyűlöl,
Rágalom, se hatalom, téged el nem bűvöl!
Gonosz szívek űznek, bosszút követelve,
Akaratos gőggel, vak-vérszomjjal telve.
Lehunyod a szemed, megbocsátasz nekik,
Meghallod az imát, az igazak rebegik,
Arany lőn a sárból, a haragból irgalom,
Szeretetet őröl, most már minden malom…
Serényen osztják az üres-bús szívekbe
Álom ébred vígan a dicső-nemes tettekbe.
Gondolj erre mindig, ha hited fáját mászod…gondolj erre vígan, mert ez a te világod!